DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Barátaim! Ez a fejezet az, amiről talán nyugodt szívvel mondhatnánk, hogy megvalósul az a korábban oly sokszor hirdetett elv, miszerint kiemelt ágazatként kezelünk egy olyan agráriumot Magyarországon, aminek elsődleges feladata az Európai Unióhoz való olyan csatlakozás, ami nemcsak a foglalkoztatottsági létszámot tartja fönn a mostani szinten, hanem egy hatékony, versenyképes gazdálkodást is feltételez, és ehhez nyilvánvalóan azokat a költségvetési feltételeket is biztosítja, amelyek - olyan sokszor mondtuk már - az exportképes és valóban új piacokat megszerezni képes mezőgazdaságot látják el.

Ezen a fejezeten belül megjelenik az a 162 milliárd forint, amelyben a vidékfejlesztés korábbi pénzeszközei - részben az akkori Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumból, részben a Belügyminisztériumból, részben a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumból kerültek ide át, de nem címzetten, hanem egyszerűen csak megjelenít egy usque 14 milliárd forintos pénzeszközt, amelyre azt mondja: vidékfejlesztési eszközök; illetve hozzárendel olyan saját erőt, amely majd a Phare-ból a vidékfejlesztési programok saját erejét, önerejét biztosítja.

Ami nagy probléma, hogy az a vidékfejlesztési cél, amiről olyan sokat beszéltünk az elmúlt évben itt az Országgyűlésben, az úgynevezett agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvénynél - ami azt mondta ki, hogy az agrárium egy olyan sajátos ágazata a magyar nemzetgazdaságnak, ami nemcsak a termelést, nemcsak egy bizonyos exportbevételt, hanem egy népességmegtartó erőt is feltételez, tehát egy speciális helyzetű termelési mód, amelyhez állami támogatást kell adni, de nem mindegy, hogy milyen módon. És ezt mi tavaly - én még mindig merem feltételezni, hogy konszenzussal - úgy határoztuk meg, hogy más eszközrendszerrel kell támogatni a piacorientált agrártermelést, és más eszközökkel az úgynevezett népességmegtartó erőt vidéken, amelynek egyik és nem utolsó, nem lényegtelen eleme a mezőgazdasági jellegű tevékenység.

Ebben a költségvetésben két hatalmas nagy tételt látunk. Az egyik az úgynevezett költségcsökkentő termelési típusú támogatások, amelyek 48 milliárd forintot tesznek ki, és egy másik halmaz, amelyet úgy hívunk, hogy piacra jutási támogatás, ami 49 milliárd forintot tesz ki. Ha ebből levonjuk a területfejlesztési, vidékfejlesztési pénzeket, akkor azt látjuk, hogy a közvetlen agrártámogatásnak több mint kétharmada erre a két jogcímre van meghatározva a fejezeten belül, ami egyrészről azt jelenti, hogy a költségek csökkentéséhez - a gázolajvásárláshoz, a növényvédőszerekhez, a vetőmaghoz, megfelelő talaj-előkészítéshez - támogatást nyújt, tehát serkent arra, hogy termeljünk; másik oldalról az így megtermelt javakat segít piacra juttatni ugyancsak költségvetési pénzből.

Ami gond és amit nem győzünk módosító indítványokkal - persze csak a kísérlet szintjén, rendezni, mert illúziónk nincs, hogy valami is sikerül ebből -, az az, hogy könyörögve kértük a szaktárcát is és a kormánypárti képviselőket is, hogy fejezeten belül próbáljuk már meg szétválasztani azt a termelési típusú támogatást, amelyet a hatékony gazdálkodás fenntartására kívánunk biztosítani, próbáljuk egy kicsit megemelni a beruházási támogatásokat, mert azt sajnálattal kell tudomásul venni ebből a költségvetésből, hogy nominálértékben sem nő a beruházási típusú támogatás az ez évihez képest.

Itt tehát azzal számolhatunk, hogy kevesebb gépi beruházásra és kevesebb infrastrukturális beruházásra lesz pénz, ami a mi meglátásunk szerint azt a több évtizedes lemaradást lenne hivatott némiképp mérsékelni, ami a gazdaság termelőképességében, sajnos, megvan, és ami a versenypozíciókat rontja. Több módosító indítvánnyal próbáltuk meg úgy szétválasztani azokat a támogatásokat, hogy azok az életképes vállalkozások, amelyek piaci viszonyok között képesek az európai uniós kihívást magukra nézve elviselni, fenntarthatóak, sőt, fejleszthetőek legyenek, a másik oldalon pedig mondjuk meg, nevezzük meg, hogy melyek azok a pénzeszközök, amelyeket szociális jelleggel - de nem mondjuk azt, hogy szociális, mert ezt sértő azokra nézve, akik mezőgazdasági termelést folytatnak, ha nem is túl hatékonyan, hanem egy olyan helyi, területhez kötött, népességmegtartást szolgáló támogatás, amelynek nem az a célja, hogy ezekből a kisebb és messze nem családi gazdasági volument elérő termelőkből olyan, helyben dolgozó, helyben gazdálkodó tömegeket, amelyek képesek erre a munkára, tartson otthon, akiknek ez jövedelemkiegészítést, illetve bizonyos esetekben helyi igényeket is kielégítő mezőgazdasági szolgáltatást jelent.

(18.20)

Ebben a költségvetésben, úgy tűnik - és már megkaptuk a minisztérium következő évi elképzeléseit is a támogatásokra -, hogy megint elkezdünk politizálni az ágazatban, hogy kik azok, akiket szeretünk, és kik azok, akiket nem szeretünk. Sajnos, ilyen volt már 1990 és 1994 között, nem használt az ágazatnak.

Én nem mondanám ki a költségvetési támogatások között, hogy nekem az új struktúrát kizárólag úgy kell felépíteni, hogy az a családi farmgazdaságokra épüljön, és minél kisebb, annál nagyon támogatást adok. Van egy bizonyos szakmai minimum a mezőgazdasági termelésben is, amely alatt nem rentábilis a termelés. Ezt nem politikusok fogják meghatározni, ez alapvető szakmai követelményekhez igazodik. Hogy csak egy példát hozzak fel: nem hiszem, hogy valaki komolyan gondolja, hogy akinek két vagy három tehene van, az olyan tehenészetet tud fenntartani, amely őt eltartja, és olyan tejárat tud elérni, ami neki jövedelmet hoz. Az ilyen - bármennyire is gondozza, bármennyire is beleteszi a teljes munkáját és szakértelmét ebbe a vállalkozásba - nem lesz képes a most a kormány által meghatározott közel 60 forintos védőárat elérni ez extra minőségű tejjel, és nem lesz képes annyit termelni, hogy ez egy családot fenntartson.

De amikor ilyenek vannak és ilyenek léteznek tömegével, másfél-két hektáron gazdálkodók, nekik természetesen biztosítani kell az életfeltételeket, a létfeltételt is. Még egyszer hangsúlyozom: az ő termelői munkájukra is szükség van. De ezt ne keverjük! Erre ne mondjuk, hogy milyen agráriumot akarunk, milyen termelési módot akarunk, mert mondtunk már itt - illetve mondtak többen, én soha - ebben a Házban 1991-92-ben olyanokat - és most, sajnos, látjuk ennek a kárát is -, hogy minden település rendelkezzen egy olyan önellátó szervezettel, amelybe beletartozik a helyi sütöde, a helyi vágóhíd, a helyi feldolgozó, a helyi tejpasztőröző és még nem tudom, mi, és nagyon sok állami pénzt osztottunk ki ilyenekre, amelyek később a felszámolás sorsára jutnak.

Nem tudom, emlékeznek-e arra, hogy ebben az országban 1992-ben 1576 darab olyan vágóhídra adtunk állami támogatást, amelynek üzemmérete, a működési feltétele, a higiénés rendszere nem felel meg azoknak az alapvető humán- és állat-egészségügyi előírásoknak, amelyeket mi később törvénybe emeltünk 1996-ban - hangsúlyozottan 92 százalékos országgyűlési támogatottság mellett - az élelmiszertörvénynél és az állat-egészségügyi törvénynél, átvéve az európai normákat. Ez az 1574 vágóhíd ennek nem felelt meg. Lett közülük 2-300, amely további invesztícióval felhozta a saját vállalkozását arra a szintre, ahol ez fenntartható, de százával mentek csődbe és kerültek felszámolás alá olyan beruházások, amelyekhez adófizetői pénzeket, közpénzeket használtunk fel a költségvetésen keresztül azért, mert mi politikailag azt mondtuk, hogy ez nekünk nem tetszik.

Ebben a költségvetésben egyetlenegy forintot nem látok arra, amit oly sokszor mondott a Kisgazdapárt akkor még ellenzékből, és mi el is kezdtük ennek megvalósítását, hogy földet tudjanak vásárolni azok a gazdák, akik jelenlegi birtokméretük mellett nem képesek a hatékony gazdálkodásra.

1996-ban indítottunk el egy ilyen támogatást, amelynek az volt a lényege, hogy az a főhivatás-szerűen mezőgazdasági vállalkozó, aki ott helyben az adott településen él, és földet akar vásárolni, ehhez állami garanciával biztosított, kedvezményezett kamatozású hitelt adunk száz hektárig, a száz hektár feletti termőföldvásárlást állami pénzből nem kívánjuk támogatni.

Azt gondoltam, hogy ez a folyamat tovább fog menni, folytatódni fog, mert senki nem vitatja ebben a Házban, hogy Magyarországon a földtulajdonosok kétharmada nem azonos azzal, akik a földet használják és akik ebből élnek. Ebben az országban volt egy sajátos kárpótlási törvény, volt egy olyan, a földrészarány felosztásáról rendelkező törvény, amely ezeket a földeket jószerével kívülállók tulajdonába adta. Tehát amikor úgy gondolkodik az FVM vezetése, hogy ebből a költségvetésből, a költségcsökkentő támogatási fejezetből, abból a 48 milliárdból a földhasználóknak oda fogja adni ezt a támogatást - függően attól, hogy mekkora földet használnak -, akkor már most lehet jegyezni, hogy azok a gazdaságok, amelyek nagyobb területen gazdálkodnak - tehát 50 hektár felettiek, és ezek vannak többségben -, azok ebből a támogatásból jószerivel alig kapnak valamit, azok fognak kapni, akik egy-két-három vagy öt hektáron gazdálkodnak.

Milyen folyamatot indít ez meg? Mert ha a tulajdonos és a földhasználó egybeesne, akkor különösebb probléma nincs, nagyobb, hatékonyabb gazdaság, nem akkora támogatást, de saját tulajdonán gazdálkodik. Ez azt a folyamatot indítja meg, hogy azok az emberek, akik nem kötődnek a földhöz, mert nem is élnek ott, egyszerűen kaptak valamilyen alapon, és ezt most odaadták haszonbérbe mondjuk egy kft.-nek vagy egy mezőgazdasági szövetkezetnek, elkezdenek gondolkodni, hogy felemelitek a haszonbérleti díjat, kedves jó barátaim, mert eddig fizettetek hektáronként 8 ezer forintot, most mivel kaptok egy magasabb állami támogatást, lesztek szívesek akkor ezt a földhaszonbérlet felén érvényesíteni; vagy azt mondja, hogy felmondom a földhaszonbérleti szerződést, látszólag én fogok a földön gazdálkodni, amiből persze semmi nem igaz, csak legfeljebb beszántatom, hogy úgy nézzen ki - persze már egyre kevesebb föld néz ki úgy ebben az országban -, mint egy jó gazda gondosságával megművelt darab, és zsebre teszem ezt a szép magas állami támogatást.

Az állami támogatások, tessék elhinni, hogy nem az ágazatba mennek be, hanem külön fogyasztást gerjesztenek. Mert ha egy városi ember, akinek haszonbérbe van adva a földje egy bizonyos használónál és megemelteti a haszonbérleti díjat, mert nagyobb állami támogatást fog majd a használó kapni a föld után, az ebből a megemelt haszonbérleti díjból nem fog magának traktort vásárolni a II. emelet 6. alatti garzonlakásához, hanem azt mondja, milyen jó, hogy eddig 10 ezer forint haszonbérleti díjat kaptam, most 20-at kapok, akkor ennyivel a fogyasztásomat meg fogom emelni, esetleg még majd telik egy új színes tévére vagy a gyereknek új cipőre. Tehát az ágazatnak szánt pénzek jó része egy külső fogyasztásba megy el. A másik dolog, hogy nyilván az a megemelt haszonbérleti díj pedig, amit így a földtulajdonos kér majd a használótól, a mezőgazdasági költségeket fogja növelni.

Tehát azt a célzott kört, amelynek jó szándékkal ez a költségvetés igen komoly költségcsökkentő összegeket akar adni, azokat bizony nem hozza helyzetbe. Mert egyetértek azzal, még egyszer hangsúlyozom, hogy nagyon jó - Európában is így van - családi gazdaságokat támogatni; csakhogy, kedves barátaim, Európában a családi gazdaságok 85 százaléka a saját földjét használja, saját létformája, egész lételeme a mezőgazdasági vállalkozás és gazdálkodás, nálunk a földek kétharmadát olyanok használják, akiknek nincs földjük, és a kétharmad tulajdonos városi ember, öreg ember és nem tudom még, milyen ember, akinek egyébként nem sok köze van már a mezőgazdasági tevékenységhez.

Ezért szerettük volna és szeretnénk most is módosító indítványokkal elérni azt, hogy segítsük a tényleges földhasználókat ahhoz, hogy földet tudjanak venni, tehát ne bérlőként üljenek ott, hanem tulajdonosként, mert ha ezek ellehetetlenednek, tehát a földhasználók már nem lesznek képesek a megemelt földhaszonbérletet kifizetni, ha nem tudnak a mezőgazdasági vállalkozás terén megjelenni, akkor nehogy azt gondoljuk már, hogy majd a pantallós emberek fognak földet vásárolgatni itt az országban, mert nagyon szeretnének mezőgazdasági tevékenységet folytatni, hanem igenis az az oly sokszor ostorozott és joggal ostorozott gyakorlat fog tovább burjánzani ebben az országban, amit a külföldiek zsebszerződéseikkel megszerzett földvásárlásaként szoktunk emlegetni.

Igen, ez fog bekövetkezni, ők fogják felvásárolni ezeket a földeket strómanokon keresztül, ahogy ezt szokták, illetve hallottam ez előtt fél évvel olyan nyilatkozatokat ebben a Házban, hogy egy hónapon belül az összes zsebszerződést felül fogjuk vizsgálni, meg fogjuk nézni, rendet csinálunk. Eltelt hat hónap, olyan túl nagy eredményeket még nem nagyon tudtak felmutatni - amit én nem is kérek számon, mert mi sem tudtunk, mert a zsebszerződés nem úgy működik, hogy azt lobogtatva jönnek a tisztelt áltulajdonosok és nagy hangon mondogatják: én vagyok a csaló, gyertek, fogjatok meg! Ezt nehéz elcsípni.

(18.30)

Ez ellen közgazdasági eszközökkel lehet küzdeni. Helyzetbe hozom a magyar, helyben lakó, földvásárlást erősítendő szándékú dolgozómat, megfelelő preferenciát adok az áru piacra jutásához, és azt mondom, hogy egyszer s mindenkorra leszámolok azzal a politikai szembenállással, ami ebben a Házban nyolc éve volt, hogy földtulajdonosnak azt tekintem, akinek van egy magyar személyi igazolványa; és ettől függetlenül semmi más előírást nem kötök ki. Mert most ez van, barátaim! Aki magyar állampolgár, az 300 hektárig vásárolhat földet, akár Buga Jakabnak hívják, akár Labanc Józsinak vagy Kuruc Pistának, teljesen mindegy, vásárolhat. Ha viszont olyan akar földet venni, aki ezt művelné és invesztálna, befektetne, annak meg nem engedjük meg. Ebben a költségvetésben az ilyen jellegű szabályok nem jelennek meg, még csak támogatási jelleggel sem, szemben a korábbi költségvetéssel.

Arra már gondolni sem merek, hogy mikor jut el ez a Ház majd oda, hogy azt mondja - nagyon kérem önöktől, hogy ezt sürgősen tegyék meg, még akkor is, ha újabb népszavazási kezdeményezés lesz -, hogy barátaim, Magyarországon mezőgazdaságot művelő földtulajdonos az lehessen, aki helyben lakik, főhivatásszerűen mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozik, és megfelelő szakképzettsége is van, és ezt a tevékenységet már bizonyos idő óta gyakorolja is. Ha ezzel felhagy, akkor természetesen kényszerértékesítésre kerül sor, ezt a földet el kell adnia iksz időn belül, és ha ezt nem teszi meg, akkor kényszerárverésen elmegy a föld. Ilyen a dán, ilyen a holland, ilyen a belga, ilyen a francia és a svájci szabályozás. Miért nem tudjuk mi ezt megtenni? Akkor a külföldi már majd nem jön ide, mert azt mondjuk, hogy: "Kedves Schwarz úr! Földet akarsz Magyarországon venni? Nagyon helyes! Költözz ide, telepedjél le, érdeklődd meg, hogy itt milyen feltételekkel és milyen agrártámogatással tudsz gazdálkodni, ehhez természetesen majd azt is megnézzük, hogy milyen támogatást kaptál volna otthon, mert az ottani agrártámogatás egy kicsit magasabb, mint a magyar. Ha ezt a tevékenységet itt akarod folytatni a családoddal együtt, akkor engem nem érdekel az állampolgárságod. Engem az érdekel, hogy te itt vagy-e helyben, és csinálod-e azt, ami rád van bízva."

Ez most nem így működik. Most mindenféle strómanon keresztül megveszik a földet álvállalkozások, a magyar agrártámogatást ebből a költségvetésből számos olyan külföldi gazdálkodó fogja megkapni, aki a saját, Magyarországon lévő vállalkozását még egyszer sem látta, és be van jegyezve, mondjuk, Burgenlandba vagy Bajorországba mint mezőgazdasági termelő. Innen kiviszi exportra a terméket, megkapja még a magyar exporttámogatást is, otthon tovább reexportálja, és otthon még egyszer felveszi az agrártámogatást, mert milyen jó, rendes osztrák vagy német paraszt volt. Kinek jó az, hogy a magyar költségvetésből ilyen pénzek vándoroljanak ki?!

Kedves jó Barátaim! Ha egyszer ebben a Házban normálisan tudnánk erről beszélgetni, és egyszer s mindenkorra eldöntenénk, hogy melyek azok a mezőgazdasági vállalkozók, akiket mi támogatni akarunk, és ezt milyen eszközrendszerrel tesszük, és hogy egyszer valaki azt mondaná, hogy van az Európai Unión belül egy óriási vita az agártámogatások mértékéről és arról az üzemméretről, amit most ők támogatni akarnak... - mert egyre inkább a szociális jellegű támogatás megszűnik az Európai Unióban, átmegy piackonform támogatássá. Miért? Mert már azok a gazdák, akik 20-25 éve kapták ezt a támogatást, eljutottak egy olyan szintre, hogy onnantól kezdve már bizonyos verseny van.

A mieink még nincsenek itt, tehát abban a pillanatban találkozunk az EU-val, amikor ott csökkenni fog a támogatás, mi meg majd várjuk, hogy a mi kis családi gazdaságaink nagyobb támogatást kapjanak, mert ez az életszerű. Erre azt fogja majd mondani - esetleg az Európai Unió biztosa, már tett is erre egy-két célzást -, hogy: barátaim, összehasonlítási alap lesz a hatékonyság és a termelőképesség között; amennyiben önök azoknak a paramétereknek nem tudnak megfelelni, amelyeket mi önök elé állítunk, akkor bizony, a támogatásokból nem fognak annyit kapni.

Azt mondjuk, hogy semmi gond, majd kérünk derogációt. Igen, próbálkoztunk mi is derogációt kérni arra, hogy Magyarországon az őstermelői kört, ami körülbelül 400 ezres, még mentsék fel pár évre a számlaadási és a bizonylatadási kötelezettség alól, mert ők még úgy termelnek, ahogy termelnek, és úgy adják el, ahogy akarják. Azt mondja az EU: barátaim, hozzájárulunk, semmi gond, hat vagy nyolc évre is, de azt a kvótát ne várják el tőlünk, amely arra a termékkörre vonatkozna, amelyet ezek állítanak elő - mert az mondja, hogy ő ezt legális termelésnek nem fogadja el, erre támogatást ne kérj. Akkor mit fogunk csinálni?

Ebben a költségvetésben kellett volna az első lépéseket, illetve bocsánat, most már a másodikat, mert az elsőt tavaly megpróbáltuk lepakolni, megtenni annak érdekében, hogy szétválasztva - harmadszor mondom - a piacorientált agrártermelést a szociális támogatástól, tehát a kettőt megkülönböztetve jelenítem meg, és azt mondom, hogy a piacra jutási támogatást csak az kaphatja meg és csak azokkal a feltételekkel, aki bejelentkezett, és megmondta időben, hogy milyen minőséget hol akar termelni; van termékértékesítési szerződése, mert nekem ne termeljen az állam kontójára, mert az a legkönnyebb. Itt vagyunk 25-en, nekiállunk termelni, az állam meg majd eladja. Nagy értéket tudnánk előállítani, ahogy nézem itt a garnitúrát, nem kifejezetten a mezőgazdasági nagyvállalkozók köréből kerültek ki, természetesen beleértve magamat is. Ezt ne szorgalmazzuk már állami pénzen! Ne mondjuk már azt, hogy: nem baj, gyerekek, most kevesebb búzaterület van vetve, és mivel most 40-50 százalék körül mozog, jövőre biztos jó ára lesz a búzának, így aki most elvetette, az jól jár, a többi meg próbálkozzon esetleg majd tavasszal a cukorrépával meg a kukoricával, lehet, hogy abból sem lesz annyi.

Ilyet nem lehet csinálni, ez nem piacszabályozás, ez nem egy tervezhető gazdaság 162 milliárd forintos mezőgazdasági állami támogatás mellett, hanem ez egy nagyon szimpatikusnak látszó pénzügyi csomag - végül is az, ezzel is kezdtem. Összegszerűen még azt sem lehet mondani, hogy nem kiemelt támogatás a lehetőségekhez képest. Ennek felhasználása, ennek ellenőrzése, ennek a költségvetési fejezetben történő megjelenítése nem ésszerű, és egyáltalán nem fogható olyan szempontból, hogy amikor majd önökkel együtt tárgyalni fogjuk remélhetőleg 2000-ben az 1999. év költségvetési beszámolóját, ne jöjjön olyan kritika, és ne kapjon olyat az FVM-miniszter vagy esetleg az államtitkára, hogy azt a 162 milliárdot nem hatékonyan használták fel. Legyen módunk megkérdezni, hogy ezen a fejezeten belül azok a jogcímek, amelyeket mi itt beállítottunk, mennyire kontrollálhatók!

Mert ha ez így marad, ahogy a mostaniban van, és a gazdaság, a mezőgazdaság termelőképessége rosszabb lesz, az értékesítési viszonyok romlanak, és a mezőgazdaság jövedelemtermelő képessége rosszabb lesz, nem tudjuk számon kérni, mert egyszerűen a minisztérium be fogja tudni mutatni, hogy az itt lévő fejezetek megfelelően el lettek költve, 162 milliárd úgy ment el, ahogy meghatároztuk. Hogy ez nem volt hatékony? Sorry, barátaim! Ez volt a költségvetési fejezeten belül az a nyolc vagy tíz jogcím, amire mi kiosztottuk a pénzt. Sajnáljuk, hogy sokan kimaradtak ebből a körből, meg azt is sajnáljuk, hogy olyanok is kaptak, akik nem voltak erre kellően felkészülve, és nem voltak kellően hatékonyak.

Amikor itt megjelent jó pár képviselő módosító indítványaként erre a fejezetre - a mezőgazdasági bizottságban tárgyaltuk - olyan normatív feltételrendszer, amely eligazítaná a kormányt, hogy ezt a pénzt milyen irányba használja fel, akkor erre sommásan az volt a válasz, hogy ne kössük már meg az ágazati vezetők kezét. Nyilvánvaló, hogy hozzáértő és felkészült emberek vannak az irányításban, amit én nem kétlek, és ők ezt úgy fogják elkölteni, hogy a következő év már nemcsak a tűzoltómunka, hanem egy fellendülő agrárágazat éve is lesz. Ezt én szívből remélem, és kívánom is, de ehhez az is szükségeltetik, hogy itt az országgyűlési képviselőknek módjuk legyen ennek a pénzfelhasználásnak, ennek a 162 milliárd forintnak a viszonylag hatékony elköltése ellenőrzésére, és esetenként olyan intézkedés megtételére is, ami olyan törvények meghozatalát jelenti - amiről az előbb már szóltam, és elkerülhetetlen lesz -, ami a földtörvényt jelenti, beleértve ennek használatát és föld védelmét is, nemcsak a tulajdonlást, amiről olyan sokat beszélünk.

Ugyancsak ehhez a törvényhez kapcsolódva kell majd megoldanunk annak az agrárrendtartási törvénynek a jelen pillanatban még elég komoly vitát kiváltó módosítását, amelyet 1992-ben alkottunk meg, és amely felett egy picit eljárt az idő.

(18.40)

Agrárszabályozás enélkül nem működik, és rá kell kényszerítünk a termelőket, sok esetben olyanokat, akik most nagyon nagy hasznot húznak abból, hogy a zavarosban halászhatnak, hogy igenis agrártámogatást a jövőre nézve csak az vehessen igénybe, aki megfelelő regisztrációval rendelkezik, és az így megkapott állami támogatással elszámol, és annak rendszerét a jövedelemkimutatásában számlákkal igazolni is tudja.

Örültem, amikor Fábiánsebestyénben a miniszter úr erre a felvetésemre azt mondta, hogy ez így lesz, ezt ők meg fogják követelni. Sajnos, ezt nem láttam az 1999-es adótörvények tárgyalásánál, amikor is változatlanul álszemérmes módon fenntartottunk olyan átalányadózási szabályokat, amelyek nem arra ösztönzik a mezőgazdasági gazdálkodót, hogy valóban a tényleges kiadását, a tényleges bevételét és így a szerény, de valóban jelentkező jövedelmét is ki tudja mutatni, hanem azt mondtuk, hogy nyissuk meg inkább azt a kört, amelyet őstermelőnek hívunk, mondjuk azt, hogy nekik nem kell elszámolni azért, mert nem is termelnek olyan színvonalon, meg nincs is nagyon hasznuk, de a támogatást meg adjuk oda nekik. Ez sehova nem vezet! Ebből nekünk nemhogy rendtartásunk nem lesz, hanem sajnos még egy olyan minimális adatbázisunk sem, amire a következő évi költségvetést építeni tudnánk.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu