DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Nem szeretnék személyeskedni, de meg kell mondanom, hogy Varga Mihály államtitkár úr előbbi megszólalása azt a sort folytatja, amelyben vagy szándékkal vagy szándékolatlanul, de igyekszik mérsékelni azt a néhányunkban meglevő, a szakismeret és a korrektség iránt kialakult megbecsülést; ezt fogyasztja, de annyira még nem sikerült elfogyasztania, hogy ne tételezném fel róla, pontosan tudja, hogy mi mire gondolunk, amikor arról beszélünk, hogy a megelőző kormánynak hogyan volt köze a jelenlegi gazdasági teljesítményekhez. Ő ezt pontosan tudja!
Mi természetesen nem keverjük össze azt, hogy ez egy ország egészének az áldozatvállalásán nyugvó eredmény, de hát természetesen ehhez el kellett vállalni azokat a nagyon durva, nagyon nemszeretem és nagyon népszerűtlen döntéseket is, amelyeknek következtében '95-ben, '96-ban drámaian alakultak a reálbérek, a reálkeresetek, a reáljövedelmek Magyarországon.
Sajnálom, hogy ön a válaszában ismét csak arra utalt, hogy mi történt '95-96-ban. Valószínűleg, ha nyolcvanadszor mondjuk el egymásnak, hogy akkor némiképp más volt a helyzet, mint most, akkor sem változik ez az álláspont. Én ezt azért sajnálom, mert lehetne erről a dologról higgadtan, tárgyszerűen is beszélni, nem kellene egymás mellett ily mértékben elbeszélni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés