KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Valószínű, hogy két perc alatt nem tudnám elmondani mindazt, amit abban a tárgykörben szeretnék mondani, amiről Kovács Kálmán képviselőtársam is szólt. Azért kell erről beszélni, mert ebben a Házban a kormány - úgy, ahogy arra képviselőtársam is utalt - nem akart vagy nem tudott megfelelőképpen reagálni. Az kétségtelen tény, hogy a költségvetési bizottság előtt a pénzügyminiszter úr beszélt elég részletesen és elég alaposan a Postabank-problémáról, aminek rendezése nagyon nagy súlyú tételként megjelenik a jövő évi költségvetési törvény módosítása kapcsán.

Igen ám, csak amikor a költségvetési bizottság benyújtotta a módosító javaslatot - ezen az ülésen csak és kizárólag kormánypárti képviselők vettek részt, majd azért időközben egy szabaddemokrata képviselő is véletlenül megjelent ezen az ülésen, de az ellenzéki képviselők tudatosan nem vettek részt ezen az ülésen, mert olyan nagyságrendű módosítóindítvány-csomagot akart, illetve aztán később meg is tárgyalt a költségvetési bizottság, amelyre abban az időben a költségvetési bizottság nem volt felkészülve. Ennek ellenére kormánypárti képviselők nagy magabiztossággal döntöttek több mint 200 milliárd forintról, 270 milliárd forint sorsáról, ami persze az ez évi költségvetésben és a jövő évi költségvetésben is megjelenik. De hogy meg kell-e jelenni, olyan összegben kell-e megjelenni, azt akkor sem tudták mérlegelni, és meggyőződésem, hogy ezt követően sem tudták mérlegelni, és nem is akarták mérlegelni.

Ezt azért merem mondani, mert miután a pénzügyminiszter urat meghallgattuk a postabankos probléma rendezéséről, konszolidálásáról, az azt követő költségvetési bizottsági ülésen mi kísérletet tettünk egy olyan módosító javaslat benyújtására - ekkor már nekünk csak arra volt lehetőségünk, hogy a bizottságot megnyerjük arra, hogy fogadja el az elképzelésünket, és bizottsági módosító javaslatként nyújtsuk be - amely a pénzügyminiszter úr elmondásának megfelelően a problémára egy valóságos megoldást kínált volna.

(17.10)

Persze nem azt mondom, hogy így nem lehet kezelni, csak nem mindegy, hogy milyen költséggel és melyik költségvetésben kezeljük a problémát.

Az egésznek az lett az eredménye, ahogy azt Mádi képviselő úr a délutáni megszólalásában felmutatta nekünk, hogy a kormányképviselők elhitték azt, hogy itt valójában 270 milliárd forintos beavatkozásról van szó. Elhitték, amikor a pénzügyminiszter úr a költségvetési bizottság ülésén a Magyar Fejlesztési Bankról egy mondatot nem tudott mondani, mert azt mondta, még nem tart ott a vizsgálat, hogy erről érdemben tudja tájékoztatni a bizottságot. De kormánypárti képviselők 40 milliárdról tudnak úgy dönteni, hogy a saját pénzügyminiszterük nem tudja, hogyan áll még a Magyar Fejlesztési Bank! És hogy egyáltalán szükséges-e ez a lépés, hiszen meg kell nézni, hogy milyen rendezést kínált a kormány a Postabank problémájának a kezelésére.

Egyrészt szükséges állampapírok rendelkezésre bocsátása a Postabank részére, ezenkívül szükséges 23 milliárd forintos készpénz formájában egy tőkeemelés, szükséges a Magyar Fejlesztési Banknak egy 40 milliárd forintos tőkeinjekció, és ezenkívül szükséges egy 71 milliárd forintos garanciavállalás a Workout cégbe kihelyezett rossz hitelek miatt.

Nos, ez egy elég összetett probléma, és nyilvánvaló, hogy most a részletes vitában nehezen fogjuk tudni megbeszélni, hiszen írásbeli részletes indokolás a módosító indítvány vonatkozásában nem érkezett. De mindenképpen el kell gondolkodni a kormánypárti képviselőknek is a következő kérdésen. Ha a Postabank könyvvizsgálói, illetve felkért auditorai minősítették a befektetéseket, minősítették a hiteleket, és úgy ítélték meg, hogy 90 és 130 milliárdos sávban szükséges céltartalék-juttatás, és ezt most állampapír, illetve készpénz formájában a Postabank meg is kapja még ebben az évben, akkor vajon indokolt-e a Magyar Fejlesztési Banknak a 40 milliárdos tőkejuttatás akkor, amikor tudniuk kell a kormánypárti képviselőknek, hogy a Magyar Fejlesztési Bank arra a tőkeemelésre, amelyre neki sort kellett keríteni az előző kormány felkérése alapján, akkor ő azt a tőkejuttatást mintegy 24 milliárdos formában megkapta.

Akkor, ha rendezzük a Postabank portfolióját, vajon szükséges-e a Magyar Fejlesztési Banknak az a 40 milliárd forintos tőkejuttatás, amire az előbb utaltam? Vagy valóban indokolt-e az a 71 milliárd forintos garanciavállalás? De ha már azt mondja erre a kormánypárti többség, hogy igen, ez szükséges, akkor fel kell tenni a kérdést: vajon mi szükség van arra, hogy már az idei költségvetésben megkapja erre a felhatalmazást a kormány, miért nem elégséges a jövő évi költségvetésben ezt elvállalni?

Mi arra tettünk kísérletet, hogy olyan irányba módosítsuk a kormánypártiak szándékát, hogy ez a 71 milliárd forintos garanciavállalás csak az 1999-es költségvetésbe kerüljön beépítésre, mert mi úgy ítéltük meg, hogy nem lehetséges az, hogy ebben az évben, 1998-ban bármilyen garanciabeváltásra sor kerüljön. A Postabank közgyűlése - mint tudjuk, ez nyilvánosan meghirdetésre került - december 30-án foglalkozik ezzel az üggyel. Elképzelhetetlen és érthetetlen számunkra az a kormányzati szándék, amely még ebben az évben 71 milliárd forintos garanciabeváltást vagy garanciavállalást tartott szükségesnek az ez évi költségvetési törvény módosítása kapcsán.

És akkor szólni kell, tisztelt képviselőtársak, egy nagyon fontos kérdésről, nevezetesen arról, hogy a Postabankkal kapcsolatban a kormányzat úgy döntött - és azt gondolom, az eddigi tapasztalatok alapján ezt nem nagyon lehet megkérdőjelezni -, hogy a rossz hiteleket egy külső, az állam 100 százalékos tulajdonában levő cégbe helyezi ki, nevezetesen: a döntés már meg is született, a Reorg az, amely ezeket a rossz követeléseket kezelni fogja.

De a kormánypárti módosító javaslatok nem szólnak arról, hogy milyen garanciális feltételeket akar beépíteni a kormány a követelések értékesítésébe. Nem lehet elmenni e fontos feltétel mellett, okulni kell belőle, és azt gondolom, hogy a kormánypárti képviselők sem mentesíthetik magukat, a korábbi konszolidációs folyamatokból. Volt már arra példa, nem ilyen nagyságrendben, lényegesen kisebb nagyságrendben, hogy a kormány úgy konszolidált egy bankot, hogy a rossz hiteleket, rossz portfoliókat egy külső cégbe helyezte, majd azokat értékesítették.

De azok a tapasztalatok sem kormánypárti, sem ellenzéki képviselőknek nem állnak a rendelkezésükre, hogy ez mennyire tisztességesen történt, mennyire nem azok vásárolták ki potom pénzért a követeléseket, akik okozói voltak ennek a rossz portfoliónak. Azt gondolom, hogy e tekintetben a kormány semmit nem tett le az asztalra; miközben ebben az évben már elérte azt, de még lehet rajta változtatni, hogy a garanciavállalás 71 milliárd forintra megtörténjen, aközben semmiféle garanciális szabályt nem építettek be kormánypárti képviselők a törvényjavaslatba, amely garanciát adna arra, hogy a rossz hitelek, követelések értékesítése nyilvánosan, tisztességesen, átlátható módon történjen, amit, úgy gondolom, hogy egy ilyen nagyságrendnél - de hát persze ennél kisebbnél is - nyugodtan el lehet várni.

Tehát én úgy gondolom, hogy egy nagyon fekélyes módosító javaslatra hívta fel Kovács Kálmán képviselőtársam a figyelmünket, és én azt kérem a kormánypárti képviselőtársaimtól is, hogy akkor, amikor itt nyugdíjemelésekről és kis tételekről beszélünk, akkor gondolkozzanak el azon, hogy vajon adhatják-e a nevüket olyan törvénymódosító javaslathoz, amelynek hátterét egyáltalán nem ismerik, amelynek a nagyságrendje meghaladja a 200 milliárd forintot, és amelynek a következményei hosszú évekre meghatározzák a makrogazdasági feltételek alakulását.

Én úgy gondolom, hogy időszerű a figyelmüket nemcsak úgymond a Postabankra irányítani, hanem arra is, ahogy a kormány Postabank problémáját kezeli, és el kell hogy gondolkozzanak azon, hogy vajon azok a módszerek, amelyeket a kormány erre javasolt, helyénvalóak-e olyan nagyságrendben, olyan eszközökkel.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu