KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én is örülök annak, hogy Körömi képviselő úr szóba hozta ezt a módosító javaslatot, de megmondom őszintén, hogy bármennyire is figyeltem feszülten, hogy hogyan fog érvelni mellette, sajnos e tekintetben csalódnom kellett. Hiszen sem a költségvetési bizottság ülésén, sem most itt, a Házban, sem az általános vita keretén belül senki nem érvelt a javaslat mellett.

(14.20)

Most ugyan kaptunk egy figyelemfelhívást, hogy elolvashatjuk a számvevőszéki bizottság üléséről készült jegyzőkönyvet, de én azt gondolom, nem az a dolga a képviselőknek, hogy a különböző bizottsági ülések jegyzőkönyveit olvassák, hanem van általános vita, van részletes vita, és ezekben a kormánypárti képviselők, ha már úgy gondolták, hogy ezt a javaslatot támogatják, legalább érvelhetnének mellette. Azt is erőteljesen kifogásolom: adott esetben, ha az Állami Számvevőszéknek ez a kérdés annyira fontos, hogy a számvevőszéki bizottsági ülésen Nyikos alelnök úr érvelt mellette, akkor itt, a Házban, amikor szót kaptak - vagy adott esetben szót is kérhettek volna - az általános vitában, de most is, ha itt ülnének, biztosan szót kapnának, el tudnák mondani azt, miért oly fontos számukra ez a kérdés.

A költségvetési bizottságnak magam is tagja vagyok, és a költségvetési bizottság javaslata ez a rövid két és fél soros módosító javaslat, de meg kell hogy mondjam: a költségvetési bizottságban sem került alapvetően megvitatásra ez a kérdés. Nyilvánvaló, hogy volt egy rejtett kormányzati szándék, ami az általános vitát követően bukkanhatott fel, és azt a kormánypárti képviselők - különösebb vita nélkül - elfogadásra javasolták. A költségvetési bizottság ülésén azt is szerették volna, hogy még vita se folyjon róla, hanem az elsőkörös szavazásba kerüljön bele ez a módosító javaslat. Most, hogy ezt sikerült megakadályoznunk, folyhat erről vita, de kérem Körömi képviselő urat, mondja el a kormánypártok érvelését a javaslat mellett (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), mert így érdemben nem lehet önnel vitázni.

Forrás: parlament.hu