KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetlenegy dolgot szeretnék kiemelni. Többször elhangzott a reform gondolata, hogy át kellene tekinteni, és meg kellene reformálni a nyugdíjak kérdését. Szeretném egyszer s mindenkorra azért leszögezni azt, hogy nem tesz jót az állampolgárok jogérzékének, az állampolgárok közérzetének, ha a teherviselési időszakban mindig arra hivatkozunk, hogy a terhet vinnie kell, és majd lesz egy olyan időszak, amikor ő kedvezményezett lesz, és amikor a kedvezményezetti időszak elérkezik, akkor azt mondom, hogy most elkezdem megváltoztatni a törvényt, meg majd reformot is csinálok.
Nagyon jól emlékszem, hogy az 1990-1994 terjedő időszakban is nagyon jelentősen csökkent a nyugdíjak reálértéke, és akkor is az volt a fő érv, hogy sajnos, a gazdaság valóban összeomlik itt, ahol nem biztosítási alapú pénzügyi értelemben van a nyugdíj, hanem a megtermelt javakat tudjuk valamilyen formában visszaosztani azoknak, akik évtizedekkel azelőtt dolgoztak. Sajnos, ha a gazdaság összeomlóban van, és a gazdaság termelése kisebb, akkor kevesebbet tudunk adni a nyugdíjasoknak. Ez zajlott, hiszen az Antall-kormány időszakában, aztán a Boross-kormány időszakában is vesztettek a nyugdíjak a reálértékükből, és az előző kormányzati időszak első két évében is nagyon jelentősen.
Végig ezt mondtuk hét éven keresztül, hogy azért bírjátok ki, mert amikor megindul a gazdaság, ugyanezzel az utólagos fizetési rendszerrel kedvező helyzetbe kerültök, akkor fogjátok visszakapni azt, ami áldozatot most hoztok, tisztelt nyugdíjasok; és most, amikor valóban visszakapnák, akkor azt mondjuk, hogy na, hát ilyen ütemben azért ne kapjátok vissza, vegyünk vissza a 20 százalékból, csökkentsük le 14 százalékra, és a következő években is vegyünk vissza.
Azt hiszem, ez az, ami nehezen élhető, mert nem hiszem, hogy ezek után az állampolgárokat rá lehet könnyen venni arra, hogy áldozatot hozzanak a közért, ha csak az áldozatvállalás időszakában kell tőlük elvárnunk a jogtartást, a fegyelmet, és amikor érvényesülne rájuk nézve pozitívan, akkor már nem.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés