LENDVAI ILDIKÓ (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Amikor e fejezet még életben lévő módosító indítványaihoz érkezünk, akkor nyilván érdemes számot vetni, hogy mi az, amit akár kármentéssel - hogy Kökény Mihály képviselőtársamat idézzem -, akár kiegészítő javítással még érdemes eme tárca, eme terület költségvetésén javítani.

Ellenzéki képviselőként is hadd mondjam el, hogy mi a jó, ami a vita eddigi szakasza és a szavazás után is életben maradt a tárca költségvetésében. Jó az, hogy nem csökkentek nagyságrendileg az eredetileg a kultúrára tervezett összegek - ennek természetesen örülünk. Hiszen a korábbi és a mostani módosító javaslataink mögött sem alapvetően az a kifogás rejlett, hogy keveselljük a kultúrára szánt összegeket. Kevesli az ember természetesen valamilyen abszolút eszmény értelmében, de világos volt, hogy a mostani belső arányokhoz képest a kultúra egészére nem lehet nagyságrenddel többet szánni.

Amire a kifogásaink vonatkoztak, és a fennmaradó módosító indítványokban vonatkoznak is, nem is az abszolút összegek mennyisége - még egyszer mondom, a realitások tudomásulvételével. A kifogásaink arra vonatkoztak, ahogy ezen összegen belül az elosztás arányai és mértéke szabályozódik. A kifogásaink egy része még orvosolható a hátralévő szavazásban is. Egyrészt úgy gondoltuk - de ezen már sajnos nem lehet segíteni -, hogy rossz az, hogy kevésbé preferálódik érzésünk szerint a lehetségesnél a vidéki közművelődés, ennek az infrastruktúrája, amely valóban az esélyegyenlőséget szolgálná. Sajnos, ezeket a módosító indítványainkat már leszavazta a tisztelt Ház.

Rossz az is, hogy ezen a területen is fellép az a jogbizonytalanság, amely a túlságosan sok törvény költségvetési keretben való módosításával általában is kifogásolható. Rossz az, hogy a kulturális törvény és a Nemzeti Kulturális Alapról való törvény változásával, illetve eltörlésével olyanfajta viszonyok változnak ezen a területen, amelyek a hosszú távú kiszámíthatóságot ezentúl nehézzé fogják tenni.

Viszont mi az, amin még lehet, és kellene is segíteni? Borzasztó fontos, hogy a kultúra támogatásában - amely köztudomásúlag egy ideologikusan érzékeny terület - rendkívüli módon ügyeljen a kormány és a parlament egyaránt arra, hogy a kultúra és a művészet támogatása ne ideologikus és személyi rokonszenvek alapján osztódjék el, minél inkább átlátható alapítványi és pályázati keretben történjen az elosztás. Nos, vannak olyan módosító indítványaink, amelyek szintén ezt a célt tűzték ki maguk elé, de sajnos már leszavazta ezeket a tisztelt Ház.

Most azokról a módosító indítványokról szólnék, ahol még lehet ezt a fajta elvet szem előtt tartani. Látszólag nem nagy összegről van szó, mégis kritikus pontjává vált e tárca költségvetési vitájának néhány tudományos intézet, pontosabban eme intézetek fenntartását szolgáló közalapítvány támogatása. Születtek és elfogadódtak már kormánypárti oldalról olyan módosító indítványok, amelyek a Politikatörténeti Alapítvány, illetve az '56-os kutatásokkal foglalkozó közalapítvány támogatását nullára, illetőleg az eredetileg a kormány által betervezett összeg kis hányadára, tizedére csökkentik.

Most beadtunk olyan módosító indítványokat, amelyek ebben a második körben lehetőséget nyújtanának ennek a hibának az orvoslására. Miért van erre szükség? Hadd szedjem össze a tisztelt államtitkár úr kedvéért, hogy az ön minisztériumának a képviselője a kulturális bizottságban milyen érvet mondott ama indítványok pártolása mögött, amelyek eme közalapítványok támogatását szüntetik meg. A fő érv tudniillik a következő volt: azt mondta a Pénzügyminisztérium ide elküldött képviselője a kormánypárti képviselőkkel egybehangzóan, hogy nem célszerű az, ha a kormány egyes kiemelt, külön nevesített kutatóműhelyeket, illetve közalapítványokat támogat, sokkal jobb lesz, ha majd valamilyen általános pályázati keretből kaphatnak ezek a közalapítványok is támogatást.

Ezt tulajdonképpen csak üdvözölni lehetett volna, ha az ember nem élt volna a gyanúperrel, hogy a vitában kicsit sokféle érv hangzott már el, hogy miért kell eme két közalapítványtól megvonni a támogatást. Először az az érv hangzott el, hogy nem tudnak rendesen elszámolni a pénzzel. Utána kiderült, hogy ez nem így van. Elhangzott az az érv is, hogy nem elég nyilvános, nem elég hozzáférhető az ott összegyűjtött anyag. Utána kiderült, hogy ez nem így van. Elhangzott az az érv is, hogy ezen intézmények tudományos rangja megkérdőjelezhető. Kiderült, hogy a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és más tisztségviselője és jelentős külföldi tudósok cáfolják ezt az érvet.

Egyetlen érv maradt, tisztelt államtitkár úr, amit az ön minisztériuma képviseletében előadott a kormány a bizottsági ülésen, tehát az előbb említett érv, hogy az a jó, ha nem konkrét intézmények kapnak eleve támogatást, hanem egy keretből lehet pályázni. Mi történt azonban? Miután megszavaztuk ezeket a módosító indítványokat, 48 óráig élt ez az érv, 48 órával később a kormány úgy döntött, hogy akad viszont kivétel, és létrehozott egy közalapítványt, mit ád isten, éppen 50 millió forint támogatással. Ezt az 50 millió forintot vették el például a Politikatörténeti Alapítvánnyal a közép- és kelet-európai huszadik századi kommunizmus történetének kutatására.

Ennek a közalapítványnak a tervezett kuratóriuma természetesen a személyi összetételében közelebb állhat a kormány szívéhez, hiszen a kuratórium titkára - Schmidt Mária - a miniszterelnök úr tanácsadója, aki a személyes köréhez, a hozzá közel álló körhöz tartozó személy. Nem az a bajom, hogy Schmidt Mária kutathat - kell is, hogy kutasson. A bajom az, hogy akik a Politikatörténeti Alapítványban vagy az '56-os közalapítványban dolgoznak, azoknál természetesen tilos az intézményi támogatás.

(20.50)

Akik, úgy tetszik, a miniszterelnök úr személyi köréhez közel állnak, azok számára létrejön egy célzott közalapítvány egy célzott intézménnyel, és ott már lehet nevesítve biztosítani az 50 milliós támogatást. Én azt hiszem, hogy itt egyszerűen a kormány nem figyelt a kellő időzítésre. Ha vár két hónapig, és utána az általános keretből nevesít egy közalapítványra 50 milliót, az nem lett volna ilyen feltűnő, ha az összegek és az időpont nem esik ennyire egybe.

Nagy érdeklődéssel fogom majd várni a vita végén államtitkár úr, pontosabban a kormány válaszát, hogy akkor most... (Varga Mihály: Hiába!) Hiába várom, mint mondja államtitkár úr. Tudom, hogy neki nem ezt a szakmai részletet kell tudnia, de csak hozzá szólhatok, mivel ő van a teremben a kormány részéről megint csak, szegény. Mindenesetre azt hiszem, hogy amikor a vita végén a kormány válasza elhangzik, akkor minden tárca részéről kapunk valamiféle választ ezekre a kérdésre. Megismétlem tehát: vannak-e olyan intézmények és közalapítványok, amelyeket nem lehet külön támogatni, és vannak-e olyanok, amelyeket lehet külön támogatni, vagy van-e valamiféle általánosabb vezérlőelve a kormánynak?

Végül hadd szóljak egy másik módosító indítványról, amely még él, nem a saját módosító indítványunkról, hanem Fideszes képviselőtársaim módosító indítványáról, amelynek elfogadását azonban roppant veszélyesnek érezném. Ez a módosító indítvány jó szándéktól fűtötten született, én ebben biztos vagyok, hiszen a kulturális járulékok mennyiségét akarja megnövelni, ami ugyan most már sajnos nem a teljesen autonóm Nemzeti Kulturális Alapba folyik be, de mégiscsak a kultúra támogatását növeli.

Furcsa dolog, hogy valaki a kulturális bizottságban dolgozik és minden pluszpénznek nyilván örül, ami erre a területre jut, mégis egy járulékemelés ellen emel szót, én most ennek ellenére ezt teszem. Mit mond ez a járulékemelési javaslat? Egy része ártalmatlan, ám de sajnos pénz nem folyik be belőle, más része ártalmas, viszont ebből folyik be pénz.

Melyik az ártalmatlan rész? Az ártalmatlan rész a pornográf és erőszakos tartalmú kiadványok, kazetták járulékát növeli meg. Én ezzel teljesen egyetértek, ezt még így külön meg is szavaznám. Pusztán csak zárójelben jegyzem meg, hogy az eddigi tapasztalatok szerint nemigen szokott fél fillér sem befolyni a pornográf és erőszakos művek eddig kisebb mértékű járulékoltatásából, nem találni tudniillik magyar filmgyártót, filmforgalmazót vagy könyvkiadót, aki azt mondja, hogy kérem szépen, ez a mű, amit kiadtam, pornográf vagy erőszakos tartalmú. Lehet tehát itt az emelést javasolni, de ebből nem fog befolyni két fillér sem. Ez legalább bajt nem okoz.

Bajt okoz viszont ennek a módosító indítványnak a második része, amely a sajtó és az elektronikus média reklámbevételeire eddig is kivetett járulékot duplájára emelné. Látszólag kis százalékról van szó, amely eddig 1 százalék volt, most 2 százalék lenne, ez az elektronikus média reklámbevételének járuléka;
ami eddig fél százalék volt, az most 1 százalék lenne, ez az írott sajtó reklámbevételének járuléka.

Miről van itt szó, és miben áll azonban a veszély? Összességében ez a módosító indítvány 500-600 millió forintot von el az írott és elektronikus média területéről, méghozzá olyan helyekről zömmel, ahol alapvetően fontos közérdekű tevékenység folyik, és ahol részben az államnak kell majd pótolnia a kieső bevételt. Kik tudniillik ma a legnagyobb járulékbefizetők a reklámhordozók közül? A közszolgálati Magyar Televízió. A helyzete ismeretes. Megfogalmazódott ugyan egy olyan nyilatkozat, hogy általában is ki kell vonni a közszolgálati Magyar Televíziót és a második legnagyobb befizetőt, a közszolgálati Magyar Rádiót a reklámcsapdából - és ez szép is lenne, ha ez lehetséges volna. Csak szeretném mondani, hogy a költségvetés tervében semmi nyoma nincs annak, hogy ezt az összesen körülbelül 10 milliárd forintnyi összeget, ha abszolút nem reklámoz a Magyar Televízió és Magyar Rádió, ki fogja pótolni. Most viszont újabb pénz vonódik el tőlük, ez hosszú távon megint csak a költségvetés terheit fogja növelni. Végül a harmadik legnagyobb reklámbefizető, mit ád Isten, a kormánypártok, pontosabban a kormánynyilatkozatok által amúgy is célkereszten lévő Népszabadság. Épp ezért a sajtóban ezt a járuléknövelési javaslatot máris lex-Népszabadságnak nevezik, biztos vagyok benne, hogy a beadók szándéka nem ez volt, valószínűleg nem ismerték, hogy kik a legnagyobb befizetők, és kiknél feltehetőleg nem fogja pótolni ezt az állam.

De ha ez nem volna meggyőző, akkor hadd tegyem hozzá, hogy sajtó reklámbevételeinek ilyen járuléknövelése más kormányzati szándékoknak kifejezetten ellentmond. Az elmúlt hetekben tanúi lehettünk - itt, a parlamentben is szóba került -, hogy állami vállalatok, az ÁPV Rt. kezelésében lévő vállalatok reklámjainak furcsa átirányítása történt és az átirányítás célpontja leginkább a Napi Magyarország és a Magyar Nemzet.

Nem akarok én erről szólni, az államnak és az állami vállalatoknak joga, hogy hol helyezzék el a reklámokat. Azt ugyan furcsának tartom, hogy például az Antenna Hungária közgyűlésén a tulajdonos a felsorolt húsz pont közül, hogy min kell változtatni az Antenna Hungária életében, egyik pontnak épp a reklámszerződések átalakítását tűzte ki és véletlenül ott is a Népszabadsággal kellett felbontani a reklámszerződést. Bizonyára olyan fontos érv volt ez az Antenna Hungária működésében, hogy nem lehetett ettől elállni. De ha mégis volt valamiféle ilyen szándék ezeknek a reklámköltségeknek az irányítgatásával, ami szerintem nyilvánvaló, akkor ha a szándék szerint feltételezhetően megnő ezeknél a lapoknál a reklámbevétel, nem értem, miért akarná azt a költségvetés a másik kezével az eddiginél jobban járulékoltatni.

Ugyanez az érdekes helyzet adódhat, mondjuk, a Bábolna Rt.-nél, amely szintén állami tulajdonban van. Ott különösen kedves dolog történt, az új menedzsment megjelenésével az eddig a Világgazdasággal és a Napi Gazdasággal lévő szerződéseket felbontották;
és ami elég szokatlan a rendszerváltás óta, egy pártlappal kellett szerződést kötnie a Bábolna Rt.-nek, a Kis Újsággal. Én ezt különben sem nagyon értem, de a költségvetési vonatkozása ott ennyi. Itt pusztán csak annyit mondanék, hogy ha volt ilyen kormányzati szándék, hogy például a Kis Újságot közpénzből támogatni kell, ezt a szándékot én ugyan nem helyeslem, de végképp nem értem, hogy akkor ebből a támogatásból miért kell a járulékemeléssel visszavenni.

Nem akarok abba a hipokrita magatartásba esni, hogy nekem különösen a Kis Újság reklámbevételének járulékoltatása fáj, bár az is. Ezeknek a lapoknak, Kis Újságtól a Népszabadságig, meg kell élniük, mert fontos közszolgálati funkciójuk van, és nem gondolom, hogy akármilyen szép cél a kultúra támogatása, megéri azt, hogy az ő életüket tegyük nehezebbé. Épp ezért én nagyon remélem, hogy noha kormánypárti képviselőktől származik ez az indítvány, a kormány nem fogja bevenni az általa támogatott módosító csomagba.

Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu