MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon pozitív és ésszerű lenne ez a javaslat, ha nem olyan nemzetközi gazdasági helyzet alakult volna ki a világban, amely a céltartalék rendszerét a jövő év folyamán biztonsági tartalékként igenis indokolttá teszi. Amennyiben elkezdjük a különböző területeken ezt az 1,9 százalékos zárolást megkérdőjelezni - különösen egy ekkora államháztartási alrendszeren belül, mint az önkormányzatok -, akkor az egész funkcióját veszti, és azt a célt nem éri el igazából, amit a szocialista képviselők is hangoztattak, hogy egy költségvetési hiányt kordában tartó, az állam költekezését, az állam szerepvállalását csökkentő jövő évi költségvetést tudjon alkotni a tisztelt Ház.

Én megértem, és részben indokoltnak is látom a képviselőtársam által elmondottakat, de azt kérném, hogy ezeket a szempontokat vegyük figyelembe az ilyen típusú megnyilvánulásoknál, mert máskülönben a hiány összege, illetve az egész jövő évi költségvetési terv megalapozottsága csökkenhet.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu