PERLAKI JENŐ (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A polgári kormány által elkészített 1999. évi költségvetés a polgári pártok társadalompolitikájával összhangban három területet kezel kiemelten. Az első a családok támogatása, a második az oktatás, a harmadik pedig a közbiztonság.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt által vezetett koalíció pártjai a családot tekintik a társadalom építőkövének, amit az új polgári költségvetés szociálpolitikai koncepciója, a gyermekek után járó adókedvezmény bevezetése, a családi pótlék és a gyes reálérték-növekedésével jól tükröz. (Általános zaj.) A polgári koalíció pártjai tudják azt, hogy az oktatásban meg kell teremteni az esélyegyenlőség feltételeit, hisznek abban, hogy a tanulás, a szakma megszerzésének esélyét mindenki számára kínáló oktatáspolitika biztos recept a társadalom kettészakadása ellen. A kormány ezért 15 százalékkal, 218 milliárd forintról 251 milliárd forintra növelte a közoktatás költségvetési támogatását - aki türelmetlenkedik, annak azt mondom, hogy ez a bevezetés.

Reálértékben növekedni fog a pedagógusok bére, megszűnik a tankönyvek áfája, 60 százalékkal növeli a tankönyvek támogatását. A felsőoktatás támogatása 88 milliárdról 113 milliárdra nő, ami 28 százalékos növekedés. Az állami felsőoktatási intézményekben eltörölte a tandíjat, 12 százalékos oktatói béremelést hajt végre. Mindezek mellett az oktatáspolitika képes csökkenteni a bűnözés társadalmi okait is.

A második terület szorosan kapcsolódik tehát a harmadik preferált területhez, a közbiztonsághoz. A Fidesz-Magyar Polgári Párt célja a polgárok biztonságának megteremtése és garantálása, a közbizalom helyreállítása, a belső béke megőrzése. Minden polgárnak alkotmányos joga, hogy biztonságban éljen, mert a biztonság a polgári lét alapfeltétele. A Fidesz-Magyar Polgári Párt frakciója ezért támogatja a kormány 1999. évre vonatkozó költségvetését, azon belül a Belügyminisztériumot és az Igazságügyi Minisztériumot érintő fejezeteket.

Az új polgári költségvetés kiemelten kezel minden olyan területet, amelynek támogatása a közbiztonság, közrend megerősítését eredményezi. A rendőrség költségvetési támogatása 27,2 százalékkal, 20 milliárd forinttal emelkedik. Ez lehetővé teszi a bérek 21 százalékos növelését, az intézményi beruházásokra fordítható összeg 27,3 százalékos, a felújítási előirányzat 60 százalékos emelését. Az állomány szociális helyzetét a jövő évi költségvetés a lakáscélú támogatási előirányzat 12 százalékos növelésével akarja javítani. Az ORFK költségvetési támogatása 7,2 milliárd forinttal nő, a BRFK-é 3,1 milliárd forinttal. Az igazságszolgáltatásban a bérek ugyancsak emelkednek 22,5 százalékkal, s az intézmények beruházásaira is 39 százalékkal több jut.

Az ügyészségeknél a központi beruházásokra fordítható összeg 71 százalékkal nő. Itt felhívom a figyelmet arra, hogy ez az összeg az 1997-es összegnek több mint 4,5-szerese, de szükség is van rá. 2000-re az intézményi beruházási kiadások forrásának további jelentős emelése várható. A határőrség is többet fordíthat intézményberuházási kiadásokra, 50 százalékkal. A polgári koalíció és az új költségvetés egyértelmű jelzés a társadalom felé, a polgári vezetés garantálni akarja a magyar családok anyagi és személyes biztonságát. Meg fogja erősíteni a mindennapi élet nyugalmának és biztonságának feltételeit.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány programjában különösen nagy hangsúlyt kapott a közbiztonság és ezen belül az összes feltétel, amely szükséges ahhoz, hogy a polgárok nyugodtan gondolhassanak arra, hogy családtagjaik biztonságban hazaérkeznek, lakásukat, értékeiket védi az állam. Ahhoz, hogy ezt a lakosság valóban úgy érezze, az államnak több területen kell erőfeszítéseket tennie, hiszen rendszerproblémáról van szó.

Hogy miért is olyan fontos ez a kérdés, arra a választ a közvélemény-kutatások eredményei adják meg. Az emberek a bűncselekmények számának emelkedését és azt, hogy a sajtó a valóságos gyakorisághoz képest sűrűbben és nagyobb terjedelemben foglalkozik a bűncselekményekkel, valamint azt, hogy környezetükben erőszakos bűncselekmények történnek, félelemmel élik meg, és mérhetően igénylik a bűnügyi helyzet megváltoztatását. Sajnos, a fejlett európai országokban a fejlődés magával hozta a bűncselekmények számának növekedését. Azonban a magyar emberek az utóbbi időkben azt látták, hogy a rendőrség nem képes hiánytalanul megfelelni a követelményeknek. A lemaradások mögött szinte minden esetben ott állt a pénzhiány. Amikor áttekintették az Országgyűlés tagjai az 1999. évi költségvetési javaslatot, megnyugodva olvashatták, hogy a működési kiadás átlagosan 27,2 százalékos növekedése előrelépést jelent. Az ORFK és intézményei esetében a fejlesztési tervszámok igen magas növekedést érnek el.

Miért van erre szükség? Milyen tényszerű hiányokat kell pótolni? 1990-től kezdve gyengült a rendőrség pozíciója. Az ügyek száma nőtt, a külföldiek által elkövetett bűncselekmények száma ugyancsak nőtt, és ezek kapcsán elégedetlenség alakult ki a rendvédelmi politikákkal kapcsolatban itthon és a nyugati szomszédainknál is, hiszen ha az alvilág és a maffiák megerősödnek Magyarországon, akkor szomszédaink sem érezhetik magukat biztonságban.

Az új költségvetés egyértelmű és határozott jelzés a rendészeti szervek, elsősorban a rendőri társadalom felé, nem lehet a rendőrséget anyagi züllésre ítélni, és általános megtakarítási kampány keretében kezelni akkor, amikor a bűnözés központi kérdéssé válik a lakosság körében. Nem kaphat túlzott hangsúlyt a takarékosság, mert az eredményes működés a döntő, és ennek a feltételeit kell biztosítani. Az új költségvetés egyértelmű és határozott jelzés a bűnözők felé. A polgári pártok minden erejükkel azon lesznek, hogy a bűnüldöző szervek és az igazságszolgáltatás eszközeit, lehetőségeit megerősítse a velük szemben folytatott harcban.

Minden polgárt felháborított a közbiztonság katasztrofális romlása 1994 és '98 között. Az ismertté vált bűncselekmények száma három év alatt több mint 30 százalékkal emelkedett, és 1997-ben meghaladta a félmilliót.

(17.50)

A polgárok joggal háborodtak fel azon, hogy az adóforintjaikból fenntartott állam képtelen megvédeni őket az újabb és újabb törvénytelenségektől. Az elmúlt két év mintegy hetven robbantásos merénylete és annak tízszázalékos felderítési aránya ékesen bizonyítja az állam tehetetlenségét abban az időszakban.

Különösen gyors volt a vagyon elleni bűncselekmények által okozott károk növekedése. 1996-ban ezek összege elérte a 85 milliárd forintot. Ilyen esetben a magyar polgárok csak szemtelen cinizmusként értékelhetik a belügyi vezetésnek azt a korábbi válaszát, amely szerint a közbiztonság van, csak az a kérdés, hogy milyen.

Abban az országban, ahol a bűnözés központi kérdéssé válik, nem lehet a rendőrséget anyagi ellehetetlenülésre ítélni, és az általános megtakarítási kampány részeként kezelni. Silány az a kormányzati szemlélet, amely ezt nem ismeri fel. A Bokros-csomag után 1500 diplomás rendőr távozott a rendőrség kötelékéből, ami pótolhatatlan vagy nehezen pótolható veszteséget jelent. Azt a katasztrofális állapotot, amelyet Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa 1997-es jelentése tár fel, az idézte elő, hogy a rendőrségnek jutó költségvetési források az előző kormány alatt reálértéküket tekintve 1997-ben nem csökkentek először.

A magyar polgárok számára érthetetlen volt a korábbi kormány és belügyi vezetés közbiztonsággal kapcsolatos hozzáállása. Érthetetlen volt az például, hogy az általuk összeállított '97-es költségvetési előirányzat új gépjárművekre a rendőrségnek miért nem ad egy árva fillért sem, amikor az állampolgári biztos '97-ben közreadott jelentése szerint "a kapitányságok egyes autói olyan állapotúak, hogy ha nem rendőrök használnák, a rendőrjárőr közúti ellenőrzés esetén levenné a rendszámot".

A polgári koalíció pártjai és a polgárok is tudatában vannak annak, hogy egy eszköztelen, rosszul fizetett, morálisan megroppant rendőrség nem tudja felvenni a küzdelmet a bűnözéssel szemben. Az 1999. évi költségvetésben ezért a Belügyminisztérium az előző évi eredeti kiadási előirányzatához képest 35 százalékkal, 48,6 milliárd forinttal több forráshoz jut. Magyarországon a közbiztonság szolgálatában nemcsak a rendőrség, hanem a többi rendészeti szervhez tartozó állomány - határőrség, tűzoltóság, polgári védelem, vám- és pénzügyőrség, büntetés-végrehajtás - is részt vesz. Ezeket a testületeket is kiemelten kezeli az 1999. évi költségvetés. A tűzoltóknál 29,4 százalékos bérnövekedésre van lehetőség. Kell is, hiszen óriási elmaradást kell most behozni. A büntetés-végrehajtás intézményi beruházási kiadásainak 53 százalékos, 2,4 milliárd forintos növelésére ad lehetőséget ez a költségvetés.

A szervezett bűnözés és annak katalizátora, a korrupció jelentős tért nyert Magyarországon. Behatolt a civil társadalom különféle struktúráiba. Kifinomult módszereivel beszivárgott a legális gazdaság különböző területeire. Ha Magyarország valóban a szabadság, a biztonság és a jó értelemben vett rend országává akar válni, és csatlakozni kíván az Európai Unióhoz, akkor a bűnözés visszaszorítására az eddigieknél lényegesen hatékonyabb eljárásokat kell találnia. Ezért a közbiztonságot érintő minden alrendszernél - az ügyészség esetében például 71 százalékkal, tehát jelentősen - növeli az 1999. évi előirányzat a központi beruházásokra fordítható összeget. Ezekből a forrásokból lehet megvalósítani azokat a fejlesztési feladatokat, amelyek az informatikával, a híradástechnikával, az adathálózatok létrehozásával, a bűnüldözést segítő adatbázisok korszerűsítésével kapcsolatosak.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt szerint a szabadságnak és a demokráciának nem szükségszerű velejárója a közbiztonság romlása, a bűnözés rohamos emelkedése. Az államnak olyan politikát kell folytatnia, amely a polgárok tisztes gyarapodásának lehetőségét biztosítja, és ezáltal csökkenti a bűnözés esélyeit.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt tisztában van a bűnözés növekedésének társadalmi okaival, ezért annak megállítását nem csupán rendőrségi és büntetőjogi eszközökkel tartja megvalósíthatónak. De azt is látjuk, hogy a közbiztonság fenntartására és a bűnüldözésre fenntartott szervezetek ma súlyos gondokkal küszködnek. Megerősítésük nélkül nincs esély a szabadság rendjének hathatós megvédésére.

A rendőrség támogatásainak reálértéke csökkent, és bár a személyi állomány nagy erőfeszítéseket tett, és a hivatástudat sok-sok rendőrt a pályán tartott, mégis sokan távoztak. Oka volt ennek a lakáshoz jutás kilátásainak romlása, az alacsony illetmények és a technikai feltételek romlása is.

A dologi kiadások terén volt olyan eset, amikor a hónap végén alig néhány rendőrautó futott az utakon, mert elfogyott a benzin. A rendőrségek az utolsó években nem tudták fizetni hiánytalanul a bérek járulékait, az adókat, így 5 milliárd adósságot halmoztak fel, és még a mai napig 500 milliós hiánnyal áll fenn a rendszer.

Jellemző volt, hogy rossz állapotú épületeket alapítványok és vállalkozások segítségével tudtak csak elfogadható állapotba hozni. Panasz volt arra, hogy híreszközeik elavultak, alig használhatóak, és a fegyverzet alulmarad az ellenfél által használt eszközök színvonalához képest. Ma már folyik a híreszközök fejlesztése, és több ezer fegyvert fognak lecserélni '99-ben.

A szolgálati törvény meglehetősen mereven szabályozta az illetményeket. Nem lehet még ma sem a tényleges túlórákat kifizetni, és nem lehet a jövedelmeket arányossá tenni a terheléssel, az ügyek számával. Javaslatok születtek arra, hogy fővárosi pótlékkal egészítsük ki a fővárosi viszonyok eltérő volta miatt a fizetéseket. Felmerült terhelési pótlék bevezetésének az igénye is, hogy a megyei, városi rendőrségek eltérő helyzetét is figyelembe lehessen venni. De jelen pillanatban az a vélemény alakult ki, hogy a probléma végleges rendezéséig legyen a parancsnokok kezében olyan jutalmazási keret, amely igazságosan, teljesítményorientálóan tud hatni.

A rendőrséggel kapcsolatban nemcsak a hiányokat és a lemaradásokat kell pótolnunk, hiszen a betöltetlen álláshelyek újratöltésével kapcsolatban tudni kell, hogy hosszabb képzés után lehet csak munkába állítani az újonnan képzett rendőröket. Ehhez azonban a pályát vonzóvá kell tenni, legalább addig a mértékig, hogy a családját el tudja tartani a rendőr olyan jövedelem mellett, amellyel a család lakhatása biztonságosan megoldható. Egyszerűen szólva, ha a rend fontos, akkor perspektívát kell nyújtanunk azoknak, akik ezt a hivatást választják. Mindenképpen a társadalmi elismertségről van szó, és ez ma erősödőben van, éppen a kormány szándékai nyomán.

Összefoglalásképpen: a költségvetés 1999-es javaslata a közrend és közbiztonság témakörére rendkívül nagy hangsúlyt helyez, és nemcsak a hiányok pótlását teszi lehetővé, hanem megerősíti a polgárt és a rendőrt is, hogy fontos a véleménye, és fontos a tevékenysége.

Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu