VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy először is köszöntsem azokat a nyugdíjas polgártársainkat, akik itt ülnek a karzaton, és hallgatják ezt a vitát, és köszöntsem azokat is, akik a televízió előtt követik ezt a vitát. Azt hiszem, hogy kicsit talán értetlenül szemlélik azt, ami itt a Házban folyik, azt a fajta öncélú és nyilvánvaló politikai érdeket szolgáló érvelést, amit az ellenzéki pártok képviselői itt az elmúlt néhány percben elkövettek.

Engedjék meg, hogy néhány észrevételre hadd reagáljak. Először is arra az észrevételre, hogy jobb helyzetben van-e az ország, mint ahogy néhány évvel ezelőtt volt. A gazdaság valóban jobb helyzetben van, de azt gondolom, hogy ez nem az előző kormány érdeme volt, mint ahogy erre Béki Gabriella utalt (Derültség az MSZP soraiból.), hanem azoknak a vállalkozóknak és állampolgároknak az érdeme, akik kibírták ennek az átalakításnak terheit.

Szeretném azt is elmondani, hogy sajnos még nem abban az időszakban van az ország, hogy arról kellene vitatkozni hosszasan, a többletet hova osszuk el, hiszen ha megnézik ennek a költségvetésnek a számait, akkor önök is láthatják, hogy 374 milliárd forintos hiány van, a folyó fizetési mérleg hiánya jövőre 2 milliárd dollár lesz és sajnos a társadalombiztosítási alapok is hiánnyal zárnak a következő esztendőre.

(15.20)

Egész egyszerűen elképesztőnek tartom Szabados Tamás képviselő úrnak azt az álláspontját, hogy arra biztatja a polgárokat a parlamentből törvényhozóként, hogy ne fizessék be a közterheket, és törvénytelenségekre biztatja az embereket. (Zaj, moraj az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Dr. Géczi József Alajos: Ilyet nem mondott!) Ez egész egyszerűen elképesztő, és úgy gondolom, hogy ez nem felelős képviselői magatartást.

Ami a nyugdíjakat illeti, azt gondolom, hogy értelmes kérdés lenne azt is felvetni, hogy azok kérnek ma számon ettől a kormánytól nyugdíjemelést, akik az elmúlt esztendőkben asszisztáltak a nyugdíjak értékcsökkenéséhez 12,5 százalékban, és asszisztáltak ahhoz is, hogy mondjuk, az Érdekegyeztető Tanácsban ezek a nyugdíjak kialakuljanak.

Azon is el kell gondolkozni, hogy lehet-e és kell-e olyan megalapozatlan és teljesíthetetlen ígéretek betartania ennek a kormánynak, amire ez a kormány nem vállalkozott. Ez a kormány azt ígérte a kormányprogramban, hogy értékállóak lesznek a nyugdíjak, ezt teljesíteni is kívánja. A következő esztendőben 14,2 százalékkal nőnek a nyugdíjak, tehát jóval az infláció mértéke felett.

Köszönöm a türelmét, elnök úr.

Forrás: parlament.hu