VARGA MIHÁLY pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Arra a felvetésre szeretnék néhány szót mondani, hogy a magánnyugdíjpénztárak ügyében a kormányzat rossz döntést támogatott. Azt gondolom, ez nincs így, mégpedig a következők miatt:
A nyugdíjreform egyik fontos eleme volt az, hogy a nyugdíjjárulék megoszthatóvá vált az úgynevezett állami tb-pénztár és a magánnyugdíjpénztárak között. Igen ám, de az előző kormányzat nem kalkulált azzal a tömeges átlépéssel, amire idő közben sor került: eddig több mint 1,3 millióan léptek át vagy lépnek be a magánnyugdíjpénztárakba. Éppen emiatt, mivel a jobb keresetű, közép- és felsőkeresetű rétegek ezt a megoldást választották, az állami tb-ben keletkező hiány több mint 80 milliárd forint lenne a következő esztendőben. Persze mondhatja azt, képviselő úr, hogy ezt a pénzt azoktól vesszük el, akiknek a korábbi törvény a módosítása alapján megígérte, hogy a százalékmegosztás alapján majd várhatóan egy magasabb nyugdíjbefizetést tehetnek a magánnyugdíjpénztárakba.
(16.00)
Igen, ez így van, csak ne felejtsük el azt, hogy azt a 80 milliárd forint kieső hiányt, amely az állami tb-nél keletkezik, szintén ezeknek az embereknek kell megfizetni. Valamennyiünk közös járulék- és adófizetése alapján keletkezik az a pénz, amelyből ezt a hiányt finanszírozni, fedezni lehet. A kormányzat tehát joggal mondhatta azt, hogy csökkenti e hiány nagyságát, és azt a fajta megosztást, amelyre a korábbi parlament döntése alapján sor került volna, 1 százalékponttal mérsékli. Ez még egyáltalán nem jelenti ennek a reform erejű lépésnek a feladását, és nem jelenti azt, hogy a kormányzatnak másféle szándéka lenne a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban. Ezt mindenképpen szükségesnek tartottam elmondani.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés