DR. EÖRSI MÁTYÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Valóban, a mai azonnali kérdések órájában Márton Attila képviselő úr az Eörsi és Társai Ügyvédi Iroda és az ÁPV Rt. közötti szerződésekkel kapcsolatban tett föl kérdéseket. A Házszabály nem teszi lehetővé, hogy akkor én is hozzászóljak ehhez az ügyhöz, ezért most szeretném álláspontomat négy pontban összefoglalni.

Először: a kormánytöbbség számára, legalábbis Bogár államtitkár úr számára tudott, hogy ügyvédi tevékenységemet körülbelül '92-ben felfüggesztettem egészen ez év őszéig, semmifajta ügyvédi tevékenységet sem Eörsi és Társainál, sem másutt nem folytattam.

Másodszor: ebből következik, hogy én ez idő alatt ebből a szerződésből egyetlenegy fillért nem láttam. Tehát egyetlenegy fillért nem láttam! Szeretném elmondani, hogy a cég nevében tárgyalásokat nem folytattam, sőt tudomásom sem volt arról, hogy ilyen szerződés egyáltalán létrejött. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Ó, szegény!)

Harmadszor: államtitkár úr korrektül elmondta, hogy ezek a honoráriumok nem túl nagyok, figyelembe véve az átlagos honoráriumokat. Szeretném képviselőtársaimmal tudatni, hogy ez az iroda 30 embert foglalkoztat, nekik fizet bért és társadalombiztosítást. Tehát tévedés lenne ezt olyan módon bemutatni, mintha egy ügyvéd tenne zsebre ekkora összegeket.

És végül negyedszer: fölmerül a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, hogy miért hangzott el ez a kérdés egyáltalán a Parlament falai között. Miért emelte ki egy fideszes képviselő sok millió, egyébként makulátlan szerződés közül ezt az egyet? Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert az Eörsi és Társai az én nevemet viseli, mert én vagyok ennek a cégnek az alapítója, és azért, tisztelt képviselőtársaim, mert én hoztam e Parlament falai közé a Simicska-ügyet, és azért, mert engem jelölt pártom Simicska úr és az APEH megalapítását (Sic!) vizsgáló bizottság elnökévé.

Szeretném elmondani, hogy nem tartok ezektől a támadásoktól, tiszta a lelkiismeretem. És ha a Fidesz továbbra is az elmúlt időszak iratait akarja bontogatni, szeretném ebben őket bátorítani: bontogassák a múlt iratait, csak azt kérem, hogy a bontogatás során érjenek el végre Simicska úr irataihoz is, azokat is bontsák föl, azokat is tárják a nyilvánosság elé!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu