DR. HÁMORI JÓZSEF, a nemzeti kulturális örökség minisztere: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdése két részből áll. Az első - hosszabb - kérdésével nem kívánok részletesebben foglalkozni, hiszen a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának sem feladat-, sem hatáskörét nem érinti. Úgy gondolom - és ebben egyetérthetünk -, hogy szigorú és egyértelmű szabályok életbe léptetése nemcsak joga, de jól felfogott érdeke is a Rádió vezetésének, e szabályok következetes betartása és betartatása szintén - legyen szó bárkiről is, így az említett úrról. Fontos ez azért is, mert páratlanul értékes, egyszeri és megismételhetetlen hanganyagok védelméről van szó; azt hiszem, ezt nem is kell bizonyítani a jelenlévők előtt.

Ami a kérdés második - utolsó - mondatára vonatkozó vagy ebben összefoglalt részét illeti: a közszolgálati médiumok felülvizsgálatára a parlamenti pártok képviselőinek bevonásával média albizottság alakult. E bizottság áttekinti a rádiózásról és a televíziózásról szóló '96. évi törvény hatálybalépése óta felgyülemlett tapasztalatokat. A bizottság felkérte a törvény hatálya alá tartozó intézményeket, szervezeteket, érdekelteket, a képviselőket is természetesen, hogy észrevételeiket - amelyek a törvény hatálybalépése óta, tehát három év óta gyűltek össze - és javaslataikat juttassák el a bizottsághoz.

A válaszom tehát a képviselő úr utolsó mondatára - amely tulajdonképpen összegezte volna a kérdését - az, hogy igenis meg kell ismernünk a média múltját, az elmúlt három esztendőt és azon túlmenően is, tiszta határvonalat húzva az értékes, jó és azon dolgok között, amelyek módosításra, javításra szorulnak.

A hatpárti egyeztetés által kialakított munkamenet és módszer, továbbá az érintettek széles körű bevonása garanciát jelenthet arra, hogy minden lényegi dologra fény derüljön, és hogy a konzekvenciák összegzése után megszülethessen a médiatörvény átfogó, használható, mindenki számára elfogadható módosítása.

Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu