DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A szocialista frakció szükségesnek tartja, hogy egy ilyen bizottság létrejöjjön a társadalombiztosítás elmúlt évtizedes tevékenységének értékelésére. Indokolt a feltáró és elemző munka, mert idén negyedik szakaszába lép a hazai társadalombiztosítás legújabb kori történetének rendszerváltás utáni viszontagságos sorsa, hiszen 1990-91-ben még állami irányítással működött az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság, majd létrejött a két alap, egy időben a Fidesz által irányított, illetve Fidesz által annak idején nem irányított, csak felmagasztalt felügyelőbizottsággal.

(17.20)

Volt egy ötéves önkormányzati szakasz, és idén sikerült az újraállamosítás. Indokolt az eseti bizottság, mert épp az egészségügyi és szociális bizottság ülésén Selmeczi Gabriella politikai államtitkár asszony három hónappal ezelőtt ígéretet tett az önkormányzati időszak tevékenységének átfogó értékelésére. Nos, úgy tűnik, erre még nem volt ideje, és az eseti bizottság ennek a feladatnak a megoldásában is segíthetné. Az eseti bizottság értékelése alapozhatná meg a társadalombiztosítás továbbfejlesztésére irányuló munkát, ezen belül például az egészségbiztosítási reformot.

A magam részéről nem tudok mit kezdeni Frajna Imre képviselő úr vélekedésével, hogy ez a javaslat most nem időszerű, mert a kormány még nem zárta le a saját áttekintését sem. Ellenkezőleg, ha az Országgyűlés egyetértene egy ilyen szakmai alapon történő elemző munkával, akkor például a kábítószer-fogyasztás visszaszorításával foglalkozó eseti bizottságban szerzett tapasztalatok alapján is lehet mondani, hogy ez termékenyítően és serkentően hathat az államigazgatási szervek lendületére, tehát ennek alapján is kérem az Országgyűlés támogatását. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu