ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! A képviselő úr nem fogadta el a miniszter úr válaszát, ezért megkérdezem tisztelt képviselőtársaimat, elfogadják-e a miniszteri választ. (Szavazás.) Köszönöm.

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 169 igen, 90 nem szavazat és 3 tartózkodás mellett a miniszteri választ elfogadta.

(16.00)

Miniszter úrnak volt egy utalása a házvezetés irányában az interpelláció előtt. Miniszter Úr! Nem gondoltam, hogy egy ilyen rutinos képviselőnek, mint ön, aki nyolc éve ennek a Háznak a képviselője, ez gondot okoz. Tájékoztatom a miniszter urat, hogy Pozsgai Balázs napirendben feltüntetett interpellációjának konkrét címe sorrendben szerepel hetedikként. Hozzátenném a képviselő úrnak, hogy a Házszabály 115. §-a két korlátot tekint: egyrészt azt, hogy minden képviselőcsoportnak sorra kell kerülnie, ez ebben az esetben megtörtént, de figyelemmel arra, hogy sok esetben elfogadásra kerültek a kérdések, kellőképpen kitöltöttük az időt; másrészt egy időkorlátot tartalmaz, ez pedig azt jelenti, hogy 90 perc áll rendelkezésre az interpellációk és a kérdések elhangzására.

Azt gondolom, a képviselő úrnak, illetőleg a miniszter úrnak lehetősége nyílik arra, hogy a saját tárcájánál a felkészítése ügyében intézkedjen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Dr. Torgyán József: Ügyrendi lesz a végén!) Azt gondolom, ez nem képezheti a későbbiekben vita tárgyát, és azt hiszem, hogy a miniszter úr rendkívül felkészülten válaszolt ennek ellenére, úgyhogy nem hiszem, hogy vita kérdése lenne a továbbiakban.

Mivel másfél órás időkorlátunk van az interpellációk és a kérdések elhangzására, áttérünk a kérdésekre, tisztelt képviselőtársaim.

Tisztelt Országgyűlés! Keller László, a Magyar Szocialista Párt képviselője, kérdést kíván feltenni a pénzügyminiszternek: "Vajon az adórendőrség hatékonyabban tudna-e nyomozni Simicska Lajos és korábbi üzlettársai szövevényes ügyleteiben, mint a rendőrség?" címmel.

Keller László képviselő urat illeti a szó.

Forrás: parlament.hu