GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Azt hittem, már elvette tőlem a hangot - de ilyet fel sem tételeztem volna, tisztelt elnök asszony! (Általános derültség.)

Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Komárom megyei lakosként legalább tíz-tizenöt éve küzdünk azért, hogy Szárliget Komárom megyéhez tartozzon. Ennek az oka a következő: pár kilométerre van Tatabányától, a megyei jogú várostól, a megyeközponttól, és infrastruktúrában és sok minden más tekintetben szinte teljesen összenőtt már Szárliget Tatabányával.

A falu lakosai, önkormányzata régóta küzdenek azért, hogy Komárom megyéhez tartozzanak, hiszen Szárliget elég jelentős távolságra fekszik Fejér megye központjától, Székesfehérvártól. Nem beszélve arról, hogy Komárom-Esztergom megye a legkisebb területű megye, és településeinek száma is eddig csak 74 volt, ha tehát eggyel nő, akkor lassan megindulunk a 100 felé. (Derültség.)

Mint megyei listás képviselő, mindenképpen támogatom, hogy Tatabánya, amely nagyon nehéz változáson ment keresztül, hiszen megszűnt a bányászat; most az infrastruktúra fejlődött, hiszen a bányászat helyett egyéb ipari beruházások történtek hál’istennek, így Szárliget lakossága is szervesen tud kapcsolódni erre a zsinórra. Tatabányával összeépülve Szárliget szinte egy kertvárost alkothat, és mindenképp indokolt, hogy Szárliget Tatabányához tartozzon.

Én magam egyébként nagyon sajnálom, hogy a másik három községnek: Bakonypéterdnek, Lázinak és Tiszaugnak nem sikerült a csatlakozás ugyanúgy, mint Szárligetnek, mert az én véleményem és a Független Kisgazdapárt véleménye is az, hogy ahol az önkormányzatok kívánsága megfogalmazódik, ott mindenképpen támogatni kellene a más megyéhez való tartozást. Én a magam részéről így fogom fel, s ezért köszönöm, hogy a szárligeti lakosság óhaja teljesül.

Köszönöm szépen. (Taps.)

Forrás: parlament.hu