KÓSA LAJOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! A Fidesz-frakció ezt az adóhatósági vizsgálatot nem támogatja, mert maga a javaslat messze meghaladja azokat a lehetőségeket, amelyeket az államháztartási törvény és az adóhatóságról szóló törvény lefektetett mindenki számára.
Azt hiszem, hogy meg lehet fogalmazni különböző vizsgálatokat és célokat, de akár a kormány, akár az ellenzék szándékai szerint való is ez a vizsgálat, nem mehet túl a törvényesség határain. Az Állami Számvevőszéknek ilyen fajta jogosítványa, amelyet az ellenzéki képviselők kértek és indítványoztak, egyszerűen nincs. Ezt a számvevőszéki bizottsági ülésen az Állami Számvevőszék elnöke világosan kifejtette. Az adóhatóságnak van egy olyan belső utasítása, amely alapján az adóhivatal elnökének az adóügyeit mások kell hogy vizsgálják, azonban miután már évek óta a parlament, illetve a korábbi kormány asztalán hevert az a javaslat, hogy valóban csináljunk itt valamit, mert nem helyes, ha az adóhatóság elnökét adózás szempontjából ugyanannak a hatóságnak valamely más csoportja vizsgálja, ehhez viszont módosítani kell az államháztartási, illetve a Számvevőszékről szóló törvényt, és ebben az esetben lehet valami külső szervezetet megkérni arra, hogy az adóhatóság elnökének az adóügyeit vizsgálja.
Jelen formájában ez az indítvány - ezt a bizottsági ülésen is hangsúlyoztuk - túlmegy a törvényesség határain, ha mégoly nemes is a szándék és valamilyen jó ügy érdekében történik. Önök, kedves ellenzéki képviselőtársaim ezt nagyon jól tudják! Itt például, ha jól értettem, Keller László is az ártatlanság vélelmének általános elvéből indult ki, amikor is nem a megvádoltnak kell bizonyítania az ártatlanságát, hanem a vádakat kell alátámasztani különböző tényekkel, de nyilvánvalóan kicsit pontatlan volt a megfogalmazása. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ettől függetlenül (Dr. Gál Zoltán: Be lehet fejezni!) nem áll módunkban olyan javaslatot támogatni, amely a jelenlegi törvényekkel kifejezetten ellentétes. Gyártsanak olyan javaslatokat, amelyek alkotmányosak és jogszabályszerűek és beleférnek a jelenlegi törvényekbe, vagy módosítsák előbb az államháztartási és a (Az elnök ismét csenget.) számvevőszéki törvényt!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés