KÓSA LAJOS (Fidesz): Alelnöknő! Tisztelt Ház! A gazdasági társaságokról szóló önálló képviselői indítvány az új Gt. egy pontjához nyúlna hozzá annak az elvnek az érvényesítése érdekében, hogy a tulajdonosnak a tulajdon fölötti rendelkezéshez fűződő joga legalább olyan fontos elv legyen, mint a kisebbségi tulajdonosnak a kisebbségi tulajdon védelméhez fűződő joga és érdeke.

A részletes, illetőleg az általános vitában összecsaptak az idevonatkozó érvek, ellenérvek, ezeket megismételni nem akarom. Azt az egy tényt vagy álláspontot szeretném rögzíteni, hogy a mi véleményünk szerint abban az esetben, ha a tulajdonosok egymás között nem kötelező módon, nem kikényszerítetten, hanem önkéntes, szabad akaratukból megegyeznek valamiben, amit rögzítenek a részvényesi jogokhoz fűződő kérdéskörben, miért ne tehetnék meg, miért kellene kikényszeríteni ennek a korábban született megállapodásnak a megváltoztatását, Hiszen tudjuk azt, hogy egy részvénytársaságban való részvétel önkéntes, a részvények árfolyamának színvonalát azonban jelentős mértékben az befolyásolja, hogy az alapító okiratban a korábbi tulajdonosi megegyezésekben mi található. Éppen ezért nem tartjuk helyesnek azt, ha az új Gt. a visszamenőlegességgel él ebben a kérdésben, ezért tettük az önálló képviselői indítványunkat. Kérem a képviselőket, hogy támogassák.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu