NÉMETH ZSOLT (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Hazánknak a környező országok közül egyedül Szlovéniával nincs közvetlen vasúti kapcsolata. A két ország közötti vasútforgalom jelenleg Horvátországon keresztül bonyolódik le. Az 1907-ben átadott Körmend-Zalalövő-Muraszombat közötti vasútvonal csonkolása a trianoni békediktátumot követően, 1918-ban következett be, mikor is határforgalmi szerepe megszűnt. A magyarországi szakaszon, Zalalövő és Bajánsenye között azonban 1980-ig ellátta az Őrség falvait összefogó, felfűző funkcióját.

Az önálló Szlovén Köztársaság létrejöttével határozott igényként jelent meg a Magyarországgal való közvetlen vasúti összeköttetés kiépítése. A miniszterelnökök közti, 1995. szeptemberi tárgyalások óta elkészültek a hazai tervek, a beruházás kivitelezésére három tendert már kiírtak, a viadukt és az alagút építésére, valamint a földmunkára vonatkozót még az idén elbírálják. A tervezett nyomvonalon befejeződött a régészeti leletek feltárása, elmentése, s a nedves láprét, ősgyep áttelepítése is megtörtént. A kivitelezés reményeink szerint jövő tavasszal elkezdődik.

A mai áron számolva 26 milliárd forint értékű beruházás fedezetét részben a magyar költségvetés, valamint a Phare-CBC-program biztosítja, de legnagyobb hányada német bankhitelből kerül finanszírozásra. A beruházási hitelek elbírálásához azonban elengedhetetlen annak ismerete, hogy hol tart a szlovén oldalon a vasútépítés előkészítése.

Kérdezem az államtitkár urat:

A szlovén szakaszra vonatkozólag is elkészültek-e a kiviteli tervek, kiírták-e a tendereket? Milyen garanciák vannak a beruházás finanszírozására? Ismert-e a vasút forgalomba helyezésének Szlovéniával egyeztetett végleges időpontja? Ennek rögzítése nemcsak a lakosság tájékoztatása miatt lényeges, de feltétele a szükséges bankhitelek elbírálásának, s így a jövő évi tavaszi munkakezdésnek is.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu