DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Napirend utáni felszólalásom aktualitását az 1998-as év árvízi történései adták.

Az elmúlt év júniusában vonult le egy jelentősebb árhullám a Maroson, mely Makónál 500 centiméterrel tetőzött. Ezzel kilépett medréből, az árvízvédelmi töltések által közrefogott területen elpusztította a virágzó kiskerti kultúrákat, de még az aratás előtt álló gabonatáblák betakarítását is lehetetlenné tette. Akkor fájó szívvel tudomásul vettük, hogy az ártér a folyóé, s a folyónak a mederből való kilépésével - igaz, az utóbbi években egyre gyakrabban - számolni kell. Igazán figyelemre méltó árvíz a Felső-Tisza-vidéken jelentkezett az ősz folyamán, az általa okozott kárt mintegy 5 milliárdra becsülik.

A felelősen gondolkodó képviselő felteszi a kérdést, hogy vajon az ő térségében milyen az árvízvédelem helyzete, milyen a felkészültség, milyen a védművek állapota, karbantartásuk, felújításuk megfelelő-e. A Maros szabályozásának kezdetét a múlt század közepétől a hét darab átmetszés végrehajtásától számítjuk. Ezt követően került sor Apátfalva és Makó térségében néhány összefüggő kanyarút rendezésére, a kisvizű szabályozások végrehajtására. Nagyobb kisvizű szabályozás 1960 és '75 között valósult meg. A folyószakaszokban összesen 22 szabályozási mű van. A Maros magyarországi részén 17 kilométer teljesen, 8,3 kilométer részben szabályozott, tehát 24,3 kilométer a szabályozásra szoruló szakaszok hossza.

A Maros folyó magyarországi szakaszának általános szabályozási terve '77-ben készült el. A Makó feletti közös magyar-román szakasz általános szabályozási tervét, többszörös egyeztetés után, '94-ben fogadták el. Az általános szabályozási tervekben előirányzott szabályozási műveket a terv készítése óta pénzügyi forrás hiányában nem lehetett megépíteni. A meglévő művek állapota több helyen igényelne kisebb-nagyobb fenntartást.

A Tisza-völgy eddigi legnagyobb árvize, a '70-es árvíz után Csongrád megyében jelentős fejlesztések történtek, melyek során a Maros jobb és bal parti töltéserősítése megtörtént. A töltések erősítése az árvízi tapasztalatok tudományos feldolgozása alapján a meghatározott, mértékadó árvíz figyelembevételével készült. Gátépítő elődeink hajdanán szinte egyáltalán nem fordítottak gondot arra, hogy a töltések építésének egy-egy helyszínén a kubikgödrökből kikerült föld milyen anyagokból áll, ezért rendkívül fontosnak tartjuk meglévő védműveink belső szerkezetének minél részletesebb megismerését, a változások nyomon követését, a szükséges beavatkozások időben történő elvégzését.

A vízügyi szolgálat nagy gondja, hogy a védművek a fejlesztésen túl rendszeres karbantartást is igényelnek, azonban a fenntartási keretek nagysága évek óta nem fedezi az igényeket, így a védművek állapota folyamatosan romlik, az árvízvédelmi biztonság veszélyeztetettsége egyre nő. A töltések tartozékai, a felületeket borító gyeptakaró, a hullámtéri erdők állapota, az utak, az őrtelepek, a hírközlés helyzete az anyagi eszközök hiánya miatt ma is egyre nagyobb gondot okoz. Szólni kell a napjainkban rendkívül elterjedt garázdaság, rongálás nyomán a védművekben keletkező sokmilliós kárról.

Az állami tulajdonú védművek fenntartása, fejlesztése a vízügyi igazgatóság feladata, a védekezési munkák ellátása azonban - a vízügyi szolgálat szakmai irányítása mellett - közös feladat. A vízügyi szolgálat létszámának napjainkra végrehajtott drasztikus csökkentése azt a veszélyes helyzetet eredményezte, hogy az Alsó-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság saját erőből a másodfokú készültség ellátásához szükséges szolgálatot is nehezen tudja kiállítani. Ez azt jelenti, hogy az önkormányzatok segítségére, a lakosság igénybevételére már alacsonyabb fokozatú védelmi munkáknál is szükség lesz.

Ezt a felszólalásomat Makó város és térsége országgyűlési képviselőjeként tettem, aki már jelen volt az 1970-es árvíznél, s máig is élénken emlékszik arra, amikor május 21-én 611 centiméterrel tetőzött a Maros Makónál, és Makó volt az első város, amelynek lakosságát ki kellett telepíteni. Remélem, hasonló eseményre sohasem fog sor kerülni.

Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu