DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Megmondom őszintén, meglepett volna, ha Kósa Lajos képviselőtársam nem egy múltbeli történettel akarta volna indokolni a Fidesz mostani álláspontját. Bár szeretném arra a nüansznyi különbségre felhívni a figyelmét, hogy akkor egy vizsgálóbizottság felállításáról és abban az akkori ellenzéki pártok között támadt vita egyik kimeneteléről volt szó, és nem egy ilyenfajta eseti bizottság felállításáról.

Másfelől azt hittem, hogy inkább azt a közkeletű kiszólást mondja Kósa Lajos, hogy mi összekeverjük a Gizikét a gőzekével, mert inkább ilyet szoktunk hallani kormányoldalról. (Zaj a Független Kisgazdapárt soraiban.) Ő viszont arra hivatkozott, hogy a Magyar Tudományos Akadémia plenáris ülését az Országgyűlés ülésével ne keverjük össze. Nos, képviselő úr, az ön hozzászólását hallgatva, bennem föl sem ötlött ez a lehetőség. (Derültség és taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Erről szeretném biztosítani.

Harmadrészt szeretném azt is megemlíteni, hogy ebben az eseti bizottság létrehozásáról szóló javaslatban egyetlen olyan elem sincs, amely a társadalomtudományok körébe utalható kérdésekkel foglalkozó problémákat vetne föl, ez kifejezetten egy országgyűlési eseti bizottságra szabott feladat lenne. Talán nem kell elmondani azoknak a képviselőknek, akik különböző bizottságokban vesznek részt, hogy nem ugyanaz a gazdasági bizottság albizottsága, mint négy országgyűlési bizottság megfelelő képviselőiből összeállított eseti bizottság, illetve külső szakértők igénybevételével is működő bizottság.

Sajnálom, hogy a Fidesz most is úgy döntött, hogy nem támogatja ezt a javaslatot. Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu