DR. TORGYÁN JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Vancsik Zoltán Frakcióvezető-helyettes Úr! Tisztelt Ház! A szeretet és a béke ünnepéről önnek szólni, megítélésem szerint, meglehetősen groteszk dolog (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.), hiszen attól eltekintve, hogy ön a szeretetre hivatkozással a miniszterelnök úrhoz szólva engem is gyalázott (Derültség a Fidesz soraiban.) - nyilván a szeretet jegyében tette mindezt -, de ne feledkezzék meg arról, hogy ön annak a pártnak a frakcióvezetője, amely annak a kommunista pártnak a jogutódja (Moraj és taps az MSZP soraiban.) és ingatlanainak birtokosa, amely az én gyerekkoromban például nem engedett karácsonyfát karácsonykor felállítani. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van! - Taps a kormánypártok soraiból.)
Én emlékszem arra az időre, amikor az ön jogelődei arra kényszerítettek minket, hogy kis gallyakat tegyünk be (Szili Sándor közbeszól.), és azt díszítsük fel karácsonykor. (Dr. Szabó János: Fenyőünnep!) Emlékszem arra, amikor önök fenyőünnepnek nevezték (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!) később, amikor már megengedték a karácsonyt, és emlékszem arra, amikor különböző spionokat állítottak a templomok kapujába (Taps.), hogy ne lehessen megünnepelnünk a karácsony ünnepét. Ezek után öntől hallani a szeretet ünnepéről (Zaj. - Az elnök csenget.), meglehetősen különös dolognak számít. (Francz Rezső közbeszól.)
Ugyanakkor engedje meg, hogy kitérjek arra az észrevételére is, amelyet ön valószínűleg megint csak a szeretet jegyében terjesztett elő, hogy miként lehetséges az, hogy a Fidesz és a Független Kisgazdapárt, amely az ön szóhasználata szerint igen távol állt egymástól, mégis koalícióra tudott lépni. (Bársony András: Nem ő mondta!)
(11.30)
Én úgy gondolom, hogy ha önben csak a szikrája lenne a többpárti parlamenti demokrácia (Derültség az MSZP padsoraiban.) valóságos gondolatának, akkor ezen nem csodálkozna, mert a többpárti parlamenti demokráciának éppen az a lényege, hogy a koalícióra lépő pártok föladnak önmaguk programjából egy-egy részt, ugyanakkor megállapodnak egy kormányprogramban, amelyet végrehajtanak, és ettől kezdve kulturáltan betartják az egymásra vonatkozó passzusokat. Ahogy önök erre képtelenek voltak, hiszen az önök kormánykoalíciója minden héten botrányt hozott, most nem tudják elviselni, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt és a Független Kisgazdapárt koalíciója zökkenőmentesen folyik. (Kiss Péter: Taps! - Taps a kormánypárti padsorokban.)
Ami az ön által felhozott egyéb kérdéseket illeti, hogy ki tartja be a törvényeket és miként... Engedje megjegyeznem, hogy itt tulajdonképpen elég lenne, ha én olyan vezérszavakat mondanék, mint Tocsik például - Tocsik, ugyebár! (Derültség a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) -, vagy olyan szavakat, mint a Postabank, vagy folytathatnám tovább. Én úgy gondolom, hogy ehelyett most talán mégiscsak néhány számot mondanék, amelyből mindenki megérti, aki ezt az ülést figyelemmel tudja kísérni, hogy önök milyen farizeus módon viselkednek, hogy mennyire mást mondanak, mint amit a tények bizonyítanak.
Önök a négyéves parlamenti ciklus alatt összesen 248 törvényt módosítottak - 248-at! Tulajdonképpen a működésük döntő része abból állt, hogy törvényeket módosítottak. (Puch László: Már negyvennél vagyunk fél év alatt! - Közbeszólások.) De ha a jelenlegi kormánykoalíció egy törvényt kíván módosítani, és arra hivatkozik, hogy a korábbi törvénynek vannak hibái, azon módosítani szükséges, akkor törvénysértésről, alkotmánysértésről kiabálnak! (Zaj.) Nem hajlandók tudomásul venni, hogy tények makacs dolgok, és bizony, ahogy a múltkor az elhangzott ebben a Házban: a hazug embert könnyebb utolérni, mint a sánta kutyát. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Aha!) Én nagyon szeretném, hogy karácsonytájt önök ne sántuljanak le, igen tisztelt Vancsik Zoltán, és kérem önöket, ha önök valóban szeretnének a szeretet ünnepén (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) most már másként viselkedni, mint ahogy eddig tették, akkor viselkedjenek karácsonyhoz és a Ház tekintélyéhez méltó módon! (Horn Gábor: Viselkedjünk!)
Köszönöm a türelmüket. (Taps a kormánypártok és a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés