KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az elmúlt évek során a korábbi Országgyűlés és a kormány is nagy hangsúlyt helyezett az adóhivatal fejlesztésére. Úgy gondolom, hogy az eredmény nem maradt el. Az adóhivatal élére ön egy olyan személyt neveztetett ki, akinek korábbi tevékenysége mind a sajtóban, mind a szakmai körökben kételyeket ébresztett a tekintetben, hogy ő képes ezt az országos szervezetet hatékonyan működtetni.
A Simicska-történelmet egyre jobban feldolgozó sajtóhírekből levonhatjuk azt a következtetést, hogy az elnök ismeri azokat a trükköket, hogyan lehet működő cégeket a cégbíróságok előtt ismeretlen személyekkel eltüntetni, ismeri azokat a trükköket, hogyan lehet fizetési kötelezettségtől úgy megszabadulni, hogy azért az állam álljon helyt, ismeri azokat a módszereket, amelyekkel lehetséges korábbi vállalását feledve országos hálózattal bíró cég ingatlanaitól megszabadulni, az ebből származó bevételeket ügyesen leköltségelni.
De ezek az ismeretek nem tekinthetők olyanoknak, amelyek feltétlenül kívánatosak egy nagy tekintélyű országos szervezet élén. Ha a Simicska-történelmet alaposan tanulmányozzuk, megállapíthatjuk, hogy bizony nem a legjobban sáfárkodott a saját cégeivel, a gazdasági életben nem produkált maradandót. Talán ön is egyetért azzal, hogy nem lenne szerencsés, ha az általa vezetett adóhivatal a Simicska-cégek sorsára jutna.
Mindezek alapján kérdezem a miniszterelnök urat, mit kíván tenni miniszterelnök úr, hogy a Simicska Lajossal kapcsolatban felmerülő kételyeket a megfelelő módon és formában eloszlassa. Várom válaszát! (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés