ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm, elnök asszony. Érdeklődve hallgatom hétről hétre ennek a véget nem érni akaró történetnek a különböző ellenzéki variációit. Azt kell mondanom, hogy amit önök itt bemutatnak, az kísértetiesen emlékeztet arra a gondolatra, amit Arisztotelész írt le a szofistákról, amikor azt mondta, hogy a szofisták azt a módszert követik, hogy ha valakit meg akarnak támadni, de nem bűnös, akkor kimennek a piactérre, és ott hangosan kiáltozzák a nevét, zűrzavart keltenek a személye körül, és akkor biztosan bűnösnek fog látszani. (Dr. Kóródi Mária: Juj!) Ez az, amivel nekünk itt hétről hétre szembesülni kell. De meg kell mondanom önnek, hogy miután a kormányban ilyen természetű kételyek nincsenek (Kósáné dr. Kovács Magda: Gratulálok!), ezért ezekkel a kételyekkel nem is foglalkozik.
Ellenben vannak eredmények. Szeretném önöket tájékoztatni arról, hogy minden korábbit meghaladó mértékű volt az utolsó negyedévben az adóbefizetés, 20 százalékkal haladta meg a korábban ismert számokat. (Moraj. - Az elnök csenget.) Ha önök megnézik az előttünk fekvő költségvetést, akkor láthatják, hogy a költségvetés jelentős (Az elnök ismét csenget.) adóbevétel-növekedésen nyugszik. Ehhez jó adóhivatalra van szükség. Sajnálom, hogy önök (Az elnök ismét csenget.) rendszeresen az adócsalók oldalára állnak.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Hosszan tartó taps a kormánypártok soraiban. - Vancsik Zoltán: Volt már ilyen taps a Házban! Nagyon mentek az ötvenes évek felé!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés