ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány egy olyan helyzetet kapott örökül, amelyre az volt a jellemző, hogy bár autópályák itt-ott az országban léteztek, a magyar gépkocsi-tulajdonosoknak mégis mintegy kétharmada igyekezett elkerülni a fizető-autópályákat. Mi egy olyan rendszert dolgoztunk ki és vezetünk be, amelynek eredményeképpen a magyar gépkocsi-tulajdonosok - reményeink szerint és számításaink alapján százból körülbelül kilencvenen - inkább az autópályát fogják majd használni.
Döntéseink, amelyek ebbe az irányba mutatnak, és ehhez az állapothoz visznek majd el bennünket, a következők - ha megengedi, képviselő úr, szeretném erről tájékoztatni. A kormány döntött, hogy új kapukat nem épít. A kormány döntött, hogy egységes díjfizetést vezetünk majd be annak érdekében, hogy az egész országban később egységes matricás rendszer működhessen. A kormány döntött, hogy ezt két lépésben valósítja meg, először ez a rendszer három autópályára lesz érvényes, és aztán később, ha rendezni tudjuk az önök által csődben itt hagyott M1-es üzemeltető társaság ügyét (Zaj), valamint a meglehetősen nehéz helyzetben lévő M7-es állapotát, akkor kiterjesztjük majd azokra az autópályákra is.
Megváltoztattuk az előző kormány díjfizetési határozatát, amely szerint kilométerenként 10 forint 60 fillért kellett volna fizetni, és ezt 9 forint/kilométerre csökkentettük. Az előző kormányhoz képest jelentősen szélesítettük a kedvezmények körét, ez azt jelenti, hogy Budapest és Füzesabony között az előző kormány 21 400 forint/hó díja helyett ugyanerre a távolságra a polgári koalíció kormánya havi 2200 forintnyi díjat vezetett be, tehát a kormányváltás eredményeképpen ezen az autópályán az önök által korábban szabott díjhoz képest egytizedet kell csak fizetniük az autósoknak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Nagyon remélem, hogy a későbbiekben pedig, amikor az egységes matricás rendszert ki tudjuk alakítani, akkor az M3-as autópályán (Az elnök ismét jelez.) a fizetőkapukat is el tudjuk majd bontani, hiszen a kapuk valóban a futballpályákra valók. Köszönöm. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés