DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Gondolom, amikor Béki Gabriella a Ház kongásáról beszélt, akkor maga körül is körülnézett.

De visszatérve a napirenden levő határozati javaslathoz: a nemzetek társadalompolitikáját csak a jövő minősítheti. Ha azonban lenne valamilyen jelenben mérhető mutatószám, akkor bizonyára súlyozottan venné figyelembe azt, hogy az adott ország mennyit hajlandó beruházni jövőjébe. Enélkül is lehet azonban tudni, hogy az emberi tőke újratermelését szolgáló befektetés a legbiztosabban megtérülő beruházás. Egyetlen hibája van: igen hosszú a megtérülés ideje, legalább húsz év vagy még több. Ezért erre a célra költeni nem elég a politikusok négyéves ciklusokra rögzült gondolkodása, ehhez generációnyi időt előre látni képes államférfiúi bölcsesség kell. Magyarországon azonban talán még ennyi sem kellene, hiszen népességszámunk tragikusan csökken. Soha még olyan kevesen nem születtek ebben az országban, mint 1998-ban. A demográfusok előrejelzése szerint, ha ezt a folyamatot nem tudjuk visszájára fordítani, akkor huszonöt év múlva a népesség fogyása megállíthatatlanná válik.

A nemzet sorsáért felelősséget érző kormány tehát minden eszközt igénybe kell hogy vegyen a helyzet javítására. Az egyik ilyen eszköz az egykor volt gyermekgondozási díj rendszerének visszaállítása. Ez a családtámogatási forma azt jelenti, hogy a gyermeknevelés korai időszakára a nevelő szülők egyike megkapja előző munkabérének egy részét annak kárpótlására, hogy a család a gyerek vállalásával nemcsak saját, hanem a nemzet jövőjét is elősegíti.

Az előző parlament a gyermekgondozási segélyt tette jövedelemfüggővé, negatívan diszkriminálva a szülők magasabb jövedelmű csoportját. Ennek a megkülönböztetésnek általunk történt eltörlése azt jelentette, hogy mindenki csak a gyermekek számától függő egyenlő összegű családi pótlékban részesül, függetlenül anyagi helyzetétől. Ezt a törvényt igazságosnak tartjuk, hiszen születésénél fogva minden gyermek egyenlő. Látni kell azonban, hogy a gyermeknevelés miatt otthon maradó anyák nem egyenlő terhet vállalnak azzal, hogy kimaradnak a munkából. A magasabb jövedelműek anyagi vesztesége nyilvánvalóan nagyobb. E méltánytalanság megszüntetése tehát nem jelent diszkriminációt.

Nem hallgathatjuk el, hogy Magyarország európai uniós csatlakozása terheket is jelent az ország számára. Például azt is, hogy az igen fejlett nyugat-európai családtámogatási rendszerekhez közelítsük a hazai gyakorlatot, és a nők esélyegyenlőségét ne csak deklaráljuk, hanem tegyünk is valamit annak érdekében, hogy az egyenlő jogokkal élni tudjanak. Amikor a terhességmegszakításról alkotott törvényt az Országgyűlés, akkor a gyermekvállalás felelősségét az anya lelkiismeretére bízta. Ahhoz azonban, hogy valóban csak a lelkiismerete szavára hallgathasson, és ne a gazdasági, szociális kényszerek kiszolgáltatottjaként kelljen döntenie, nekünk, törvényhozóknak kötelességünk olyan feltételeket teremteni, hogy valóban szabadon, minden külső befolyástól mentesen dönthessen.

Az európai uniós csatlakozásnak azonban még egy következményét is végig kell gondolnunk. Mitől lehetünk kívánatos egyenjogú partnerek a közösségen belül? Trianon óta nincsenek nyersanyagaink, nincs olyan mezőgazdasági termékünk, amely csak nálunk termelhető, és amelyből az unióban nincsenek felesleges készletek. Az egyetlen tőke, amit a közösségbe vihetünk, az emberi erőforrás: elegendő számú, jól képzett, magas szellemi értéket képviselő munkaerő. Enélkül évszázadokra Európa szegényházában maradunk.

Nem állítom, hogy a gyermekgondozási díj rendszerének visszaállítása elégséges megoldás, ám feltétlenül szükséges. Tudom, hogy a családtámogatás egész rendszere átalakításra szorul. Az eddigieken kívül a családi adózás valamilyen formájának bevezetése is szükséges. Az anyagi juttatások növelése azonban minden erőfeszítésünk ellenére csak átmeneti javulást hozhat a születésszám alakulásában. Alapvetően a társadalmi közgondolkodásnak kell megváltoznia. Át kell éreznünk, hogy a gyermekvállalás és -nevelés öröm, mely nélkül az ember élete szegényebb, idős kora pedig elviselhetetlenebb lenne. Ma viszont az a helyzete, hogy a családok éppen a gyermekvállalástól lesznek szegényebbek. Aki ma a gyermekszülést választja, az a szegénységet választja. Nem remélhetjük hát a közgondolkodás megváltoztatását addig, amíg a minimális anyagi feltételeket sem tudjuk biztosítani.

A Magyar Demokrata Fórum nevében kérem tehát képviselőtársaimat, hogy lássák be, bármily kis lépés is a jelenlegi országgyűlési határozati javaslat, mégiscsak egy lépés azon az úton, amelyet a jövő évezred Magyarországa felé teszünk. Kérem, hogy támogassák az országgyűlési határozati javaslatot!

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu