DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy a vezérszónoki körben meg az azt követő néhány felszólalásban minden lényeges politikai gondolat előkerült. Hogy mégis bátorkodom az önök idejét erre a nagyon-nagyon fontos és nagyon érdekes területre irányítani egy felszólalás erejéig, az azért van, mert én három érzelemről szeretnék beszélni, három olyan érzelemről, amely a NATO-csatlakozással kapcsolatban az országban tapasztalható. Ez a három érzelem a következő: aggodalom, megnyugvás és öröm.

Aggodalom járja át az ország egy kisebb részét, de érdemes odafigyelnünk mindazokra, akiket kisebb-nagyobb aggodalom tölt el a hír hallatán, hogy Magyarország rövidesen a NATO tagja lesz. Vannak köztük olyanok, akik egy hadseregmentes világot szeretnének látni. Nyugodtabb korszakaimban én is közéjük tartozom, csak eszembe jut, hogy 1918-ban volt már egy hadügyminiszterünk, aki kijelentette, nem kíván több katonát látni - az eredményt mindannyian ismerjük. Tehát lehetnek vágyaink, de azokat a valós világhoz kell igazítanunk, és sajnos ez a világ még nem olyan, ahol az észérvekkel egyedül el lehet boldogulni.

Mások aggódnak a NATO-tagságunk miatt, mert azt mondják, hogy ez egy ránk kényszerített dolog, a nagyhatalmak bedaráltak minket. Mindannyian tudjuk, hogy ez az első olyan katonai szövetség - századunkban mindenképpen -, amelyet népszavazás döntött el, a ránk kényszerítés gondolatát, azt hiszem, elfelejthetjük.

Mások azt mondják, hogy drága mulatság ez, hol vagyunk mi attól, hogy vállalhatnánk. Igazuk van a tekintetben, hogy valóban nem ingyen van a NATO-tagság, de az is elhangzott sokszor, érdemes még jobban tudatosítani, hogy sokkal olcsóbb a NATO-tagság, mint ha, mondjuk, tizedakkora védelmet akarnánk Magyarország számára biztosítani saját erőnkből, mint amit ez a tagság számunkra biztosít.

Belesodorhat minket ez a tagság olyan ügyekbe, amelyekhez semmi közünk - aggodalmaskodnak ismét mások. Van-e ebben az egyre kisebbre zsugorodó világban valami, amihez nincs közünk?

Azt is meg kell gondolnunk - valamifajta magyar virtusra is hivatkozhatom -, az elmúlt év folyamán sorban a 16 tagállam szavazott arról, hogy minket a szövetség tagjaként szeretne látni. Azokban a parlamentekben vagy föltették, vagy föltehették volna a kérdést: akarsz-e meghalni Magyarországért? És ezek a tagállamok igennel feleltek erre a feltett vagy fel nem tett kérdésre.

Most mi is dramatizálhatjuk a kérdést, és feltehetjük: akarsz-e meghalni Kanadáért? De azt gondolom, hogy túlzás ez a megfogalmazás, mégis a kölcsönösség, a tisztesség azt kívánja, ha ott vállalnak értünk felelősséget, nekünk is vállalni kell, ami teher ránk esik.

A tekintetben pedig szeretném a NATO alapvető gondolkodását aláhúzni: elsődlegesen minden NATO-tagállam köteles saját magát megvédeni tudni. Ha tehát valaki attól fél, hogy védtelenek leszünk és kiszolgáltatottak a szövetségnek, annak igaza van a Varsói Szerződést illetően, ahol holmi részfeladatot kapott egy ország, hogy önállóan semmire se legyen képes. Tehát nem leszünk kiszolgáltatottak ebben a szövetségben.

Rontja a szomszédainkkal való viszonyt, vethetjük fel, hiszen itt egy ki nem mondott versenyhelyzetben előnyhöz jutottunk, de kérdés, hogy mire használjuk ezt az előnyünket. A miniszterelnök úr mai napirend előtti beszédében óva intett mindenkit attól, hogy a magyar előnyök túlhangsúlyozásával feszültséget gerjesszen, és nagy örömömre szolgált, hogy a teremben ezután kitört a taps. Azt gondolom, hogy ez a magyar parlament véleményét is jelenti, itt nem büszkélkednünk, hanem dolgoznunk kell, többek között úgy, ahogy ellenzéki képviselőtársaim is elmondták, a szomszédaink NATO-tagságának érdekében is.

Aggodalmaskodhat valaki azért, mert új kihívást jelent a magyar külpolitika számára a NATO-tagság. Valóban új kihívást jelent. Olyan kérdésekkel kell foglalkozni, amelyek eddig nem tartoztak a magyar külpolitika fő vonalába. Mi lesz ennek a következménye? Tágulnak a gondolkodási körök, lépésváltás jön létre a magyar külpolitikai gondolkodásban.

(16.40)

Ezek a távoli világok - ahogy már említettem - nem is igazán távoliak, hiszen egyre közelebb kerülnek. A nemzetközi terrorizmussal szemben az a feladatvállalás, amit a NATO magára vállal, igenis minket is érdekeltté tesz abban, hogy helytálljunk ezekben az új kihívásokban, ne csak Fejbólintó Jánosok legyünk a NATO vezető testületeiben, hanem érdemi, szakmai kérdésekkel, szakmai válaszokkal tudjunk felelni.

A megnyugvás a másik érzelem, amiről szólnom kell. Ha belegondolunk abba, hogy Magyarország a világ legerősebb védelmi szervezetének a tagja lesz, hát mi ez, ha nem megnyugvást kiváltó gondolat. Azt gondolom, hogy akik aggodalommal néztek a jövőbe, észlelvén a déli határainktól nem túl távol zajló bizonytalanságokat, akik nem feledkeztek meg arról, hogy keletre igaz, hogy nagyon meggyengült, de régi vágyairól nem feltétlenül lemondott birodalmat is találhatunk, ahol még tulajdonképpen semmi nem dőlt el, akik felé nagy bizalommal és reménnyel tudnék tekinteni, ha nem támadnák annyira térségünk és ezen belül Magyarország NATO-tagságát. Bennem pont ez kelt fel irányukban valami bizalmatlanságot, hiszen a NATO - mint elhangzott, és tudjuk jól - soha nem támadott kifelé. Aki tehát a NATO-tól fél, annak bizonytalan szándékai vannak. De tételezzük fel a jobbik esetet, hogy csak nem ismeri eléggé a NATO belső szerkezetét és terveit.

A bizalmat egyébként a NATO iránt az is felkeltheti bennünk, hogy most, amikor már megvan a döntés, siettetik a tagfelvételünket, nem azért, hogy tagként vegyünk részt az 50 éves évfordulón - ami protokollárisan nagyon jelentős dolog -, hanem azért, hogy már tagként vehessünk részt a NATO következő stratégiájának a meghatározásában, hogy ezzel azonosulni tudjunk, hogy ne ránk kényszerített dolog legyen, mint későn jötteknek, nem jut más.

Az öröm az utolsó gondolat, amelyről beszélnem kell, az az öröm, amely sajnos Magyarországon hiányzik. Gondoljunk csak bele, miért nem borultunk egymás nyakába, amikor a szovjet csapatok elhagyták hazánkat, hány évig vártunk rá! És úgy tűntek el - mintegy kilopakodva -, hogy nem tudott felszabadulni bennünk a megnyugvás, az öröm, a felszabadultság érzete. Öröm lehetne ez a biztonság, de öröm lehetne az is, hogy ebben az ügyben egy közös akarat nyilvánul meg a patkó mindkét oldalán. Ritka, sajnos nagyon ritka ez az egység. Külön jelentősnek tartom a NATO-t ellenző parlamenti párt nagyon visszafogott felszólalását, együttműködési készségét, amit az előbb hallhattunk.

Nemzeti öntudatot adhat számunkra ez a tagság, döntés, mint ezer évvel ezelőtt a nyugati világ mellett. A kompország korszaka, mint ahogy Szájer József hangoztatta, lezáródhat. Azt gondolom, hogy a Fidesz frakciója, benne a Fidesz kereszténydemokratái is, nem aggodalommal, még csak nem is megnyugvással, hanem valódi belső örömmel fogadják ezt a határozatot. Azt kívánjuk, hogy ebben az örömben osztozzon az egész ország.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu