DR. WEKLER FERENC, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Ház! A területszervezési eljárás elveiről szóló törvényjavaslatot az SZDSZ frakciója támogatni fogja.

Annak idején, az önkormányzati törvény megalkotása időszakában az volt a kiindulási elvünk az akkori Országgyűlésben konszenzussal létrehozott törvény kapcsán, hogy az eljárási és a területszervezési kérdések minél kevesebb jelentőséggel bírjanak az önkormányzatok életében.

(18.10)

Annak idején az volt a célunk, hogy ne attól függjön a településen élők lehetősége - akár az önszerveződésre, akár az anyagi fejlesztés lehetőségére -, hogy milyen megyében, mely városban, vagy falun, vagy nagyközségben, vagy közös tanács alatt, vagy különálló tanáccsal rendelkező településen élnek. Akkoriban azt akartuk elérni - az önkormányzati törvénnyel elértük -, hogy Magyarországon minden közösségnek legyen lehetősége az önszerveződésre, és saját maga döntsön arról, hogy milyen önkormányzatot akar létrehozni, és hogyan akar élni az önkormányzatiság adta lehetőségekkel és jogokkal.

Ezt az elvet próbálta - kevesebb sikerrel - követni az önkormányzatok finanszírozási rendszere is, illetve folytatni az egy-két évvel korábban megkezdett finanszírozási gyakorlatot, amelynek fő elve a normativitás volt, amely megint arról szólt, hogy nem szabad különbséget tenni a településen élők között. Mindenkinek ugyanolyan joga van az állami forrásokhoz jutni, függetlenül attól, hogy Budapesten vagy bármelyik vidéki településen él. Sajnos ebben a finanszírozási rendszerben az idők folyamán, az elmúlt nyolc év alatt is különböző torz vonások jelentek meg, és ezt mind a mai napig nem sikerült ilyen egyértelműen elérni. Talán most már azt is fel kell vetni, hogy magát a normatív finanszírozási rendszer egészét át kell majd tekinteni, de nyilván nem e törvény keretén belül.

A rendszeren belül egy torzszülemény keletkezett az önkormányzati törvényben, ez a megyei jogú város című műsor volt, amely már akkor is érdekes színfoltja volt az akkori vitáknak. Aki visszaemlékszik rá, érdekes, hogy ez hogyan került be a törvénybe, hogyan módosultak a lakossági számok, vagy éppen az akkori belügyminiszter melyik városból jött, vagy ma éppen frakcióvezetőként tevékenykedő akkori képviselő hol volt egyéni országgyűlési képviselő. Mind a mai napig nem sikerült megoldani ezt a kérdést. Úgy látom, hogy - most előreugrok egy kicsit - igazából ennek a törvényjavaslatnak sem sikerül ezt kezelni, nyilván, mert egy szakember számára ez a kérdés kezelhetetlen. De erről majd még röviden szólnék.

Azt gondolom, a következő időszak feladata az elmúlt nyolc év eredményeinek a rögzítése, stabilizálása. Az elmúlt nyolc évben minden település és minden településen vagy településrészen élő élhetett a jogával, élhetett a szétválás jogával. Ennek következtében jött létre majd' 3200 önkormányzat Magyarországon, a korábbi 1600 tanáccsal szemben. Ennek következtében születtek kisebb és nagyobb települések, elsősorban váltak szét települések az elmúlt időszakban, de történtek kezdeményezések települések egyesítésére is. Azt gondolom, a jövőben inkább ezek a törekvések lesznek jellemzőek, ugyanis a települések vezetői és önkormányzatai felismerték és felismerik, hogy bizonyos esetekben nem biztos, hogy a különállás célszerű. Szakmai és pénzügyi okokból talán érdemesebb újragondolni az önkéntes újraegyesítéseket, illetve közös működést a különböző településeken.

Azt gondolom, ezek után az a feladat, hogy ezen különválások, szétválások, megyéből való kiválások lehetőségét egyértelműen szabályozzuk. Ez a törvényjavaslat erre tesz kísérletet. Ebben az értelemben ez a törvényjavaslat támogatható. Azt gondolom, nem célszerű azt a '90-ben szerintem jó gyakorlatot folytatni, amely tulajdonképpen puha feltételeket teremtett ezekben a kérdésekben, éppen azért, mert '90-ben még nem lehetett látni, hogy milyen irányba megy el a magyar önkormányzati rendszer. Mára világossá vált, hogy a települések önállósága senki által meg nem kérdőjelezett politikai erény. Bár azok a viták, amelyeket az előttem felszólalók jeleztek, amelyek a régiókról, a megyék szerepéről, az Európához való csatlakozás egyéb intézményi feltételeiről szólnak, nélkülözhetetlenek; de azt gondolom, hogy nem e törvény kapcsán szükséges ezek megvitatása. Viszont szükséges a megvitatásuk.

Remélem, e törvényjavaslatnak nem az a célja, amit az előttem szóló Turi képviselőtársam mondott, hogy előrehozzon egy olyan önkormányzatitörvény-módosítást, amelyben még nem sikerült kialakítani konszenzust, miután még nem ismerjük pontosan, hogy mik a szándékok, a kormányzati oldalnak mik a szándékai.

Azt gondolom, hogy a garanciák tisztázása a legfontosabb. A következő elvek alapján szükséges ezen elvek tisztázása. A területszervezési döntések feltételei világosak legyenek, és jogszabályban legyenek meghatározva. A jogszabály lehetőleg törvény legyen, és ezt a parlament hagyja jóvá. A közigazgatási mérlegelési jogot minden területszervezési kérdésben a minimálisra lesz célszerű és kell szorítani éppen azért, hogy politikai szempontok minél kevesebb szerepet játsszanak ebben. A nem parlamenti egyedi döntések kontrollját a kormányon kívüli más hatalmi ág, a köztársasági elnök vagy a bíróság végezze el. Ennek a lehetősége részben megjelenik ebben a törvényben. A parlament hatáskörébe tartozó egyedi területszervezési döntéseknek is legyen normatív törvényi feltételrendszere.

Az SZDSZ számára ezen elvek rögzítése után elfogadható nagyon sok minden ebből a törvényjavaslatból. Elfogadható az is, hogy a községegyesítések, községszétválások, megyékből való ki- vagy becsatolás, átcsatolás négyévente történjen meg. A logika az indoklásban elhangzott, a felvezetésben elhangzott. Azt gondolom, hogy ez szükséges, bár természetesen nem tudja teljes mértékben kizárni a politikai indíttatású döntéseket, mert egy évvel korábban is lehet politikai okból - a választásokat egy évvel megelőzően - ilyen döntéseket meghozni. De bizonyos értelemben korlátozza a politikai lehetőségeket. Szükséges e törvény megjelenése, mert az alkotmány és az önkormányzati törvény mellé most egy újabb törvényi norma lép be. Viszont az általam felsorolt logikából következően bizonyos értelemben a törvényjavaslat következetlen.

Utaltam már az egyik neuralgikus pontjára, amely a megyei jogú város kérdése. Amikor viszonylag kidolgozott szabályokat találunk ebben a törvényjavaslatban a várossá nyilvánítás szabályaira, viszonylag kidolgozott szabályokat találunk a települések szétválására és egyesítésére, egy számomra érthetetlen paragrafust találtam a megyei jogú város tekintetében nem a várossá nyilvánításáról, hanem arról, hogy milyen társulási egyezségeket vagy megállapodásokat kell kötnie a megyével. Azt gondolom, hogy ezt érdemes lenne újragondolni.

Érdemes lenne újragondolni, hogy a megyei jogú város kategóriája szükséges-e az önkormányzati törvényben. Szükséges-e - senki ne vegye sértésnek -, hogy, mondjuk, olyan települések, amelyeket pár évvel ezelőtt még Európa legnagyobb falujának neveztünk, most megyei jogú városi címért folyamodjanak csak azért, mert agglomerációs település lévén, a lakosság létszáma elérte az 50 ezret, vagy pár százzal meghaladta az 50 ezret. Azt gondolom, hogy ezek nem igazán szakmai jellegű kitételek ebben a törvényjavaslatban.

A várossá nyilvánítás szabályairól már beszéltünk. Az is logikus lépés ebben a törvényjavaslatban, hogy itt nem kell megvárni a négyévenkénti szabályokat. Szeretném felhívni a kormányzat figyelmét arra - ez nincs benne a törvényben -, hogy az elmúlt időszakban, a nyolc év alatt nagyjából kialakult az a városi kör, amely lefedi az ország egész területét. Nagyjából a volt járási székhelyekből városok alakultak az elmúlt években, tehát a kistérségek központi húzóereje, húzóvárosa tulajdonképpen létrejött az ország egész területén. Azt gondolom, hogy majd itt is a minőségre érdemes fordítani a figyelmet - és nem a mennyiségre - a további városi számban. Különösen azért, mert egyre kevesebb anyagi előnnyel jár a várossá nyilvánítás, viszont egyre több kötelezettséggel jár. A körzeti ellátó feladatokra gondolok elsősorban, amelyek nem biztos, hogy ma olyan nagyon vonzóvá teszik ma a városi rang vagy a városi cím elérését.

Ha sikerül ezeket az elvi kérdéseket tisztáznunk, és - tulajdonképpen ez sem túl lényegi, de azért fontos kérdés - a várossá nyilvánítás szabályait, a miniszteri közlemény tervezetét a kormány beterjesztette volna, mondjuk, a bizottság elé vagy a parlamenti képviselők számára, akkor egy ellenzéki képviselő inkább mondhatná azt, hogy megbízik a közleményben. Így az ellenzéki oldalról azt kell mondanunk, hogy jó lenne, ha a törvény végszavazása előtt megismerhetnénk ezt a közleményt vagy ezt a közleménytervezetet. Ellenkező esetben talán azt fogjuk javasolni, hogy ez is törvényben kerüljön szabályozásra, mert azt előtte meg tudjuk ismerni, és láthatjuk. Ha a tervezet azokat a szabályokat rögzíti, és azokat a feltételeket, amelyeket mi is fontosnak tartunk, enélkül is támogatni tudjuk ezt az elképzelést.

Még egy hiányosságra vagy olyan tényre szeretném felhívni a figyelmet, amely megint nem ebben a törvényben kezelhető, de sajnos egy állapot Magyarországon.

(18.20)

A törvény lehetőséget biztosít a települések vitás ügyeiben a bírósághoz fordulásra, illetve a felülvizsgálati lehetőséget is megnyitja. Ez fontos azért is, mert tudjuk, hogy vannak települések, amelyeknek hosszú évekig nem sikerült megegyezniük, és itt a bírói gyakorlat, illetve a bíróság behozatala ebbe az ügybe fontos dolog, és csak sajnálni tudom a magam részéről, hogy továbbra sincsenek közigazgatási bíróságok Magyarországon, ahová automatikusan lehetne ezekkel az ügyekkel fordulni. Egy kicsit kétkedve várom az ilyen bírói beavatkozásokat, mert nagyjából mindannyian ismerjük, hogy a megyei bíróságok szakembergárdája nem igazán ezekre a kérdésekre specializálódott, és így nem egészen megnyugtató, de ez megint nem a törvény, hanem a rendszer problematikája.

A konkrét szöveget tekintve: azt javaslom az előterjesztőnek, hogy az 1. § g) pontját hagyja el, ha ekkora az ellenállás ezzel szemben, a rendszer szempontjából nincs jelentősége, és nem nagyon hiszem, hogy a következő időszakban Magyarországon megyék fognak alakulni. Bár lehet, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye kettéválik, de ha a régiók felé megyünk, ennek a jelentősége csökkenni fog. Nem igazán illeszkedik bele ez a passzus ebbe a törvénybe, és azt gondolom, fölösleges a konszenzust ezzel megbontani.

A települések átcsatolása más megyéhez: erről talán egy kicsit konkrétabban lehetne rendelkezni. Ezen gondolkodunk, hogy milyen módosító javaslatokat fogunk benyújtani. A 14. § kapcsán szeretném azt a valahol már olvasott vagy hallott gondolatot fölemlíteni, hogy elegánsabb lenne, ha településegyesítés esetén a két település polgármestere közösen írná alá a felterjesztést. Nem egészen logikus, hogy miért a városnak kell, illetve miért a később határozatot hozó település polgármestere írja alá ezt a felterjesztést. Ezek inkább gesztus értékű szabályok, mint lényegi szabályok, de azt hiszem, hogy ezekben az ügyekben a gesztusok is nagyon fontosak.

A megyei jogú várossá nyilvánításról már beszéltem, de azt is elmondom mindjárt, hogy nem lesz javaslatunk ennek a passzusnak a megváltoztatására, mert szakmailag nem tudjuk kezelni ezt a kérdést, és amíg az önkormányzati törvény ezt a lehetőséget fenntartja, valamit kell kezdeni vele. Ami itt, a törvényben található, sajnos, édeskevés.

Összefoglalásul még egyszer megismétlem, hogy az SZDSZ módosító javaslatokat fog beterjeszteni ehhez a törvényjavaslathoz. Általánosságban támogatni tudjuk az előterjesztett javaslatot. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.) Köszönöm a figyelmüket.

Forrás: parlament.hu