IVÁNCSIK IMRE, a területfejlesztési bizottság kisebbségi véleményének előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A területfejlesztési bizottság elmúlt év december 9-ei ülésén, mint ahogy ez az elnök úr által is megfogalmazódott, kisebbségi vélemény is kialakult. A kisebbségi vélemény szerint a törvénytervezet az előterjesztett formában általános vitára nem alkalmas.
Valóban az említett két téma körül folyt a vita a bizottsági ülésen. A kisebbségben maradt képviselők véleménye szerint vitatható annak indokoltsága, hogy területszervezési ügyekben négyévente csak egyszer szülessen döntés. Különösen kiemelném ebből a sorból a településegyesülési és -szétválási kérdéseket, amelyekben kifejezetten indokolatlannak tartjuk az állampolgárok jogának korlátozását. Az is kérdéses számunkra továbbá, hogy az említett döntések négyéves ciklushoz kötése összhangban áll-e az Alkotmánybíróság indoklásával.
A kisebbségi véleményben kifogásolt másik passzus az 1. § g) pontja, amely alapos indoklás nélkül, a részletes szabályok előírását mellőzve tartalmazza a megyék területének, elnevezésének és székhelyének a megállapítását. Ez a megítélésünk szerint szinte észrevétlenül becsempészett bekezdés nem szabályozza, hogyan kell a döntést előkészíteni, mely testületeknek van véleményezési joga, milyen jogosítvány illeti meg ez esetben a megyei közgyűléseket.
Véleményünk szerint ezt a témát körültekintő előkészítés után, a régiók alakításával szoros összefüggésben, minden részletkérdésre kiterjedő törvénycsomagban szükséges tárgyalni. Éppen ezért azt javasoljuk, hogy az előterjesztő vonja vissza és dolgozza át a törvényjavaslatot.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés