DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A társadalombiztosítási alapok törvényben előírt értékesítésével összefüggő kérdése egyszerre indokolt és egy kissé idő előtti is. Az ilyen típusú képviselői kérdések azért jogosak, mert felhívják a figyelmet azokra a problémákra, amelyek a törvény rendelkezései által megszabott feladat elvégzése, vagyis a végrehajtás során felmerülhetnek. Megnyugtathatom képviselő urat, hogy ezeket a problémákat az arra illetékesek ismerik, és igyekeznek is számot vetni ezekkel, mindazokkal a kérdésekkel, amelyeket ön itt - egyébként nagyon helyesen - számba vett.

Kicsit idő előtti azonban a felvetés, mivel a törvényi előírás végrehajtására vonatkozó kormánydöntés még nem született meg. Kétségtelen, hogy a kormányzat tervei alapján a társadalombiztosítási alapok vagyonát az ÁPV Rt. értékesítené, de ennek jogi hátterét még a továbbiakban rendezni szükséges. Megjegyzem azt is, hogy a vagyonátadás jogi körülményeit tisztázó előterjesztés a közeljövőben kerül döntésre a kormány elé. A vagyonértékesítési feltételekről és az értékesítés megtörténtéig értelemszerűen szükséges vagyonkezelés kereteiről ugyancsak nem született még döntés.

Megköszönve képviselő úr kérdését, szeretném biztosítani arról, hogy a kormány intézkedéseivel megnyugtató választ fog adni az ön által is felvetett problémákra, és ezen döntési folyamat során természetesen személyesen is állok képviselő úr rendelkezésére további információk átadása céljából.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

Forrás: parlament.hu