DR. FÜLE ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Örömmel hallom, tisztelt államtitkár úr, hogy bizonyos fejlesztések a 4-es úton már elindultak, illetve folyamatban vannak, de mint ahogy ön is hangsúlyozta, ezek elsősorban Szolnoktól keletre valósulnak meg, míg Szolnok és Budapest között - ahogy már eddig többször is - terveket hallottunk, ahogy tulajdonképpen ma is ezt kaptuk, konkrét dátum nélkül.

Éppen ezért, minthogy konkrét dátumot nem hallottunk, és emiatt a választókörzetben sem tudok arról beszámolni, hogy konkrétan mikor lehet számítani arra, hogy Szolnok megnyugtató módon megközelíthető legyen Budapest, illetve az M5-ös felől, ezért a választ nem tudom elfogadni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu