DR. JÁRAI ZSIGMOND pénzügyminiszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Kérdése első felére azt tudom válaszolni, hogy én állami tisztviselő, köztisztviselő vagyok, s az a dolgom, hogy a parlament képviselőinek a kérdéseire a legjobb tudomásom szerint válaszoljak. Tehát ha százszor fogják feltenni a Simicska úrral kapcsolatos kérdéseket, akkor az a kötelességem, hogy százszor válaszoljak rájuk önöknek. Úgy gondolom, az az önök mérlegelésébe tartozik, hogy melyek a legfontosabb közügyek, tehát ezt minden képviselő maga dönti el. Nekem kötelességem ezekre a kérdésekre rendszeresen választ adni.
Kérdése második felére azt válaszolhatom, hogy az ártatlanság vélelmének feltételezését javaslom Simicska úr esetében is, mint ahogy azt a mai újságokban olvastam, hogy az önök frakcióvezetője szintén javasolja Boldvai László ügyében, akit már a bíróság elítélt. Simicska urat még semmilyen bíróság nem ítélte el, sőt legjobb tudomásom szerint semmilyen feljelentés sem történt ellene.
Azt tudom mondani, hogy ha önnek bármilyen tény vagy bizonyíték van a birtokában, amely Simicska úr ellen szól, forduljon ezzel a rendőrséghez vagy a bírósághoz, s tegye meg a szükséges lépéseket. Addig kénytelen vagyok azt kérni öntől is, hogy csakúgy, mint saját képviselőtársa esetében, más magánemberek vagy köztisztviselők esetében is legyen olyan kedves és tartsa fenn az ártatlanság vélelmét!
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés