DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az elmúlt hónapokban nemcsak a sajtó volt tele Simicska Lajos szépen csengő nevével, hanem a parlamentben sem múlt el egyetlen hét sem úgy, hogy az illető úr ügyei ne kerültek volna megemlítésre. Ez nem jó a kormánynak, s úgy gondolom, az országnak sem, hiszen ezáltal egy igen fontos bizalmi intézmény, az APEH tekintélye is folyamatosan rombolódik.
Ezért kérdezem: szeretné-e, miniszter úr, hogy Simicska Lajos ügyei lekerüljenek a parlament napirendjéről? Ha igen, ehhez mindössze annyit kell tennie, hogy itt, most, a parlament és az ország nyilvánossága előtt elmond három rövid mondatot. Nevezetesen azt, hogy: "Simicska Lajos kinevezése előtt a Nemzetbiztonsági Hivatal C-típusú vizsgálata, valamint az APEH-nál és a rendőrségnél meglévő információk alapján megbizonyosodtam minden tekintetben feddhetetlen előéletéről. Ennek tudatában az APEH elnöki posztjára szakmai és erkölcsi tekintetben is teljes mértékben alkalmasnak tartom. Amennyiben bármi ettől eltérő derül ki Simicska Lajosról, vállalom a felelősséget, és lemondok."
Tisztelt Miniszter Úr! Ön szavahihető ember hírében áll, ezért, ha ezt a nyilatkozatot megteszi, a szocialista frakció a parlamentben nem foglalkozik többet Simicska Lajos személyével. (Derültség az MSZP padsoraiból.)
Érdeklődve várom válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés