DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót, elnöknő. Tisztelt Miniszter Úr! Nemrég hívtam fel az ön figyelmét a biztosítottak utazási költségtámogatásának jobb szabályozási lehetőségére. Az erre vonatkozó törvénymódosítást nagy elégedettséggel fogadta választókerületem lakossága, és feltételezhetően ez nemcsak választókerületemre, Bicske környékére igaz, hanem az egész országra.
Ehhez is kapcsolódva most a beutalási lehetőségeket összefoglaló nyilvántartás megteremtését szeretném indítványozni. Úgy tapasztaltam ugyanis, hogy orvos kollégáim hiányolnak egy olyan kiadványt, amelyben megtalálhatóak lennének az egyes egészségügyi szolgáltatást nyújtók adatai, a speciális rendelések helybeli és időbeli lehetőségei. Különben egyre nyilvánvalóbbá és kínosabbá válik, hogy miközben az egészségügyi ellátás egyre sokszínűbb lesz és szakmailag bővül, a lakosság egészségi állapotáért felelős orvosok nem tudnak ezzel lépést tartani. Ezen adatok összegyűjtése és közkinccsé tétele lényegesen javítaná a megfelelő ellátás helyének mielőbbi megtalálását számukra. El lehetne ezt készíteni külön térségi bontásban is, és természetesen hozzácsatolva az országos jelentőséggel működő ellátási formákat, szakkonzultációs lehetőséget, a nyitott klinikai ambulanciákat.
Hadd jegyezzem meg a felszólalásom logikája kapcsán, bár nem az ön minisztériumát érinti, de az ellátás logikája is azt sugallja, hogy itt jelezzem, hogy ugyancsak szükséges lenne a szociális ellátást nyújtó intézmények összegereblyézése is. Az adatok összegyűjtésére formanyomtatvány, karbantartására jelentési kötelezettség volna javasolható. A kiadvány formáját tekintve lehet nyomtatott anyag, de lehet CD, lehet az internet maga is.
Kérdezem tehát a tisztelt miniszter urat, mi a véleménye, szükséges-e, megvalósítható-e, s ha elkészítésére akad vállalkozó, megérne-e egy ilyen rendszer működtetése - vállalkozóktól kapott információk és előzetes számítások szerint - egy 2 millió forintot nem meghaladó összeget. Várom a miniszter úr válaszát.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés