SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság és a NATO közötti '99. évi békepartnerségi program tervezetével kapcsolatban a Fidesz álláspontja egyértelmű. Fontosnak és szükségesnek tartjuk a békepartnerségi programban való további magyar részvételt.

Mint ismeretes, Magyarország békepartnerségi programmal kapcsolatos jogi helyzete megváltozik, partneri státusz helyett teljes jogú NATO-tagi státusszá alakul át. Hangsúlyozom, hogy részvételünk rendkívüli módon fontos továbbra is, hiszen ez egy sikeres program. Sikeres volt a NATO-tagságra való felkészülés vonatkozásában és az együttműködés vonatkozásában a NATO-tagállamokkal, valamint a NATO-n kívüli országokkal történő együttműködés vonatkozásában, amely egyértelműen a bizalom és a biztonság erősítése fontos eszközének bizonyult. A NATO további bővítésében is nélkülözhetetlen szerepet játszott a békepartnerségi programban való részvételünk, illetve a jövőben is ez lesz.

Mindezen szempontok alapján a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja természetesen támogatja a törvénytervezetet, és elfogadásra ajánlja a tisztelt Háznak.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu