ELNÖK: Köszönjük, államtitkár úr. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a Közbeszerzések Tanácsa 1997. évben végzett tevékenységéről, valamint a közbeszerzések tisztaságával és átláthatóságával kapcsolatos tapasztalatairól szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 328 igen, 0 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett az országgyűlési határozati javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a mentelmi ügyek megtárgyalása és a határozathozatalok. A Házszabály 130. §-a szerint a mentelmi bizottság a mentelmi jog fenntartására irányuló határozati javaslatokat nyújtott be az Országgyűlésnek. A 131. § (2) bekezdése alapján ezekhez módosító javaslatokat nem lehet fűzni, róluk az Országgyűlés vita nélkül határoz. A határozathozatal előtt az érintett képviselő felszólalhat.

Tisztelt Országgyűlés! A mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság Pallag László, független kisgazdapárti képviselő úr mentelmi ügyében H/733. számon, Körömi Attila, Fidesz, képviselő úr mentelmi ügyében H/734. számon nyújtotta be határozati javaslatát.

A bizottság a H/733. számú előterjesztésében azt indítványozza, hogy a Békéscsabai Városi Bíróság megkeresésével érintett ügyben az Országgyűlés Pallag László országgyűlési képviselő mentelmi jogát ne függessze fel.

Megadom a szót Dornbach Alajos úrnak, a mentelmi bizottság alelnökének, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni. Tessék, képviselő úr!

Forrás: parlament.hu