ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Megkérem önöket, hogy foglaljanak helyet. Tisztelt Országgyűlés! A házbizottság ülésén az MSZP képviselőcsoportja azt javasolta, hogy ezt a napirendet az Országgyűlés vegye le most a napirendjéről. A házbizottság ülésén nem alakult ki ebben a kérdésben egyetértés, és az MSZP-frakció úgy nyilatkozott, hogy akkor nem kíván erről a kérdésről most szavazást. Ebben a tekintetben ennek az ügyrendi javaslatnak a szavazására most nem kerül sor, de azt kérte ugyanakkor a frakció, hogy egyúttal tájékoztassam erről az Országgyűlést. (Zaj.)
Miután a helyzet nem változott a fél órával ezelőttihez képest, ezért - hogy a további lépések világosak legyenek - azt a kérdést szeretném tisztázni először, hogy az egyes frakciók - s valamennyi frakciót szeretném kérni, hogy nyilatkozzon - részt kívánnak-e venni a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriuma elnöksége tisztségviselőjének és tagjainak megválasztásával kapcsolatos határozathozatal során a most érvényes, a médiatörvény szerinti érvényes jelölési eljárásban. (Közbeszólások az MSZP soraiból: A 8 fő az érvényes!) Tehát a következő... (Közbeszólás az MSZP soraiból: Mi az érvényes jelölés? Mondd már el!) - talán haladjunk sorban. Magyar Demokrata Fórum? (Zaj.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés