HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, legfőbb ügyész úr. Azt gondolom, hogy ha kilenc esztendő alatt egyetlenegy olyan ügy volt, amely bírósághoz került, és még abban sem született jogerős ítélet, akkor többé-kevésbé - remélem, konszenzussal - megállapíthatjuk, hogy a jelenlegi törvényi szabályozás az alkotmánynak megfelelően, az alkotmánnyal együtt jól működik. Azt gondolom, az lenne a leghelyesebb, ha a kormányzatnak azok a - meglehet, talán jó szándékú, de agilis - képviselői, akik mindenáron a változás kedvéért akarnak változtatni a törvényen, előbb megismerkednének a valóságos helyzettel, konzultációt folytatnának a történelmi egyházak, a kisebb egyházak, a vallásszociológiai műhelyek, netán az ellenzéki pártok szakértőivel, és mielőtt mindenfelé nyilatkozgatnának törvénymódosítási terveikről, a valóságos helyzetet megismerve konzultációkat kezdenének. Azt gondolom, ezzel sokkal többet tennének a kisebb és a nagyobb egyházaknak.

Köszönöm szépen, és elfogadom a választ. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu