MOLNÁR RÓBERT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Államtitkár úr! Ha tárgyilagos szemlélőként tekintünk a mai közoktatás helyzetére, megállapíthatjuk, hogy az előző kormányok mindegyikének voltak elévülhetetlen érdemei - természetesen nem a NAT-ra gondolok -, és sajnos voltak olyan területek, amelyekre fontosságuk ellenére sem fektettek kellő hangsúlyt. Interpellációm címéből is bizonyára kiderül, hogy a nyelvvizsgareformmal, ezen belül a Rigó utcai Idegennyelvi Továbbképző Központ monopóliumának szükséges megtörésével kapcsolatban szeretnék államtitkár úrtól választ kapni a kérdésemre.
Úgy gondolom, voltak és vannak közöttünk olyanok, akik már többször is megjárták a vizsgázók által csak "Rigónak" nevezett poklok poklát. Nekik, azt hiszem, nem kell bővebben ecsetelnem, hogyan zajlik a Rigó utcai vizsgáztatás. Az írásbeli vizsgák nyelvtani tesztjei kívánnivalót hagynak maguk után, és ha valakinek nincs műfordítói vénája, az igazán kellemetlen helyzetbe kerülhet. A szóbelinél a megszeppenteknek és a vizsgabizottság számára nem szimpatikusoknak semmi esélyük nincs. Éppúgy reménytelenül kezdhet szóbelizni az is, aki jól beszéli a nyelvet, de nem tud főzni, zoknit stoppolni, autót szerelni, vagy nincs kellő ismerete az emberi test anatómiájáról.
Tisztelt Államtitkár Úr! Úgy hiszem, hogy a közelgő új évezred küszöbén el kell jutni Magyarországon is oda, hogy elismerhetők legyenek olyan nagy és több évtizedes múltra visszatekintő nyelvvizsgaközpontok által kiadott bizonyítványok, mint például a cambridge-i, az oxfordi, az ICC, a Pitman, a Goethe, a Delf-Dalf - vagy folytathatnám hosszasan a sort tovább. Szükségét érzem a gyors intézkedéseknek, amelyekkel talán új lendületet kaphatna hazánkban is a nyelvtanulás, mert tapasztalatból tudom, hogy akit már többször kirúgtak a Rigó utcából, annak egy életre elmegy a kedve az idegen nyelv tanulásától.
Tisztelt Államtitkár Úr! Tudom, hogy az ön vezetése alatt álló tárca már tett komoly erőfeszítéseket a több évtizede fennálló monopólium leépítésére, és folyamatban van a tekintélyes nemzetközi vizsgák elismertetésének rendeleti szabályozása, azonban úgy gondolom, hogy nem fecsérelünk el vele sok időt, ha pontos felvilágosítást kérek öntől, hogy meddig fütyül még egyedül a Rigó? Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés