GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Államtitkár Urak! Főigazgató Úr! Valóban nehéz helyzetben vagyunk, és jó néhány kérdésben, azt hiszem, megismétlek egy-két gondolatot, amit akár Schalkhammer, akár Szalay képviselő úr elmondott, azt hiszem, mégsem felesleges - majd erre a végén kitérek -, és szeretnék majd vitatkozni Kiss Andor képviselő úr néhány megállapításával.
1994-ben, amikor a Boross-kormány megalkotta és a Ház elfogadta a gázszolgáltatásról szóló 1994. évi XLI. törvényt, valóban egészen újszerűt alkottak a szolgáltatók számára, és most arról vitatkozunk, hogy ez a törvény és az a hivatal, amely e törvény alapján működik, betölti-e szerepét, be tudja-e tölteni; és úgy gondolom, most arról is kell beszélnünk, hogy mi az, ami akadályozza a munkáját és végső soron el kellene jutnunk oda is, hogy milyen szerepet szánunk hosszú távon ennek a hivatalnak.
Engedjék meg, képviselőtársaim, hogy picit karikírozzam, miközben megdicsértem ezt a törvényt - kevésbé, mint Szalay képviselő úr -, de ebben a törvényben van egy ilyen furcsa gondolat, hogy előbb határozták meg, hogy ki ellenőriz és ki engedélyez, és csak később hozták létre azt, aki ezt megcsinálja.
A másik dolog, és itt rögtön kapcsolódnék Kiss Andor képviselő úrhoz: ez a mi választási rendszerünk és a parlamentünk működésének egészen különleges esete, hogy most vitatjuk ezt. Kedves képviselő úr, az 1997. évi beszámolót a gazdasági bizottság már 1998-ban megvitatta, általános vitára alkalmasnak találta, határozatot hozott, kijelölt bizottsági előadót; és jön egy kormányváltás, és sajnos nálunk még ilyen fejletlen a demokrácia, hogy egy váltásnál mindent bedobnak a szemétkosárba, és be kell nyújtani újra. Azt hiszem, Hatvani úr ezt megpróbálta úgy megoldani, és átlépni ezen a hibán, hogy hozzátette még az 1998. évi tapasztalatokat is, hogy egy kicsit aktuálissá váljon ez a dolog.
Én magam is nagyon örülök annak, hogy végre odáig jutottunk, hogy nem a miniszter úr, hanem maga a főigazgató az, aki beterjesztheti a jelentést a Ház elé, mert úgy gondolom, hogy a Magyar Energia Hivatal azon közintézmények egyik ritka példánya, amelyre igazán illik az a bizonyos kisnyulas vicc, hogy mindegy, hogy van sapkája, mindegy hogy nincs sapkája, ő jót nem tehet, mert az energiaszolgáltatók, a fogyasztók és a politika között őrlődik. Különösen szeretném azt hangsúlyozni, ami a gazdasági bizottságban is többünk által megfogalmazódott, hogy valójában most nem a kormány energiapolitikáját, energiastratégiáját vitatjuk, hanem a hivatal beszámolóját; de mivel a kormány energiapolitikája eléggé rejtve van - hadd fejezzem csak így ki magam -, ebből az következik, vagyunk néhányan, akik kíváncsiak lennénk, hogy mi van benn, mi lesz holnap, mi következik, és megpróbáljuk az éppen aktuálist, jelen lévőt, jelen esetben az Energia Hivatalt vagy annak képviselőjét, a főigazgató urat szorítgatni a sarokba, hátha mond valamit, mert neki biztos, hogy tudni is kell erről valamit.
Néhány gondolattal hadd menjek vissza, hogy is indult ez az egész dolog 1994-ben. Mindenképpen volt egy rendkívül erős determináció, volt egy meglévő fogyasztói szerkezet, egy fogyasztói kör, termelők és szolgáltatók, tehát a piac elég korlátozottan, de adva van, volt egy valamilyen egészen szerény regulációs rendszer - ebben az első ez az ominózus gáztörvény és villamosenergia-törvény -, az árviszonyok, és itt még szeretnék - sajnálom, hogy Tímár képviselő úr elment - külön visszatérni erre a problémára; és nem lehet figyelmen kívül hagyni, hiába beszélünk Energia Hivatalról, azokat a szociális feszültségeket és problémákat, amelyeket évtizedek óta hordoz magával a magyar társadalom az energiarendszerrel összefüggésben.
Ilyen előzmények után jutottunk el abba az állapotba, ahol most tartunk, amikor már többségében magántulajdonban lévő társaságok szolgáltatnak, és valamilyen formában meg kellene próbálni a befolyásunkat közvetett eszközökkel, közvetett módszerekkel érvényesíteni.
(15.20)
Hadd emeljek ki két apró dolgot. Az egyik a Kiss képviselő úr által is említett hfh. Ezt tessék végiggondolni, mert ebből országosan hisztéria és cirkusz van! A törvény azt mondta ki, hogy azon a területen, ahol gazdaságosan nem lehet szolgáltatni, ott a szolgáltató a beruházást ahhoz a feltételhez kötheti, hogy a fogyasztó járuljon hozzá. A mértékét, a számítás eredményét az Energia Hivatal ellenőrzi, amit be kell mutatni.
Kedves képviselőtársaim, itt a kérdés a következő: ha azt akarjuk, hogy a szolgáltató ne bővítse olyan területeken, ahol nem ítéli gazdaságosnak, akkor el lehet törölni a hfh-t, de ez azt jelenti, hogy holnaptól lelassul a fejlesztés. Lesznek olyan területek, amelyekre ilyen közvetett eszközzel mintha kvázi kimondanánk azt, hogy ti ebbe a rendszerbe soha nem fogtok bekapcsolódni. Azt gondolom, a fogyasztó szabadságát az jelenti, ha azt mondja: tudomásul veszem, hogy hozzám nagy távolságba elhozni ezt a szolgáltatást, extra költségeket jelent, ehhez hajlandó vagyok hozzájárulni. Ezt hívják hfh-nak. Ennek nagyon szigorú matematikai képlettel való számítási szabálya van. Úgy érzem, nem lenne jó, ha innen a házfalak közül az menne ki, hogy ezt a rendszert bántani akarjuk, mert ez egy nagyon rossz üzenet lehet a jelenlegi szolgáltatóknak. Majd az árrendszernél külön visszatérek erre - említettem már ezt a szociális problémát.
Még egy dolog, ami összefügg ezzel a magántulajdoni dologgal, a beszámolóban is szerepel, és itt hivatkozom arra, hogy mi mint törvényalkotók, mennyiben járulunk hozzá ahhoz, hogy a hivatal megfeleljen a tőle elvárt feladatoknak. Ezek a cégek maholnap - egyesek már - tőzsdén vannak. Hogy tud megfelelni a bizonyos összeolvadásnak, a leány- vagy bármilyen más rendszereknek az Energia Hivatal, amely valójában nincs a tőzsdén? Sőt, ha azt az engedélyezési rendszert komolyan vesszük, amit ma rátestál a törvény, mekkora zavart okozhatna a tőzsdén, ha megjelenne az Energia Hivatal, és látni akarná az üzleteket? Azt hiszem, nekünk azon kell törni a fejünket, hogy milyen más módszer kell - az ötlet jó, amit a '94-es törvény hozott, hogy bizonyos nagyságon túl ne terjeszkedhessenek ezek a szolgáltatók -, csak meg kell találnunk a módját. Ez elég nehéz, mert ez az én ismereteim szerint inkább alapszabálydolog lenne.
Mindenképpen egy-két szót kell ejteni arról, hogy miközben az Energia Hivatalon kérünk számon dolgokat, addig a magyar államot az ÁPV Rt. jeleníti meg mint tulajdonos. Tehát a stratégiai kérdésekben neki van vétójoga, szavazati joga. Úgy gondolom, hogy ezt nem kellene elfelejteni. Ilyen körülmények között támasztjuk azt a követelményt, hogy ez az Energia Hivatal stabil és hosszú távon kiszámíthatóan működő hatóság legyen.
Igen, az igényünk fontos, de azt hiszem, hogy ehhez segítséget kell nyújtanunk. Engedjék meg a képviselőtársak, hogy ugyanúgy én is a három nagy dologról beszéljek: az engedélyezésről, az árelőkészítésről és a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos dolgokról. Az engedélyezésről: azt gondolom, hogy ma, 1999-ben ki lehetne mondani, hogy a hivatal megalakulásának és működésének első szakasza lezárult. Megalakult a hivatal, kialakította a saját maga információs rendszerét - nem akarom hosszan megismételni, mert Szalay képviselő úr részletesen elmondta -, és ez nem volt zökkenőmentes.
Engedjék meg nekem, hogy ezen a ponton összesen egy mondattal hadd adózzak tisztelettel dr. Szabó Imre professzor úrnak, aki nagyon sokat tett azért, hogy ez a hivatal felálljon. Kialakult a regulációs rendszer. A reguláción belül szépen egymásra épül az a négyszintű rendszer, amely alapján ma működhetnek a szolgáltatók. Az egyik a jogszabályi keret, amelyre ma sokat hivatkoztunk, a másik a működési engedélyek, amelyek a hivatal első éveiben hihetetlen nagy energiát és türelmet igényeltek, miközben menet közben megjelentek a nagy hagyományokkal, nagy tapasztalattal bíró külföldi szolgáltatók mint tulajdonosok, és velük kellett egy kezdő hivatalnak alkudoznia. Az üzemi szabályzatok ma már hozzáférhetők, a panaszkodó vagy a rossz minőségű szolgáltatásra hivatkozó fogyasztók számára hozzáférhetők - ez mind a hivatalnak köszönhető -, vagy az üzletszabályzatok, amelyek szabályozzák a fogyasztó és a szolgáltató közti viszonyt.
Azt hiszem, hogy ez az engedélyezési mechanizmus, ez a működési rendszer ma már megvan. Itt most már egészen finom szabályozásra van szükség. Tehát kimondhatnánk azt, hogy megteremtődött a feltétele a továbblépésnek, hogy valójában most már az új engedélyek - amelyek sokkal kevesebb időt, energiát vesznek el -, az árelőkészítés vagy árszabályozás kérdése és valóban az ellenőrzés és a fogyasztóvédelem kerüljön előtérbe. Az ellenőrzésre és a fogyasztóvédelemre majd külön visszatérnék.
Mindenképpen szót kell ejtenünk arról az új kihívásról, amit az Európai Unió jelent számunkra, a hivatal számára és a fogyasztók számára. Ezt különböző oldalakról közelítettük már meg a mai napon. Azt hiszem, e Ház falai között majd az energiapolitikai koncepció vitájakor kell egymást meggyőznünk arról, hogy a liberalizációban mennyire akarunk előrehaladni, és mi az, amit mindenképpen akarunk, vagy másképpen fogalmazva, lépjünk előre, de semmiképpen ne nagyobbat a szükségesnél.
Alaposan kellene mérlegelnünk, hogy ez milyen előnyöket jelent a fogyasztónak, a szolgáltatónak, a termelőnek, és milyen kockázatokat rejt magában az európai jogharmonizáció. Annyiban egy kicsit felszínesen vitatkoznék Schalkhammer képviselőtársammal, hogy igenis mérlegelnünk kell azt, hogy ha kérünk halasztást, annak milyen kockázatai vannak, és mennyiben kell a nemzeti vállalatok védelmét biztosítani, vagy egyáltalán azt hogyan tudjuk megoldani.
Az árelőkészítés és árszabályozás kérdésével egy kicsit hosszabban foglalkozom. Teszem ezt azért - erre jó alapot adott Kiss Andor képviselő úr -, mert ha, mondjuk, tíz évvel idősebb lenne, akkor el tudná mondani magáról, hogy élete során megélt háromszor alapdíjat és háromszor alapdíj nélküli árat. Ez mindig az a trükk, amivel lehet játszani, és lehet hozzá filozófiát találni, de valójában a végeredmény egy ár. Csak adott esetben ez most kétkomponensű ár, de valahol ugyanannyit kíván elvenni tőlünk a szolgáltató minden körülmények között.
Ez tényleg az, ahol egyensúlyoznia kell a hivatalnak, hogy melyek azok az indokolt költségek, amelyekre fedezetet kell teremteni. Egy kicsit hadd térjek vissza a Lázár Mózes képviselőtársam által elmondottakhoz, mert ő is fiatal ember, és hátha nincs ilyen közvetlen tapasztalata. Képviselő úr, én még emlékszem arra, amikor Magyarországon az amortizációt sem számolták el az energiaszolgáltatók a költségeik között. Tehát a privatizációtól függetlenül is érvényesítve sok-sok szociálpolitikai elemet, a fogyasztók évtizedeken keresztül nem fizettek annyit az energiahordozóért, mint amennyiért az energia belépett a magyar országhatáron. Ezt a problémát próbáltuk vagy próbálták megoldani a mindenkori ipari, kereskedelmi vagy gazdasági miniszterek. Ennyiben elfogadom azt, hogy ebben az időszakban szükség volt arra, hogy a politika hasson az Energia Hivatalra.
(15.30)
Mivel ezek a feltételek most már úgy-ahogy teljesültek, talán már elengedhetné a politika az Energia Hivatalt, megengedhetné, hogy önmaga szabályozzon, habár - nem mondanék számot, mert erről a gazdasági bizottságban is vita alakult ki - ma nagyon sokan szeretnek dobálózni azzal, hogy legyen világpiaci energiaár Magyarországon. Csak senki nem beszél arról, hogy ez a fogyasztók egyes rétegeit milyen mértékben érinti, ki az a kör, aki azt mondhatja, hogy "aha, mi már ott vagyunk", és ki az a kör, akinek ez iksz százalék növekedést jelent. Mert korábban még a keresztfinanszírozás is létezett, amit már ebben az időszakban sikerült végre megoldani.
Azt gondolom, hogy ilyen szempontból a privatizációt nem szerencsés ezzel összekapcsolni, itt csupán annyi van, hogy megjelentek olyan magántársaságok, akik bizony üzleti döntéseiket már aszerint hozzák meg, hogy a vállalkozás biztosít-e kellő megtérülést, azonkívül hasznot. Ezen lehet vitatkozni, hogy annak a mértéke mekkora és milyen legyen. Úgy hiszem, ez nagyon nagy felkészültséget és nagyon aprólékos munkát kíván az Energia Hivataltól, hogy ezt az indokolt költséget megpróbálják körülrajzolni, mert véleményem szerint teljesen természetes dolog, hogy az energiaszolgáltatók viszont kísérletet tesznek arra, hogy minden lehetséges költséget elismertessenek a hivatallal. Ez egy rabló-pandúr játék, amelyben nekünk mint fogyasztóknak természetes, hogy a hivatalnak kell drukkolnunk.
Szeretnék kiemelni egy dolgot. Látszólag függ össze, de mi mindig árról és költségekről beszélünk. Azoknak az embereknek a felelősségéről, akik a biztonságos szolgáltatásért felelnek, soha nem beszélünk, holott amikor a költségek között nem térülnek meg bizonyos befektetések, az azt jelenti, hogy a készülékek, a berendezések elavulnak, és nőhet a balesetveszély. Azt hiszem, az egy extra és külön jó dolog, hogy Magyarországon évek, évtizedek óta nem voltak nagy gázbalesetek. Tehát én nemcsak azt mondom, hogy megtérüljön, hanem nagyon fontos az, hogy üzembiztos működést garantáljanak azok a bevételek, amelyeket realizálni tudnak a szolgáltatók. Valahol nálam ez úgy hangzik, hogy olcsó legyen, de üzembiztos.
Szeretnék kitérni a gazdasági miniszter úr szerepére. Ugyan már egyszer érintettem, de valójában a döntés az ő kezében van. Az ő kezében van, és ha az energiapolitikai koncepció minél előbb elénk kerülne, akkor tudnánk beszélni kompenzációról is, tudnánk a fogyasztók számára egyfajta orientációt adni, hogy milyen irányba mozogjanak, mire számíthatnak egy, kettő, három vagy öt éven belül, és azt hiszem, ezzel a fejlesztési szándékukat, magatartásukat minden körülmények között befolyásolhatnánk.
Befejezésül néhány gondolatot hadd tegyek magam is hozzá a függetlenség kérdéséhez. Azt hiszem, a helyzet megérett arra, hogy egy önálló törvényben az elmúlt négy év tapasztalata alapján, hiszen akár a hivatal, akár az energiaszolgáltatók, akár a törvényalkotók és maga a kormány rendelkezik annyi tapasztalattal, hogy ha azt mondjuk, hogy szükségünk vagy erre a hivatalra, akkor egy önálló törvénybe szedjük össze és határozzuk meg az intézményt, határozzuk meg a jogkörét. Nagyon egyetértek Szalay Gábor felvetésével, hogy bizony célszerű lenne, ha a hivatal főigazgatóját vagy elnökét nem egy választási ciklusra, hanem öt vagy hat évre választanánk meg; ez is a stabilitást és a kiszámíthatóságot erősítené.
Azt hiszem, elég hosszan fejtegettem az álláspontomat. Befejezésül szeretném megköszönni - hasonlóan Szalay képviselő úrhoz -, és még azt is elmondanám a jegyzőkönyv számára, hogy mintaként lehetne állítani hivatalok elé azt a gyors ügyintézést, ahogy Hatvani úr reagált a bizottságban felvetett kérdéseinkre, és ezt itt külön személyesen szeretném megköszönni. A válaszok nagyon korrektek, és ebből valójában további információkat nyertünk a hivatal munkájáról.
Az eddigi beszélgetésünk, a vita alapján lehet látni, hogy számos kérdésben van közöttünk konszenzus, és ez alapja lehet egy jó törvény megalkotásának. Ezzel együtt a beszámolót elfogadásra javaslom.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés