KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Főigazgató Úr! Sok mindenről esett már itt szó az eltelt időben - lassan órákban -, egy-egy területről többet is hallhattunk, de mindig azt tapasztaltam, hogy egy-egy képviselő mindig hozzáadott valamit ahhoz, amit az előtte szóló képviselők elmondtak. Én is két területről szeretnék kicsit részletesebben beszélni, és esetleg adott esetben vitatkozni az előttem szóló képviselőkkel. Ez a két terület a fogyasztóvédelem, a másik pedig az energiatakarékosság, amiről úgy gondolom, eddig kevés szó esett itt a vitában.

A beszámolóból is az derül ki, hogy a fogyasztóvédelem tekintetében a legtöbb panasz a gázszolgáltatás területén a hálózatfejlesztési hozzájárulás kérdéskörében jelent meg, de ha leszámítjuk a számlákkal kapcsolatos panaszokat, akkor a villamosenergia-iparban is jelentős volt az a szám, amely a hálózatfejlesztési hozzájárulással kapcsolatos panaszok tekintetében megjelent. Úgy gondolom, azt, hogy ezzel a problémakörrel foglalkozni kell, a panaszok nagy száma is indokolja, de ez egy természetes dolog. Amikor ezek a jogszabályok - akár a gázszolgáltatásra, akár a villamosenergia-szolgáltatásra vonatkozó jogszabályok - megszülettek, egy teljesen más gazdasági környezetben éltünk itt, Magyarországon, ezek az iparágak zömükben, túlnyomóan állami tulajdonú iparágak voltak, és az árak sem voltak közel sem piacinak nevezhetők. Úgy gondolom, hogy e tekintetben alapvető változások következtek be hazánkban, és majdnem - nem egészen természetesen, de közelítően - piaci árakról beszélhetünk e tekintetben is.

Felmerül a kérdés, hogy ha ilyen alapvető változások történtek az elmúlt években, akkor a korábbi szabályozások megfelelnek-e a követelményeknek vagy esetleg az elkövetkező időszak, ne adj'isten, az EU-csatlakozás követelményrendszerének.

Göndör képviselő úr a hálózatfejlesztési hozzájárulás kérdéskörében az egyik oldal véleményét, a szolgáltatók véleményét mondta el, amivel tökéletesen egyetértek. Nem lehet valójában kényszeríteni senkit sem arra, hogy gazdaságtalan tevékenységet folytasson, és a törvények is úgy rendelkeznek, hogy a hatósági árral nem fedezett fejlesztési költségekre a miniszter rendeletével meghatározott mértékű hálózatfejlesztési hozzájárulást kötelesek fizetni azoknak, akik új hálózatokat kívánnak létrehozni. Miután a piacgazdaság jelentősen átalakulóban van Magyarországon, a befektetők és a beruházók felteszik azt a kérdést, hogy "hogyan is van ez: én jelentős pénzeszközöket fordítok arra, hogy bizonyos szolgáltatók piacot nyerjenek ebben az országban, és üzleti haszonra tegyenek szert".

(15.40)

Teljesen természetes az, hogy a két vonatkozó miniszteri rendelet kérdéskörét - amely szabályozza azt, hogy mit kell tennie, tehát milyen mértékű hozzájárulást kell fizetnie a beruházónak - meg kell vizsgálni a beruházó oldaláról is. Amikor meg akar valósítani egy projektet, akkor közlik vele, hogy mennyi hálózatfejlesztési hozzájárulást kell fizetnie, és gyakorlatilag látszólag a képletben pontosan definiált számítási móddal kiszámítható, hogy adott esetben mennyit kell fizetnie egy beruházónak. Csak azoknak az adatoknak a valódiságát nem tudja megállapítani a beruházó vagy rendkívül nehezen tudja kontrollálni, és az én felfogásom szerint abszurd helyzetek alakulhatnak ki.

Csak a szemléletesség kedvéért szeretném elmondani, hogy az elmúlt években például Tiszaújvárosban jelentős közműfejlesztéseket hajtott végre az önkormányzat, 110 lakóingatlan kialakítására került sor - itt többek között gázhálózat kiépítésére is sor került -, és az ottani szolgáltató azt fogalmazta meg, hogy számára csak akkor gazdaságos a hálózat kiépítése, ha azt 100 százalékban az önkormányzat finanszírozza. Én úgy gondolom, ez egy alapvetően abszurd dolog, és a jelenlegi szabályozás lehetővé teszi a szolgáltató számára, hogy akár 100 százalékos finanszírozást is elvárjon a beruházótól.

Ugyanez a problémakör fölmerül például az ipari parkok esetén. Ugyancsak egy iparipark-beruházás folyik a városunkban, és ennek ellátásához villamosenergia-hálózat kiépítésére is szükség van. Igen nehezen dönthető el a beruházó oldalról, melyek azok az indokolt költségek, amelyek ehhez a hálózatkiépítéshez szükségeltetnek, és rendkívül nehezen bizonyítható, hogy ennek lehetnek olyan költséghányadai is, amelyek nem feltétlenül szükségeltetnek ilyen fejlesztésekhez.

Tehát én úgy gondolom, e területen szükség van változtatásra. Természetes dolog az, hogy mindenki szeret olcsó fejlesztési forrásokhoz jutni, de nem biztos, hogy piaci viszonyok között - amit szeretnénk, ha Magyarországon is egyre inkább működőképes lenne - ezt a törvény erejével biztosítanánk a szolgáltatóknak. Hangsúlyozom még egyszer: egyetértek azzal, amit Göndör képviselő úr előttem elmondott, hogy a szolgáltatók érdekeit is természetesen maximálisan figyelembe kell venni, ugyanakkor tekintettel kell lenni a fogyasztó érdekeire is. Itt fogyasztó lehet az egyéni fogyasztó is, de lehetnek önkormányzatok vagy egyéb más gazdasági társaságok is.

A másik kérdéskör, amiről úgy gondolom, még kevés szó esett, az energiatakarékosság kérdésköre. Nem akarom persze föltalálni a zsíros kenyeret, mert e téren tőlem sokkal nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek ülnek itt a parlamentben is és dolgoznak a hivatalban is. Azt is tudjuk, hogy e tekintetben egy bizonyos intézményrendszer az elmúlt években létrejött és működött az országban. Ilyennek tekinthető például az energiatakarékossági hitelprogram, amelyből önkormányzatok is részesülhettek és jelentős fejlesztéseket hajthattak végre. De ha az állampolgár oldaláról vizsgáljuk ezeket a programokat, akkor már nem látszik ilyen egyértelműnek a helyzet. Mert ha őszinték akarunk lenni saját magunkhoz, akkor tulajdonképpen az energiatakarékosság csak a fogyasztó számára fontos igazán, mert a szolgáltató nem igazán érdekelt benne, hogy csökkenjenek a bevételei; a termelőről majdhogynem ugyanez mondható el. De nem különb e tekintetben a költségvetés sem, mert ha csökkennek az ez irányú bevételek, azt sem szereti egyik kormányzat sem.

Tehát egy rendkívül nehéz problémakörről van szó, mert fölvethető lenne az is, hogy miért nem indultak be és működnek olyan programok, amelyek arra ösztönöznék a fogyasztót, hogy például energiatakarékos berendezéseket és készülékeket vásároljanak. Mert én nem tudok például róla, hogy valami olyan program működne, amely mondjuk, árkedvezményt nyújtana annak a vásárlónak, aki energiatakarékos égőt vásárol, pedig hát véleményem szerint a leghatékonyabban és a leggyorsabban ezen a területen lenne elérhető energiatakarékosság. Azt szokták mondani, hogy kétféle ember nem szokott takarékoskodni: az egyik a gazdag, amelyik nincs rászorulva, a másik pedig a szegény, aki nem engedheti meg magának, hogy korszerűbb és energiatakarékosabb, de emiatt drágább készüléket vásároljon. Pedig ez lenne az ország és valamennyi állampolgár érdeke, hiszen ha csökken az energiafogyasztás Magyarországon, akkor ezzel párhuzamosan csökken a környezetszennyezés, és egyéb más ilyen probléma is elkerülhető lenne.

Úgy gondolom tehát - és ezt ajánlanám a kormány figyelmébe -, hogy ilyen jellegű programokra az elkövetkező években igenis szükség lenne. Nemcsak a felvilágosító programokra, amelyekkel megismertetjük az állampolgárokkal, milyen előnyökkel jár mindenki számára, ha az energiával takarékoskodunk, hanem amivel közvetlenül nyújtunk neki segítséget ahhoz, hogy olyan termékeket tudjon vásárolni.

Még egyszer szeretném kérni a főigazgató urat, hogy ne kritikaként, tehát ne úgy tekintsen az általam elmondottakra, mintha én nem értékelném nagyra azt a munkát, amit a hivatal az elmúlt években végzett. Nem akartam e tekintetben megismételni azokat az érveket, amelyek előttem már elhangzottak, de én úgy gondolom, ezekkel a problémákkal, amelyeket én most fölvetettem, ezekkel is érdemes a következő időszakban foglalkoznia az Energia Hivatalnak.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)

Forrás: parlament.hu