BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt csonka Országgyűlés! Csáky képviselő úr jól látja, igaza van: egy tőről fakad az az álláspontunk, amelyet a kábítószer-fogyasztással kapcsolatban képviselünk és amit a dohányzás kapcsán elmondtam, miszerint ami káros, az nem feltétlenül üldözendő hatóságilag és büntetőjogilag. Ez nem ugyanaz a két dolog! Sőt, azt is hozzáteszem: ami káros, azzal szemben nem feltétlenül a hatósági, büntetőjogi fellépés a leghatékonyabb, s nem feltétlenül a hatósági büntetőjogi fellépésnek van a legkevesebb mellékhatása.

Nem vagyok benne biztos, hogy ezek a rendelkezések a leghatékonyabbak a fiatalok dohányzásával szemben. Egyet elismerek: ezek a legkényelmesebbek. A legkényelmesebb egy törvényben megtiltani azt, amit példaadással, neveléssel nem tudunk elérni; amit a pedagógus nem tud más adekvát pedagógiai eszközökkel elérni - azt megtiltatja a törvényhozással. Ez szegénységi bizonyítvány azokról, akik csak ilyen eszközöket tartanak alkalmazhatóaknak.

Én is azt gondolom, hogy az a jó, ha a fiatalokat semmi sem ösztönzi a dohányzásra. Kérem, nézze meg, hogy amikor korábban a reklámtörvényt tárgyaltuk az előző Országgyűlésben, milyen módosító javaslatokat készítettem a szabadtéri dohányreklámokkal kapcsolatban, s látni fogja, mi ezzel kapcsolatban az álláspontom; csak az érintettel kapcsolatos tilalom az, amit nem helyeslek.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu