DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ahogy a vége felé érkezünk ennek a témának, azt hiszem, mondhatom, hogy a vita nagy része, jelentős része nem szorosan a Magyar Nemzeti Bank 1997. évi működéséről szólt, hanem ezzel kapcsolatban vagy néha nem is ezzel kapcsolatban sok minden másról.

(19.50)

Elmondtunk dolgokat, ami a szívünket nyomta, mondhatnám, ami sokaknak a bögyében volt. De úgy látszik, ez is hozzátartozik a parlamenti rituáléhoz. Engedtessék meg, hogy ne is kíséreljem meg, hogy ezekre reflektáljak, még abban a szerepben sem, mint a bizottság előadója, hanem inkább egyetlenegy témára szorítkozom, a jegybank működésére. Ha az, amit most elmondok, leírandó lenne valamiféle publikáció formájában, akkor körülbelül az lenne a címe: a jegybank lehet növekedésorientált. Ebben a szellemben, erről a témáról és csak erre szorítkozva mondok néhány propozíciót.

Most az időbeli korlátok keretein belül azt a témát kívánom érinteni, vizsgálni, hogy milyen szerepe lehet a jegybanknak abban, hogy a nemzetgazdaság optimális, tartós és stabil növekedési pályán maradjon. Hangsúlyozom, hogy ezen cél követésében előfeltételnek tekintem a Magyar Nemzeti Bank mint jegybank függetlenségének garantálását. Bár a jegybank a magyar állam tulajdona, alapszabályait az Országgyűléstől kapta, és itt beszámolóval tartozik, ugyanakkor független a mindenkori kormánytól, vagyis nem a mindenkori kormány programja vagy költségvetési megszorításai motiválják. A jegybank monetáris politikájának működése független ettől, így annak a célja az, hogy az infláció leszorításán munkálkodjon, a munkanélküliséget csökkentse, a növekedést előmozdítsa, a nemzetközi egyenlegeket fenntartsa - körülbelül ez a négy fő program.

Bizonyítani szándékozom, hogy az említett négy cél követése lehetséges, sőt kölcsönösen egymást felerősítő tevékenység. Hangsúlyozom, tisztelt Ház, a növekedés prominens szerepét, annyira, hogy általa a többi cél előrehaladása is felerősödik. Éppen ez az a meglátás, amely kapcsán szükséges újragondolni a jegybank tevékenységének bizonyos részét.

Még mindig általánosan, világszerte használatos, léteznek azokban a sokat emlegetett tankönyvekben megtalálható elméletek, igen, még léteznek, bár mind gyakrabban megkérdőjeleződnek, újragondolódnak. Azok szerint a többé-kevésbé fakuló és, mondhatnám, ásatag elméletek szerint az össztermelés, a GDP befolyásolásának hathatós eszköze a jegybank, nálunk a Nemzeti Bank, egy különös fajta metódus folytán. Nevezetesen az intézmény feladatává teszi azáltal tartani a makro-ökonómiai egyensúlyt, hogy ösztönözze a stagnáló vagy pedig fékezze a felgyorsuló nemzetgazdaságot, aminek is az elméleti alapját szolgáltatja egy sajátos konvencionális post-keynesi cum monetáris intervenciós cum fiscal-aktivista neoklasszikus paradigma. Ez a modell az össztermelést, a GDP-t olyan langyos-hűvös tempóban kívánja tartani, amely szerinte nem kockáztatná a stabilitást.

Ennek érdekében a jegybank, amikor inflációtól tart, felemeli a pénz árát. Az indoklás az, hogy a magasabb kamatláb majd lassítja a növekedés tempóját, és ezáltal mérsékli a piacon megjelenő emelkedő kereslet által gerjesztett inflációt. De ez a logika sántít, tisztelt Ház! A magasabb kamat nemcsak a keresletet, hanem a kínálatot is visszafogja. Az tény, hogy a kamatlábemelés a kereslet csökkenéséhez vezet, ami fékezi a kereslet gerjesztette inflációs nyomást. Ugyanakkor az is tény, hogy a hitel árának emelése, a magasabb kamatszint mozgásba hozza a költséggerjesztésű inflációt, annyira vagy még fokozottabban, mint amennyire lefogja a kereslet indukálta inflációs hatást. Az történik - akaratlanul is -, hogy kínálat-visszafogó inflációt okoz a hitelek túl drága ára, hasonlóan ahhoz, ahogyan a túl drága energia vagy nyersanyagok felemelik a költséget. Tehát a jegybank hitelkorlátozása gyakran nemhogy csökkenti az inflációt, hanem ellenkező irányba is hathat.

Az a beidegződés, amely fél az elevenebb tempójú növekedéstől, még mindig egyik meghatározó faktora a gazdaságpolitika alakításának. Ahogy említettem, művelői elavult tankönyvekből idézgetik, hogy a jegybank feladata, idézem: "Nem engedni az uralkodó széljárásnak." Ebben a szerepben a jegybank kormánytestülete meglátja a növekvő keresletnek az árszínvonalra gyakorolt felfelé húzó hatását, de ugyanakkor nem veszi észre a növekvő kínálatnak az árakat lefelé nyomó hatását. Ez pedig fantomlátó szélmalomharc, hasonló ahhoz, ahogyan a képzeletbeli lovag, Don Quijote rohamra kelt a szélmalom ellen, mert az - véleménye szerint - gonosz szellemeket testesített meg.

Rövidítve és szűkre fogva ennek a témának, elméleti újragondolásnak a vetületeit, azt teszem még hozzá, tisztelt képviselőtársaim, hogy a szándékom, az elmélethez való viszonyulás és annak az empirikus bizonyítását nézve, hogy nyissuk fel a makro-ökonómia területét, hogy onnan világosság jöjjön be a jegybank, a Magyar Nemzeti Bank ügyeinek vizsgálására.

Mint láttuk, történtek elméleti tisztázások, a neoklasszikus paradigma igenis újragondolásra kerül. A legérdekesebb újabb bizonyíték arra, hogy a Világbank körülbelül egy évvel ezelőtt elhatárolta magát a Valutaalaptól éppen ebben a témában, hogy a Valutaalap monetáris politikát javasol, ajánl szerte a világban. A Világbank, amely édestestvére vagy unokatestvére, 30 vagy 40 évi együttműködés után úgy látta, hogy ez bizony elavult és másra van szükség.

Számunkra itt, igen tisztelt képviselőtársaim, a törvényalkotó országgyűlési képviselőknek miért időszerű, miért célszerű a közgazdaság-tudomány üzenetének ismerete? Azért, mert közérdek, hogy jobb és ne csak valamennyire jó döntéseket hozzunk. Ignorálhatjuk azt a tényt, hogy az elénk kerülő törvényjavaslatok és határozatok túlnyomó többsége, kétharmada, háromnegyed része gazdasági témákkal foglalkozik? Gondoljunk a munkára, munkanélküliségre, jövedelemre, fogyasztására, termelésre, beruházásra, adózásra, tarifákra, monopóliumokra és így tovább. Tehát nekünk, törvényhozóknak igenis kívánatos volna ugyancsak ezeknek a dolgoknak az empirikus részeivel foglalkozni. Megkockáztatom azt az állítást, ne tessék megharagudni képviselőtársaim, ha ezekben a dolgokban jobban elvégeztük volna a házi feladatot, tehát elméleti és empirikus tapasztalatokat, akkor ez a vita fele idő alatt többet elvégzett volna.

A magyar gazdaságpolitika, alátámasztva a közgazdaság-tudomány számos ágazatának hozzájárulásával, olyan laboratórium manapság, amely alapjaiban jobbítja és még jobban jobbítja az ország népének életét.

(20.00)

A folyamat felénk irányítja a világ érdeklődését. Körülbelül ott tartunk, hogy a század eleji osztrák iskola vagy a század közepi chicagói iskola után talán formálódóban lehet egy budapesti iskola. Különösképpen lényeges ez, amikor a növekedés lehetőségeit mérlegeljük, és ahogyan ma ebben a Magyar Nemzeti Bank szerepét vizsgáljuk. Valóban - ahogy már említettem -, ha jelen felszólalásomnak címet adnék, az az lenne: a jegybank növekedésorientáló lehet.

Tisztelt Ház! Javasolom, hogy valamikor, nem túl messze, rendeztessék egy Magyar Nemzeti Bank-nap itt az Országgyűlésben, ahol ezzel a témával foglalkozunk, és akkor sok minden olyan előkerülhet, ami valóban segít jobban megérteni a jegybankot, és a jegybank is újragondolhatja a működését, és lépést tarthat az elmélettel és az empirikus tapasztalatokkal.

Ezzel a gondolattal zárom: ismétlem, a bank jelentését elfogadásra alkalmasnak tartom, azzal a feltételezéssel, hogy az itt elhangzott feltételek és kondíciók továbbra is velünk maradnak, és foglalkozunk velük.

Köszönöm a meghallgatást.

(Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu