DR. SÜMEGHY CSABA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Szívből örülök, hogy az ellenzék részéről ilyen kulturált felszólalás hangzik el a Házban. A gondom mindössze az vele, hogy néhány állításával nem tudok egyetérteni, annak ellenére, hogy hangneme kifejezetten kulturált, mondanivalója jól megfogalmazott. Nem kértem kétpercesre szót Sándor László képviselőtársam felszólalása után, aki aggódik a kormánykoalícióért, és némi fenyegetéssel olyan dolgokat mond, hogy milyen következmények várhatók.
Úgy gondolom, ezzel most ne foglalkozzunk igazán, hanem foglalkozzunk Kiss Péter képviselőtársam által elmondottakkal!
Képviselő úr, amit ön elmondott, látszatra nagyon igaz, a baj vele csak az, hogy nem így van! Nagyon szomorú lennék, ha az ön által elmondott állítások, tehát az, hogy itt szociális tenderek, szociális vívmányok területén ez az ország háttérben lenne, igazak lennének, ugyanis akkor azt az egyenes következtetést kellene levonni, hogy az 1945 óta fennálló valamennyi rendszer és valamennyi kormány hazudott. Ugyanis nem kell messzemenőkig megerőltetni a memóriánkat azért, hogy emlékezzünk rá, hogy valamennyi kormány a szociális vívmányokat helyezte előtérbe, és azt mondta, hogy Magyarország ezen a területen élen járó, ott vagyunk a spiccen. Úgy gondolom, ezt az állítást bizonygatni kellett volna, és talán nem illik különösen most bele a kormány által beterjesztett új érdekegyeztetés, illetve szociális párbeszéd intézményébe ez a felfogás.
Azt már csak mellékesen jegyzem meg a kétperces időkereten belül, hogy nem a munkavállalók és szakszervezetek jogainak korlátozása miatt jött be a tőke, hanem azért, mert 1989-ig Magyarországon egy abnormális rendszer alakult ki, ahol a keleti bérek és a nyugati árak domináltak. Ez volt az alapvető probléma és nem a Szociális Charta.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés