DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót elnök úr. Tisztelt Ház! A mai délelőtt folyamán második ellenzéki képviselőtársunk teszi szóvá a tévéközvetítés elmaradását. Azt gondolom, képviselőtársainknak ebben teljesen igazuk van, magam sem értem, hogy a Magyar Televízió a tisztelt Ház munkájáról miért nem közvetít. Azonban a felszólalásokat figyelő rádióhallgatók akár úgy is értelmezhetik a felszólalásokat, hogy erről a megváltozott munkarend tehet.
Szeretném itt, Ház előtt kijelenteni, hogy akiknek az a feladatuk, hogy a Ház munkájáról televíziós közvetítésben tudósítsák az országot, jó előre tudhattak arról, hogy a Ház munkarendje meg fog változni, azaz felkészülhettek volna arra, amennyiben persze ez az oka a televízióközvetítés elmaradásának, felkészülhettek volna arra, hogy februártól kezdődően háromhetes munkarendre tér át a parlament. Én ezért bízom abban, hogy az Országgyűlés elnöke kivizsgálja, hogy miért maradt el a tévéközvetítés, és erről később tájékoztatja a képviselőket.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés