KELLER LÁSZLÓ, a költségvetési és pénzügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Jegybankelnök Úr! 1998. októberében a költségvetési bizottság lehetőséget biztosított arra, hogy a jegybankelnök úr részletesen elemezze 1998 első nyolc hónapjának gazdasági-pénzügyi folyamatait, és ugyanezen a költségvetési bizottsági ülésen az elemzéshez kapcsolódóan tárgyaltuk meg részletesen és érdemben a Magyar Nemzeti Bank 1997. évről szóló beszámolóját. Február 8-án pedig a gazdasági bizottság egymondatos határozati javaslatáról folytattunk vitát.

A vaskos jelentés hangsúlyosan foglalkozik az 1997. évi gazdasági-pénzügyi folyamatok, ezen belül az infláció, a munkaerő-piaci folyamatok, a nemzetgazdaság szerepelői egyensúlyi pozícióinak elemzésével, a világgazdaság fejlődését befolyásoló tényezők bemutatásával. Erre is alapozva mutatja be azt a monetáris és árfolyam-politikát, amelynek legfontosabb célpontja - ahogy ez itt ma többször elhangzott - az infláció fenntartható csökkentése volt.

Hogy mennyire volt sikeres és eredményes az MNB szigorú és óvatos monetáris politikája 1997-ben, azt az 1998. évi folyamatokon keresztül is jól lemérhettük. Éppen ezért volt jelentősége annak, hogy a bizottság - még egyszer mondom - októberben áttekintette az év első nyolc hónapjának folyamatait, és ennek tükrében tudott visszatekinteni 1997-re, közelebbről pedig az MNB 1997. évi tevékenységére. 1998 nyolc hónapjáról tárgyaltunk, de akkor ez a nyolc hónap természetes folytatása 1997-nek, amelynek az volt a legfőbb jellemzője, hogy a gazdasági növekedés mellett az egyensúlyi célok is megvalósultak.

A legfontosabb számokról itt már hangzott el tájékoztatás, de azért engedjék meg, hogy néhányat én is ideidézzek, amelyek alátámasztják azt a megállapítást, amely a költségvetési bizottságban is elhangzott: az átlagos növekedési ráta 4,4 százalék; a folyó fizetési mérleg deficitje 1 milliárd forint alatt, ez az összes hazai termék 2,2 százaléka; jelentősen csökkent az ország adósságállománya, ugyanakkor a reálbér-növekedés 5 százalék körül alakult.

(15.50)

Az októberi világgazdasági folyamatok értékelése is azt mutatta, hogy az MNB '97-ben követett pénzügypolitikája jó irányú volt, ennek révén is mutathatott a magyar gazdaság megfelelő stabilitást a kritikus helyzetben.

A bizottsági tagokat kiemelten érdekelte a csúszókiigazításos leértékelési rendszer jövője. A bizottsági képviselők osztották a jegybankelnök úr azon álláspontját, hogy ez sok más mellett olyan eszköz, amely képes arra, hogy megfelelő irányba befolyásolja az inflációs várakozásokat. Ha visszaemlékszünk, akkor ez nem teljesen volt természetes néhány politikai tényező részéről. A gazdaság szereplőinek magatartását, a külgazdasági folyamatok alakulását ugyanakkor úgy ítéltük meg, hogy jó reményünk van arra, hogy néhány éven belül megváljunk a csúszóleértékelés rendszerétől.

Azonosan ítéltük meg a gazdasági bizottsággal az adósságcsere nettó hatását, azaz értékeltük azt az erőfeszítését az MNB-nek, amelynek következtében az adósságcsere a költségvetés konszolidált mérlegét nem terhelte.

A költségvetési bizottság ülésén tájékoztatást kaptak a képviselők az MNB ellenőrzését biztosító intézményi rendszerről, a bank működési költségeinek alakulásáról, amely jelentős mértékben csökkent az utóbbi időben.

A gazdasági bizottság országgyűlési határozatáról hosszú, érdemi vita értelemszerűen februárban már nem alakulhatott ki. Mind a Magyar Nemzeti Bank jelentését, mind az országgyűlési határozati javaslatot a bizottság egyhangúlag általános vitára alkalmasnak minősítette.

Köszönöm, elnök úr. (Taps.)

Forrás: parlament.hu