PASZTERNÁK LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én úgy gondolom, a törvényjavaslat szakmai vitája - akár belső szerkezetét illetően, akár általában az általános vitába illő részletességgel - lezajlott, és én úgy gondolom, ha az államtitkár úr és a Fidesz-frakció képviseletében Sümeghy képviselő úr komolyan gondolja a felvezető szövegükben elmondottakat, tehát hogy aggódnak a munka világában levő dolgokért, aggódnak azért, hogy a munkavállalók ne legyenek olyan mértékben kiszolgáltatottak, és aggódnak azért is, hogy az érdekképviseletük, az érdekvédelmük azok hatékonyabbak legyenek, meg aggódnak azért is, hogy Magyarországon az érdekegyeztetés rendszere olyan legyen, mint amilyennek kívánatos lenne, akkor nem mehetnek el egy megfelelő mélységű átgondolás nélkül a törvénytervezet további vitelét, tehát a további sorsát illetően. Én nagyon szomorúnak tartom, ha a képviselőtársaim által is elmondottakat például Sümeghy képviselő úr úgy tekinti, mintha ez valamiféle támadás lenne a kormányzati szándékokkal szemben vagy a Fidesz-frakció által beterjesztett javaslatokkal szemben. Szó sincs erről! Mi tudjuk, hogy nincs jogunk és lehetőségünk megakadályozni - és nem is akarjuk - a kormányzatot, hogy az általa szükségesnek tartott törvényeket, törvényjavaslatokat idehozzák a Ház elé. Azt viszont a képviselő úr ne akarja elvitatni tőlünk, hogy legyen lehetőségünk és jogunk, sőt, kötelességünk egy ilyen és hasonló törvénytervezetnek a tarthatatlanságára rámutatni, annak a szakmai, erkölcsi, politikai, a társadalom előtti megvédhetetlen helyzetét bemutatni.

Miért ne tehetnénk meg? Arra önöknek kell majd valamilyen józan néhány pillanatot találni - most a szó jó értelmében mondom -, és elgondolkodni, hogy vajon ezekből a felvetésekből mennyi az, ami megfontolandó és el kell fogadni, és mely része az, amivel igazán nem tudnak mit kezdeni. De megmondom őszintén, olyasmit belemagyarázni a vitába, hogy a tisztesség és a tisztességtelenség az egy munka törvénykönyve módosítása kapcsán kerüljön megfogalmazásra akár a munkaadók, akár a munkavállalók számára, és valahol valakik vagy önök döntsék el, hogy a tisztesség normái hol kezdődnek és hol fejeződnek be, és ezek a normák milyen módon ítélhetők meg, én úgy gondolom, ez nagyon nagy hiba lenne. Nagyon összezavarna mindenkit, ha egy munka törvénykönyve módosítása kapcsán kezdenénk el itt a válaszokat keresni.

És én, amikor az alkotmánybírósági döntést meghallottam a munka törvénykönyvével kapcsolatban, illetve hogy bizonyos pontokon módosítani kell, akkor eszem ágába nem jutott - és lényegében ez keserít el nagyon -, hogy ennek kapcsán egy ilyen tartalmú és ilyen módon ideologizált és ennyire előkészítetlen módosítási csomagot fogunk megkapni.

És ami még inkább elkeserít, megmondom őszintén, az az, hogy olyan két ember vállalja fel ezt a dicstelen szerepet, hogy lenyomja a torkunkon ezt a gombócot, aki hosszú időn keresztül részese volt Magyarországon, különösen a rendszerváltás óta az érdekegyeztetési rendszer mindenféle ellentmondásának, aki kell hogy ismerje, hogy Magyarországon ma, vagy különösebben az elmúlt tíz évben milyen állapotok uralkodtak és uralkodnak az érdekegyeztetésben, és milyen körülmények között dolgoztak és dolgoznak ma Magyarországon a munkavállalók. És nem hittem, hogy egy olyan ember, aki szakszervezeti vezető volt, ma politikai államtitkár, azt próbálja nekünk majd valamilyen módon elmagyarázni, hogy azok a módosítási javaslatok, amelyek most előttünk vannak, azok végeredményben a munkavállalókért, a munkavállalók érdekképviseleteinek a hatékonyabb működtetéséért vannak, amelyekről mi most megpróbáljuk bebizonyítani, hogy ezekhez semmi köze.

Nem az a bajunk tehát, hogy van törvényi javaslat, nem az a bajunk, hogy van ilyen csomag. A bajunk az, hogy önök megpróbálják ezt olyan módon ideologizálni, olyan módon a napi politika szolgálatába állítani, ami a mi számunkra elfogadhatatlan, és hadd mondjam, arra vall, hogy nincsenek igazán tájékozódva nagyon sok szempontból, nagyon sok ügyet illetően. Én ebből szeretnék néhányat a figyelmükbe ajánlani. Például, amikor Sümeghy képviselő úr a vezérszónoklatában EU-konformnak nevezte ezt a módosítási csomagot, akkor megmondom őszintén, egyszerűen nem tudtam mit kezdeni ezzel. Elgondolkodtam azon, hogy az elmúlt tíz évben én Európában - megmondom őszintén - megfelelő jártassággal rendelkezem funkcióimból fakadóan is, én arra még példát nem találtam, de ha Őry képviselő úr, államtitkár úr tud példát mondani Európában, hogy hol, melyik európai kormány vállalta magára hasonló módon a munka világát szabályozó törvény előterjesztését egy parlamentben, akkor én ezt nagyon szívesen meghallgatnám. És ha ilyen módon terjesztették volna elő valahol, szeretném megkérdezni, vajon milyen választ kaptak volna. A kollegák elmesélhettek volna néhány dolgot, államtitkár úr, az európai szakszervezeti mozgalomból.

Azt is szeretném megkérdezni: vajon az európai gyakorlat az, hogy ötletszerűen, a partnerek ilyen vagy olyan oknál fogva történő megkerülésével bevihetnek egy törvénytervezetet egy parlamentbe? Én nem hiszem, hogy erre van példa Európa azon részében, ahova mi szeretnénk csatlakozni, ahol szeretnénk mi is majd valamilyen módon együttműködni. Erre már képviselőtársaim utaltak, én biztos vagyok benne, hogy önöknek vissza fogja Európa kulturált fele jelezni, hogy mennyire nem tetszik nekik ez, mit önök itt csinálnak.

Szeretném jelezni, hogy erre biztosan hamarosan sor kerül, hacsak nem vonják le megfelelőképpen a tanulságot a vita alapján is, meg a jelzések alapján, és legalább olyan mértékben nem módosítják az előterjesztést, ami az én felfogásom szerint az alkotmánybírósági elvárásnak eleget tesz, a többit pedig megfelelő érdekegyeztetés keretében és megfelelő alkuk és megállapodások alapján hozzák a törvényhozás elé.

A következő gondolat. Hallottam arról, hogy 3,6 millió munkavállaló kiszolgáltatottságát szeretnék enyhíteni.

(22.00)

Képviselő urak, úgy gondolom, ha valóban erről szólna a történet, akkor a 3,6 millió magyar munkavállaló képviseletében valahol lévő szervezetekkel közösen hozták volna ide a javaslataikat, és valamilyen módon megpróbálták volna megtalálni közösen azt az utat, amelyik ide vezet, és biztos vagyok benne, találtunk volna közösen megoldást. Hiszek abban, hogy lesz is megoldás belátható időn belül, akár önökkel - biztos vagyok benne -, akár önök nélkül.

A következő dolog, amire szeretném a figyelmüket felhívni, hogy mennyire tájékozatlan és mennyire átgondolatlan ez a módosító csomag. Borkó Károly képviselőtársunk a Fideszből mondott egy olyan példát a hozzászólásában, hogy Magyarországon a magánmunkaadóknál... - csak az állami vállalatoknál van igazán döntő részben akár érdekképviselet, akár kollektív szerződés. Szeretném jelezni, hogy az a terület, ahol én dolgozom, mellesleg 400 munkaadóval van közvetlen kapcsolatban. A 400 munkaadó 93 százaléka magánmunkaadó, ezek a 70 százaléka nagy multinacionális cég vagy kisebb-nagyobb gyáregysége Magyarországon. Szeretném Sümeghy képviselő úrnak jelezni, hogy ezen munkaadók több mint 70 százalékánál kollektív szerződés van pillanatnyilag, és ezek a kollektív szerződések több mint 80 százalékban lefedik az ott dolgozó munkavállalók életét, munkaviszonyát. Tehát nem igaz, egyszerűen nem lenne szabad félrevezetni senkit, hanem megfelelőképpen tájékozódni kellene, mert lehet általánosítani bizonyos kérdésekben, de nagyon konkrétan, papírral, a versenyszférában ez a helyzet. Tessenek megnézni, nagyon szívesen meghívom bármelyiküket, beszéljünk róla, konkrétan, munkahelyre vonatkozóan tudok szolgáltatni információkat.

Tisztelt Képviselőház! Úgy gondolom, hogy ami a vita kapcsán eddig elhangzott, egyértelműen azt igazolja vissza, hogy ezt a törvénytervezetet, ezt a csomagot nem lehet támogatni. Szerintem igazán mindenki számára az lenne a legmegnyugtatóbb, ha az előterjesztők átgondolnák, és vagy a beadott módosító indítványokat olyan mértékben vennék figyelembe, vagy saját maguk módosítanák az előterjesztést a vita alapján olyan mértékben, ami minimálisan az érintettek számára is támogatható.

Összegezve a saját álláspontomat, azért nem támogatható, mert valóban igaz, hogy további jogbizonytalanságot gerjeszt a munka világában, tovább növeli a kiszolgáltatottságot, amiért itt nagyon sokan az aggodalmukat fejezték ki.

Úgy gondolom, teljesen igaz az, hogy a munkavállalói érdekképviseletek szerepét, helyzetét gyengíti, rontja, és nem lehet támogatni, mert folyik az érdekegyeztetési rendszer teljes felülvizsgálata, és ennek a konzekvenciái a munka törvénykönyvében nyilvánvalóan meg fognak jelenni; mert teljesen elszakad az előterjesztés a mai magyar valóságtól, a munka világától, az abban szereplőktől, és mert akikről igazán szól az egész történet, azok nem lettek bekapcsolva, a véleményük nem jelenik meg a módosító csomagban.

Mindezek alapján, ha valamire lehet apellálni, ha lehet valamit kérni önöktől, előterjesztőktől: gondolják át a javaslatukat, és valóban indulatoktól mentesen próbálják mérlegelni az elhangzottakat. Ha ezt megteszik, én biztos vagyok benne, nagyon sok gondtól, konfliktustól tudjuk megkímélni egymást a következő ülésszakra.

Köszönöm szépen.

(Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu