ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm az Országgyűlés jelen lévő tagjait és mindazokat, akik figyelemmel kísérik a munkánkat. Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 5. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Kocsi László és Herényi Károly jegyzők lesznek a segítségemre.
A bizottsági elnöki értekezlet javaslata alapján ajánlás készítésére, illetőleg tárgysorozatba-vételről való döntésre az Országgyűlés elnöke kijelölte a bizottságokat, erről az érintett bizottságok közvetlenül kaptak értesítést. Az érdeklődő képviselők a szokásos módon tájékozódhatnak erről.
Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik az alkotmányjogi panasz alapján alkotmányellenessé nyilvánított jogszabály konkrét esetben történő alkalmazhatóságának visszamenőleges kizárására irányuló eljárás megteremtéséről szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. Az előterjesztést T/516. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig T/516/1. számon kapták kézhez.
Megadom a szót Hende Csaba igazságügyi minisztériumi államtitkárnak, a napirendi pont előadójának.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés