DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! A mi megítélésünk szerint nagyon fontos törvényjavaslat került a tisztelt Ház elé, de mielőtt ennek a fontosságát alátámasztanám, engedjék meg, hogy tájékoztatást adjak a Balaton kiemelt üdülőkörzet területrendezési terve készítésének állásáról. Ez egyébként részben választ is ad arra, hogy miért van szükség most átmeneti szabályozásra.
Az 1989-ben bekövetkezett rendszerváltás után a megváltozott politikai, társadalmi és gazdasági viszonyok között a Balaton térségére jelenleg érvényes regionális rendezési terv - számos előremutató, máig érvényes elhatározása ellenére - összességében túlhaladottá vált. A kormány ezért az 1068/1996. (VI. 21.) számú kormányhatározatában elrendelte az új területrendezési terv elkészítését.
(10.20)
Ennek munkálatai az akkori környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter megbízásából megkezdődtek, és mostanra fejeződtek be. A terv egyeztetés és jóváhagyásra való előkészítés alatt áll, a folyamat június végén zárul le. Ezt követően a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter előterjeszti a tervet a kormány útján az Ország-gyűlés számára, amely remélhetőleg az év végéig elfogadja és törvényben határozza meg annak az önkormányzatokra nézve kötelező elemeit.
Felvetődik a kérdés, miért kell jelen átmeneti törvény, ha a végleges megoldást a már egyeztetési stádiumban lévő területrendezési terv jelenti. Az üdülőkörzetre vonatkozó regionális rendezési terv céljainak megerősítése, illetve érvényesítése érdekében a kormány 1989-ben a Balaton-üdülőkörzet egyes településein az építési tevékenység átmeneti korlátozásáról szóló 1/1989.(I.1.) ÉVM rendelettel adminisztratív úton is korlátozta a partmenti településeken a területhasználatot és az építési lehetőségeket. Az említett rendelet, amelyet utólag kétszer módosítottak, éreztette hatását, de a várakozásokkal ellentétben nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket, sőt utóbb alkotmányellenesnek bizonyult. Az Alkotmánybíróság a jogszabályt nem szakmai tartalma, hanem határidő-nélkülisége és a szabályozás alacsony szintje miatt tartotta alkotmányellenesnek, ezért a 13/1998.(IV.30.) alkotmánybírósági határozattal 1999. március 31-étől hatályon kívül helyezte a kormányrendeletet.
Indoklásában az Alkotmánybíróság nem a rendeletnek a köz érdekében előírt korlátozó szabályait kifogásolta, hanem arra hívta fel a figyelmet, hogy a település területét érintő építési és területfelhasználási korlátozások megállapítása a települési önkormányzatok hatáskörébe tartozik. Ezért a korlátozás előírásainak kötelezettségét a települési önkormányzatok számára csak törvényben lehet előírni. Az Alkotmánybíróság döntése következtében ez év április 1-jétől kezdődően nincs tehát olyan eszköz, jóváhagyott területrendezési terv vagy törvényi szintű más jogszabály az állam kezében, amellyel a térség hosszú távú érdekeit figyelembe véve befolyásolni, vagyis közérdekből korlátozni tudná a területek felhasználását és beépülését.
Ezt a hiányt pótlandó a kormány a 2193/1998.(VIII.25.) kormányhatározatában úgy döntött, hogy a Balaton kiemelt üdülőkörzet építési szempontból történő védelméről továbbra is gondoskodni kell megfelelő szintű, az önkormányzatokra nézve kötelező erejű jogszabállyal, és ennek érdekében rendelkezett az építési tevékenység átmeneti szabályozásáról szóló, most önök előtt álló törvénytervezet előkészítéséről. Ez mindaddig maradna hatályban, amíg az új, korszerű területrendezési tervet a parlament el nem fogadja.
Melyek az átmeneti törvény jellegzetességei? Milyen az átmeneti törvény tartalma, melyek legfontosabb előírásai? A törvénytervezet azokat a legfontosabb korlátozó intézkedéseket tartalmazza, amelyek 1999. április 1-jétől a területrendezési terv elfogadásáig terjedő átmeneti időszakban biztosítják az üdülőkörzet védelmét, a térség érdekeit figyelmen kívül hagyó, magánérdekeket képviselő fejlesztési szándékokkal szemben.
Azt, hogy a túlépítés veszélye a térségben nem lebecsülendő, számos vizsgálat bizonyítja. Megállapítható volt, hogy a korlátozó miniszteri rendelet hatálya alá tartozó településeknél a belterület növelésére csak néhány esetben került sor számottevő mértékben, 20-30 százalékkal. A rendelet hatálya alá nem tartozó, úgynevezett háttértelepülések között viszont volt olyan, amely másfélszeresére, háromszorosára, sőt kirívó példaként hatszorosára növelte meg a belterületét. Ha nem sikerül regionális szintű szabályozással megfékezni a belterületek növelését és a külterületi telkek beépítését, akkor a balatoni üdülőtáj el fogja veszíteni a még meglévő, megmenthető karakterét.
A korlátozó rendelkezések környezeti hatásukat tekintve egyértelműen kedvezőek, a térség terhelését csökkentik, illetve kikényszerítették a környezetvédelmi szempontból szükséges beruházásokat. Az üdülőkörzet jövője, idegenforgalmi hasznosításának eredményessége a tó vízminőségének és a tájjelleg fennmaradásának függvénye, ezért ennek javítása és fenntartása közcél, aminek érdekében minden érintettnek erőfeszítéseket kell tennie, és el kell fogadnia a más térségekhez képest szigorúbb építési szabályokat.
Tisztelt Ház! A fent előadottak alapján kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a beterjesztett törvényjavaslatot támogassa, azzal értsen egyet. Köszönöm a figyelmet.
(Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés