DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Horváth Balázs képviselőtársunk rendkívül érzékletesen ismertette velünk, mivel járhat az a helyzet, hogy tulajdonképpen ez az átmenetinek szánt szabályozás kizárólag csak a Balaton közvetlen környékén lévő településeken rendel el nagyon meghatározó és szükséges tilalmakat. Én ezt még a következővel szeretném kiegészíteni:
Elfogadom azt, hogy ez a törvény nagyon határozott időre szól, de éppen ez rejt magában egy nagyon komoly veszélyt. Ez pedig az a tény, hogy a volt zártkerti ingatlanokat külön kezeli, és hogy ezek az ingatlanok az északi oldalon döntő hányadukban éppen ott helyezkednek el, amit majd a déli oldalról meg lehet tekinteni - mert nem a falvakat látják, hanem az oda települő, az oda kitelepített, hát, az ízlések különbözőek, de azt gondolom, a balatoni tájba többnyire bele nem illő építményeket.
Mit jelent az 5 ezer négyzetméter, ezen kell elgondolkodni! Az 5 ezer négyzetméter, akárhogy osztom-szorzom, mintegy 1500 négyszögölnyi terület. Ugyanakkor az indokolás fényesen igazolja, hogy mintegy 20 hektár az a terület, amelynek az esetében már igazán indokolt, hogy gazdasági célra bizonyos építmény készüljön. Azt gondolom, ez az átmeneti időszak arra szolgálna, hogy aki csak tudja, az 5 ezer négyzetméterenkénti helyrajzi számait építési engedéllyel lássa el, és ez a megítélésem szerint olyan súlyos veszély, amivel foglalkoznia kell a törvény előterjesztőjének. Azt gondolom, módosító indítvánnyal ezt valamilyen módon mindenképpen helyre kell billenteni; ellenkező esetben pontosan a célját nem éri el a törvény, az átmeneti idő a visszájára fordul, kár lesz belőle és nem haszon, pont e miatt az egyetlen, azt hiszem, nagyon fontos tétel miatt.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
(Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés