GYIMESI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csak annyiban szeretnék az előttem szóló képviselő úr felszólalására reagálni, hogy ahogy elmondta valóban az előterjesztő is, az előttünk lévő anyag foglalkozik azzal, hogy ez a helyzet hogyan alakult ki napjainkban. Ezt a törvény előkészítése során pontosan a 3-4. §-hoz mellékeli.

Ha már nálam van a szó, arra szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét, hogy ez az 1/1989. számú ÉVM-rendelet kapcsán kerülhetett ide, hiszen az alkotmánybírósági határozat kötelez minket arra, hogy a rendelkezést újratárgyaljuk, illetve a hiányt pótoljuk. Az ország kiemelt területei között a területfejlesztési törvény két területet, két kisrégiót említ meg. Ez a kettő a Budapest és agglomerációja, a másik pedig a Balaton és térsége. Mint az anyag is foglalkozik vele, nem véletlen, hogy ez a kiemelt térség a Balaton-terv elfogadása után vélhetően még idén a parlament elé kerülve fogja a végleges rendezését megoldani.

A törvényjavaslat kapcsán az átmenetiség jellegére hívnám fel a figyelmet. A törvény átmeneti jellegű, annak vannak érvényben lévő korlátozó előírásai, amíg a területrendezési terv elfogadása országgyűlési határozattal és törvénnyel meg nem történik. A törvény - a most előttünk lévő javaslat - ezt az időszakot öleli fel. Mint ahogy az anyag más pontjában foglalkozik vele, ez a terv már elkészült, és széles körű társadalmi egyeztetés alatt áll. Reméljük, hogy az ezzel foglalkozó és közvetlenül érintettek, többek között önkormányzatok megelégedésével és jóváhagyásával fog majd a Balaton-terv elkészülni, addig pedig nyilván a szükséges módosításokkal együtt. Amennyiben viszont - ha lehet - az előterjesztő ezt meg tudja oldani, akkor feltétlenül szükségesnek tartom én is, és támogatom, hogy időben szülessen meg az átmeneti időszakra vonatkozó szabályozás.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu